Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Papp Miklós: Ki mint imádkozik, úgy is él
szűrőjén, annak a boldog és értelmes életről való elképzelései nem maradhatnak ettől érintetlenek. Az ismeretelméleti premisszáknak megfelelően tudjuk, hogy a konkrét cselekvést a teljességre való előrenyúlás perspektiválja. Kinek milyen a boldogságfogalma, úgy is perspektiválja a konkrét lépéseit. Jóllehet a boldogság elképzeléséhez nélkülözhetetlen a tisztán tárgyi analízis (és a nem hívők éleselméjűsége a hívőket ebben gyakran felülmúlják), de a teológiai kontextusban igény teljesebb szempontok lépnek fel. Önmagunkat a transzcendenciára utalt tervezésbe belebocsátani - ez teológusok szellemi teljesítménye. Az erkölcsteológiai tradíció a cselekvés legvégső célját mindig is a „visio beatifica"-ban látta. A konkrét döntéseknek ez ad perspektívát, az úton levés karakterét.55 A hívő az imádságos gondolkodásban képes arra, hogy ezt a lefordítási munkát a végcélból a részcélra, az örökkévalóságból az időbeliségbe teljesíteni tudja. Egy naiv, féktelen boldogságetikáról szó sem lehet; a keresztény realizmus sokkal inkább a boldogságfogalom olyan átszellemítését kutatja, ahol a lemondásnak, a szenvedésnek és a történelmen belüli elakadásoknak is értelmes lehetőségük maradhat.56 A javak tiszta mennyiségi mértékrendszere itt magától oszlik szét. A bibliai istenkép különbözősége Arisztotelész istenképétől itt ad más vetületet a boldogságfogalomra. Aki Jézus Krisztus Istenét imádja, az az örökkévalóság felől gondolkodik az időbeli felé, úgy ahogy az Krisztusban feltárult. Ez egyáltalán nem jelenti, hogy az időbeliség dimenzióját hallgatólagosan leértékelnénk, mintha nem lennének történelmen belüli célok, amikért érdemes lenne minden erőbevetés. A teológia problémája sokkal inkább a boldogság-elképzeléseknek a fokozatos átszellemítésében van. A szabadságnak sok „dolga" van, sok minden köti a történelemben, de már eleve az értelmezett, a meggondolt, az értékelt, az átszellemített dolgok kötik, hiszen azokat eleve beállítja egy perspektívába, s ez az értelmezés a szellemnek az Isten felé való úton levéséből születik. Pontosan itt van az isteneszme Sitz im Leben-je és nem a morális útmutatásokban. Az útmutatás előfeltételezi a meghívást, ezért kell minden normának áttetszőnek maradnia a meghívás felé. Istent a kiapadhatatlan boldogság gazdagságának és forrásának tapasztaljuk meg, s csak ezután lehet őt a legfelsőbb Törvényhozónak is nevezni. A keresztények számára a cselekvés törvénye maga Jézus Krisztus, ennél találóbban a keresztény ethoszt nem lehet megragadni. A cselekvésnek válaszkaraktere van, ez pedig egy megszabadító, üdvösségre vezető találkozásba van beleágyazva, ami az Egyház élő emlékezésében terjed tovább minden időkre. Egy konkrét történelmi személy, és nem egy absztrakt, történelem fölötti princípium áll a középpontban. Ezt fontos hangsúlyozni a pusztán szisztematikus kísérletek ellen.57 Aki a pászkaeseménybe imádságos gondolkodással belebocsátkozik, az realistább lesz. A hit nem pusztán motiváció a boldogságkereséshez, nem történelem feletti idea, hanem tartalmilag eleve behatárolja az ész keresését, mint a potencia az actust, az 55 Vö. a Zsidó levél 11. fejezetével. 56 DEMMER, K., Das vergeistige Glück. Gedanken zum christlichen Eudamonieverstdndnis, in: Gregorianum 72 (1991) 99-115. 57 Ennek a gondolkodásnak elkötelezett WEBER, H., Általános erkölcsteológia, SZÍT, Budapest 2001, 154.; Rotter, H., Zűr moraltheologischen Methode, in: Ernst, W., (szerk.) Grundlagen und Probleme dér heutigen Moraltheologie, Würzburg 1989, 26-40. Itt van az egzisztenciális etika belépője, ami a cselekvés egyedi válaszkarakterét emeli ki a formális parancsmegtartáson túl. Rahner, K., Liter die Frage einer formaién ■ Existentialethik, in: Schriften zűr Theologie, II., 227-246.; BÖCKLE, F., Existentialethik, in: LThK, III., 1301- 1304. 52
