Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 1-2. szám - Papp Miklós: Ki mint imádkozik, úgy is él

dik. Mindenki tudja, mennyire meg tudják életünket keseríteni az előítéletek: az ember csinál egy képet a másikról, könyörtelenül belekeretezi őt, úgy, hogy annak már semmilyen lehetősége sincs a kitörésre. Az igaz emberi együttlét azonban abból a készségből él, ami kész empatikusán belebújni a másik bőrébe, kész az ő látásmódjába belehelyezkedni, kész önmagát és a világot is egyszer a másik szemével nézni. A szellemi horizont kiszélesítésére van szükség, mert ebből él a dialógus, de ehhez az első lépés az előzetes (sokszor kimondatlan) premisszák összességének a megfontolása, amiből kiindul a gondolkodás és a cselekvés, különben a megértésre való akarat üres fogadkozássá züllik le, és a tolerancia közömbösségben végzi. Ez bizonyos körülmények közt magasabb követelményeket támaszt a tevékeny erőbevetésnél, a gondolatok lassabbak a tetteknél, és a lelki kérgek keményebbek tudnak lenni a külső körülményeknél. így a közbenjáró ima önvizsgálattal jár együtt: arra szoktat, hogy a Teremtő tekintetében gondolkodjunk a másikról. Az emberi kapcsolatoknak, de különösen a házasságnak a legfőbb megmentése, ha a másikról gondolkodunk Istenünk előtt.

A közbenjáró imának az ellenséget sem szabad kizárnia. A kínzókért végzett közbenjáró ima, amit az evangélista a megfeszített Úr szájába helyez, a keresztény ima legvégső határát mutatja be. Aki belebocsátkozik Krisztus követésének feltételeibe, az biztosan konfrontálódik ezzel a határesettel. A közbenjáró ima a legvégső fegyver a fegyvertelen kezében, egy protestálás, amit csak Isten hallhat meg, és az imádkozó bizalomteljesen helyezi magát oltalmába. A keresztényeknek alkalmanként megparancsolt a józan és a lelküsmeretes ellenállás, de annak meg kell tisztulnia az ilyen közbenjáró ima által, különben az ellenállás kifejleszti a saját korlátlan dinamikáját. Pontosan ez az a pont, ahol az imádkozó beilleszkedik egy hosszú imádságtradícióba, sokak közösségében imádkozik, gyakran ismeretlen hitvallókkal és vértanúkkal. Imádkozva válik számára tudatossá, hogy erkölcsi cselekvése tanúság, és bármilyen formában és intenzitásban is, de Krisztus követése az élet odaadását követeli. És ebben nincs egyedül, mártírságában számíthat élő és üdvözült társai közbenjárására.

5. Boldogok, akik a kereszt tövében gondolkodva keresik

AZ IGAZ BOLDOGSÁGOT

Aki Jézus Krisztus Istenét imádja, annak a tetteit vezető boldogságfogalma sem marad ettől érintetlen. Amilyen a viszony Arisztotelész „Mozdulatlan Mozgató" istenfogalma és a Biblia istenképe között, pontosan olyan a viszony Arisztotelész boldogságfogalma és a Biblia boldogságfogalma között: az analógia. A történelembe belenyúló, kereszthalált vállaló bibliai istenkép elképzelhetetlenül felülmúlja azt, ameddig az emberi ész eljuthat, a filozófiai istenképet, de annak komolyan vételéhez ez utóbbi kihagyhatatlan lépcsőfok. Mindez érvényes a boldogságfogalomra: amit az emberi ész, a humanista önmegvalósítás, az emberi tudományok boldogságként tudnak felmutatni, az a keresztény ember számára még nem a teljesség, csak lépcsőfok. A keresztény boldogság nem mentes a golgotái kereszttől. A görög és a bibliai gondolkodás közötti mindenütt jelenlévő kontraszt itt húsbavágó élettörténeti problémává válik. A kereszten meghalt egy istenkép, egy emberkép és egy boldogságkép is. Nagypéntek nem emlékünnep. Akinek istenfogalma, istenképe átment a pászkaesemény tisztító------== 51 ------