Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Boyce, Philip OCD: Newman reményfogalmának időszerű jelentése
ház azonban mindezt túlélte, szentek és karizmák új életerőt adtak a hívőknek és az egyházi intézmény emberi kereteinek. Az ellenfelek egyik legfőbb vádja éppen az volt, hogy Róma Egyháza változhatat- lan. Cáfolatként maga Newman is kidolgozta a keresztény tanítás igazi fejlődésének fogalmát. Kimutatta, hogy az Egyház növekedett és fejlődött: harmonikusan és integrálva halad előre anélkül, hogy veszítene abból, amit egyszer elnyert és megvallott. Az egyszer kinyilatkoztatott igazságot, melynek az Egyház az őrzője, soha nem érte romlás, soha nem volt veszélyeztetett. Egyetlen más testület sem tartja magát csalhatatlannak; az Egyház, ha nem az isteni Gondviselés vezette volna, hogyan állhatta volna ki a történelem próbáját, mindazt, amin keresztülment, s amiből mindig újult erővel támadt életre? Ami a jövőt illeti, az Egyháznak nincs mitől tartania, mivel éltető erő segíti abban, hogy befogadja a jót, és elvesse mindazt, ami csalárd és a romboló. Fejlődésének döntő jellemvonása az állandó életerő. Szunnyadó korszaka után a megújulás kora következik. Attól függően, mi mit értünk változáson, ez vagy bekövetkezik vagy elmarad. Amikor ez megtörténik, „megszilárdulás vagy alkalmazkodás" a neve. Egyébként az Egyház valóban „javíthatatlan" - „nem változhat, ha Szent Atanázt vagy Nagy Szent Leót hallgatjuk; soha nem fog változni, ha napjaink lázongóit vagy csárogó vészmadarait hallgatjuk"28. Abban a tanulmányi központban gyűltünk össze, ahol egykor Newman hallgatta a szent tudományokat. Péter sírja mellett vagyunk és közel utódjának székhelyéhez. Néhány fiatal, aki most engem hallgat, talán ihletet merít azokból a gondolatokból, melyeket itt megpendítettem. Newman bíboros írásait lapozgatva felismerhetik az idők jeleit, megvizsgálhatják azokat a jeleket, amelyek a hitből fakadó remény jegyében a jövő felé mutatnak. Ha most Newman jelen volna, biztosan utalna Péter szavának örök erejére és igazságára. Az Úr „erre a sziklára" építette Egyházát és megígérte a félelmetes ellenségei fölötti végső győzelmet. A Cathedra sempiterna - amely hozzájárult remény-fogalmának kialakulásához -, volt Newman egyik nagyszerű beszédének témája, amelyet a Dublini Katolikus Egyetem hallgatói előtt mondott el: „Mély meggyőződésem, hogy soha nem fogok protestálni, mivel hivatkozhatom a történelem világos tanúságára, s ez megerősít egyrészt abban, hogy megítéljem, mi a jó és mi a rossz, másrészt tudom, hogy az egész világon valóban semmi sincs olyan erős, sem döntő, sem hatékony, mint Annak a szava, akire maga Krisztus bízta országának kulcsait és juhainak őrzését. Péter szava ma is, mint mindig, az igazi tekintély, tanítása tévedhetetlen, parancsai előremutatóak, vezetése, a maga területén, mindig bölcs és világosan érthető, biztossá teszi a valószínűt és meggyőzővé, ami biztos. Mielőtt kimondaná a szót, a legszentebb is tévedhet, miután azonban kimondta, a legnagyobb tudósnak is engedelmeskednie kell. Péter nincs elefántcsonttoronyba zárva, nem a múltról álmodozik, nem a holtakat és a régi szép időket siratja, nem fest délibábos jövőképet. Péter tizennyolc évszázadot élt a világban; látott sokféle sikert, küzdött ellenfeleivel, hozzáalakult váratlan helyzetekhez. Ha valaha is volt olyan hatalom a földön, ami figyelemmel kísérte az idők folyását, ami a megtehetőre szorítkozott és boldog volt a kezdeményezésben, akinek 28 J. H. NEWMAN: An Essay on the Development of Christian Doctrine, Longmans, Green and Co., London, 1909. 444. 17
