Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Összefüggések a szentségi üdvrendben
A két szentség közötti kapcsolatról a Tridenti Zsinat két összefüggésben is tárgyalt. 1551-ben, a XIII. ülésszakon, amelyen a zsinat az Oltáriszentségre vonatkozó határozatokat foglalta össze, a 11. kánonban kijelenti, hogy „azok, akiknek lelküsmeretét halálos bűn nyomja, még ha tökéletesen meg is bánták, ha van gyóntató, szükségképpen előtte végezzenek szentségi gyónást" (DS 1661). A zsinat nem akarta kijelenteni, hogy a szükségesség isteni jogon alapul; megelégedett annak állításával, hogy Egyházunk szokása alapján ez nyilvánvaló (ecclesia consuetudo declarat, DS 1647). A szokás alapja a Szent Pál-i figyelmeztetés: „vizsgálja meg magát mindenki" (lKor 11,28). Ugyanakkor már ez az ülésszak is megemlíti azt, hogy az Eukarisztia „orvosság, amely kigyógyít bennünket a mindennapi vétkektől és megőriz bennünket a halálos bűnöktől" (DS 1638). A szentmise áldozat jellegéről tanítva (XXII. sess.) a zsinat kijelenti, hogy a szentmisének „engesztelő" értéke is van (DS 1753), sőt részletezve is rámutat arra, hogy „ezen áldozattal az Úr kiengesztelődik, megadja a kegyelem és a bűnbánat adományát, elengedi a vétkeket és a legnagyobb bűnöket is" (DS 1743). Ez utóbbi megfogalmazás igen jelentős, hiszen azt állítja, hogy az Eucharisztia által az Isten megbocsátja bűneinket, nemcsak a bocsánatos bűnöket, hanem még a „legnagyobb bűnöket is". Ennek ellenére a zsinat elutasítja Cajetanus túlzó következtetéseit, és kijelenti, hogy halálos bűn esetén a tökéletes bánat nem elégséges előkészület (vö. DS 1661). Tehát a katolikus egyházban az Eucharisztiában való részesedés nem alternatívája a bűnbocsánat szentségének. Már a klasszikus magyarázat szerint sem veszélyezteti az Eucharisztia bűnbocsátó hatása a bűnbánat szentségét, illetve a szentségi gyónást. Az igaz, hogy az Isten irgalma az Eucharisztia által is megbocsáthatja bűneinket, de csak tökéletes bánat esetében. A zsinat kifejezetten is kijelenti, hogy „a kiengesztelődést nem szabad kizárólag a tökéletes bánatnak tulajdonítani a szentség vágya nélkül, mely benne van a tökéletes bánatban" (DS 1071). A megoldást tehát az ún. vágyszentségről (votum sacramenti) szóló tanítás adja meg. A tökéletes bánat csak a szentség utáni vággyal együtt adja meg az embernek az Istennel való kiengesztelődés kegyelmét. A tökéletes bánat a bűnbánat természetéből kifolyólag szükségképpen a szentgyónás elvégzése felé irányítja az embert. Az utóbbi gondolat hangsúlyozására elő is írja az Egyház, hogy akinek a tökéletes bánat, illetve általános feloldozás útján bocsátották meg súlyos bűneit, alkalomadtán (egy éven belül) köteles mielőbb egyéni gyónáshoz járulni.37 Alszeghy Zoltán szerint „a bűnbánat szentsége és az Eucharisztia a megbocsátás ajándékában részesít, de nem, mint két párhuzamos út, hanem mint a kettő organikus egysége."38 „A folyamatos megtérés egyszerre több szentség kegyelmi ajándéka, anélkül, hogy bármelyik is feleslegessé válnék."39 ]. M. Tillard szerint40 szentgyónás által nekünk ajándékozott kiengesztelődés elővételezése az Eucharisztia szentségi kegyelmének, az Eucharisztia pedig tökéletessé teszi azt az Istennel és keresztény testvéreinkkel létrejött kommuniót, amelyet már megtapasztaltunk és megünnepeltünk a bűnbánat szentségében. Az Eucharisztia szentségi jelének megfelelően Isten jelenlétét és 37 CIC 960 és 963. kánon; OP 34. 38 Confessione dei peccati, in: Nuovo dizionario di Teológia, Ed. Paoline, Roma 1979,181. 39 ALSZEGHY Z., Jegyzetek az általános (eloldozásról, in: Teológia 7 (1973/4) 199. 411 Vö. L'eucharistie, purification, de l'Eglise pérégrinante, in: Nouvell-Revue Theologique, 84 (1962) 449-475; Pénitence et eucharistie, in: La maison-Dieu, 90 (1967,2) 103-131. 136
