Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 3-4. szám - Gárdonyi Máté: Az első itáliai szemináriumok jellegzetességei
lekezeti „frontországokban", ahol a sajátosan katolikus papi identitás elengedhetetlen követelménye lett a hívekénél, illetve a rivális felekezet lelkipásztorainál magasabb képzettség. Igaz, ez a törekvés magával hozta a hívektől való hangsúlyosabb elkülönülést is. A „Borromeo-féle" papnevelési modell A Trienti Zsinat szeminárium-dekrétuma csak az új típusú papnevelés alapelveit rögzítette, amit azonban nem volt könnyű átültetni a mindennapi gyakorlatba. Ezért az első szeminárium-alapító püspökök kézenfekvő modelleket kerestek, amiket a szerzetesrendek és az új papi kongregációk, elsősorban pedig a Jézus Társasága nevelési tapasztalatai kínáltak.10 11 A Zsinaton résztvevő egyik jezsuita, Juan de Polanco egyik leveléből kiviláglik, hogy a püspökök a Társaság kollégiumait „valódi és legkiválóbb szemináriumoknak" tartották, és sokan közülük kinyilvánították, hogy szívesen bíznák jezsuiták vezetésére a felállítandó papneveldéket.11 A hízelgő nyilatkozatok ellenére azonban a rend II. Általános Gyűlése 1565-ben elvetette a püspöki papnevelő intézetek átvételét, s csak abban az esetben ajánlotta azt a generálisnak, ha biztosítva látja az anyagi függetlenséget, a rend teljes szabadságát a vezetésben, valamint a szemináriumok felvállalása nem megy a már működő kollégiumok kárára.12 Ezért a jezsuita pedagógia az első püspöki szemináriumokra inkább csak közvetett hatást gyakorolt, bár még e határozat elfogadása előtt, illetve azzal közel egy időben a rend elvállalta két fontos szeminárium, a római és a milánói vezetését. A Trienti Zsinatot szerencsésen bezáró IV. Piusz pápától (1559-1565) még a zsinat alatt kérték a püspökök, hogy hozzon létre Rómában egy „minta-szemináriumot". A pápa végül csak részben tett eleget a kérésnek, mert az 1565-ben megnyílt Seminario Romano nem az eredetileg tervezett „nemzetközi szeminárium", hanem a római egyházmegye papnevelő intézete lett.13 A szeminárium vezetését IV. Piusz a jezsuitákra bízta, de már az előkészítés fázisában számos nehézséggel kellett megküzdeniük az atyáknak: az Örök Városban rophatok terjedtek a jezsuiták újabb térnyerését kárhoztatva, a klérus pedig élénken tiltakozott az ellen, hogy jövedelmük arányában hozzájáruljanak az intézmény fenntartásához úgy, ahogy azt a pápa elrendelte.14 Sőt, Giacomo Savelli bíboros, római vikárius és a szeminárium protektora csak nehezen talált olyan templomot a Városban, ahol az ifjú klerikusokat szívesen fogadták volna liturgikus szolgálatra. Emellett - amint az atyák beszámolóiból kiviláglik - a Collegium Germanicum válogatott növendékeinek neveléséhez képest komoly nehézséget jelentett az alacsony sorból származó római fiúk megrendszabályozása. Ezért többször fel10 GÁRDONYI M., A jezsuiták hatása a papnevelés reformjára a Trienti Zsinat korában, (sajtó alatt: A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig című konferencia kötetében) 11 Monumenta Paedagogica Societatis Iesu. (L. Lukács) 3 voll, Roma, 1965-1974. III. 342-343. 12 Monumenta Paedagogica Societatis Iesu. (L. Lukács) 3 voll, Roma, 1965-1974. III. 9-10. 13 PASCHINI, P., Le origini del Seminario Romano. Cittá del Vaticano, 1933. - PELLICCIA, G., La preparazione ad ammissione dei chierici ai santi ordini nella Roma del secolo XVI. Roma, 1946. - II Seminario Romano. Storia d'un istituzione di cultura e di pietá. (L. Mezzadri) Cinisello Balsamo, 2001. 14 Monumenta Paedagogica Societatis Iesu. (L. Lukács) 3 voll, Roma, 1965-1974. III. 367-368. 142
