Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Rózsa Huba: Pentateuchus - vallástörténet - üdvtörténet
M. Noth Az okmányelméletnek a hagyománytörténettel való összekapcsolása révén M. Noth teremtett új alapokat.7 Az általa kidolgozott új modellt arra a feltételezésre alapozza, hogy az okmányelméletből ismert irodalmi művek, Jahvista (J), Elohista (E) és Papi írás (P), írásbeli rögzítését irodalmi anyaguk szájhagyománybeli fázisa előzi meg. Eszerint a Pentateuchus jelenlegi formája a hagyományok hosszú fejlődésének eredményeként jött létre. Ez a folyamat a szájhagyomány kialakulásától a nagy irodalmi művekben való összefoglalásáig, s végül a redaktorok irodalmi tevékenysége során a Pentateuchus nagy egészéig vezet. A hagyománytörténeti kutatás feladata abban áll, hogy ezt a folyamatot felfedje és kezdeteitől egészen a végső állomásáig kövesse. Ezzel a Pentateuchus kutatásában az irodalomkritikai módszer a redakciótörténeti módszerrel nyer kiegészítést. M. Noth szerint a Pentateuchus megformálása felé vezető úton a döntő lépés a szájhagyomány fázisában történt, az írásba foglalás csak a már lényegében meglevő állapotot rögzítette. A szájfmgyomány folyamatára az államalapítás előtti Izrael történelmében keres megalapozást, amelyet a tizenkét törzsből álló szakrális (amfiktüonikus) szövetségnek tekint. A Pentateuchus alapja és tartalmilag túlnyomó többsége mondái hagyomány, amelynek keletkezése összefügg az egyes nemzetségek és törzsek életével, a honfoglalás és az állam kialakulása közötti időszakban. A Pentateuchus egészét és fejlődését meghatározó alapot az izraelita törzsek hitében fellelhető fő témákban találja, amelyek a kultikus cselekmények alkalmával elmondott hitvallások tartalmát alkották. A Pentateuchus hatalmas és kiterjedt hagyománya számára ezek az alapvető témák szolgáltatták a keretet, amelyeket fokozatosan egymás mellé soroltak. A témák hagyományanyaggal való kitöltése is lépésről lépésre történt. M. Noth a következő fő témákat állapította meg a Pentateuchus szövegében: kivezetés Egyiptomból; bevezetés Palesztina földjére; ígéret a pátriárkáknak; vezetés a pusztában; kinyilatkoztatás a Sinai hegynél. Az őstörténetet nem vette az írásbeliség előtti állapot témái közé, létrejöttét irodalmi tevékenység eredményének tekintette. Az egyes témák hagyományanyagában elbeszélt eseményeknek összizraelita jelentése van, azaz az eseményeket Izrael valamennyi őse átélte. A történeti valóság azonban bonyolultabb, az Izraelnek nevezett törzsszövetség csak Palesztinában alakult ki. A törzsek, illetve azok az előizraelita csoportok, melyekből a törzsek kialakultak, különböző időben, különböző módon vetették meg lábukat Palesztinában. Ezért az egyes csoportok nem lehettek részesei a Pentateuchus témáiból ismert valamennyi eseménynek, hanem saját hagyományaik voltak, amelyek fokozatosan nyertek összizraelita jelentést. Párhuzamosan a törzsszövetség kialakulásával, a törzsek átvették egymás hagyományait, és magukra vonatkoztatták. Valamennyi téma közül az Egyiptomból való kivezetés nyert el legkorábban összizraelita jelentést, ez lett valamennyi izraelita törzs legősibb hitvallásává, és az egész Pentateuchus kristályosodási pontjává. így még a szájhagyomány állapotában folyamatosan kialakult a témák szerint a Pentateuchus hagyományanyaga, s egyúttal a témák sorrendje is. Az állam megjelenésével kezdődött el az írásbeli rögzítés folyamata, amely szájhagyományban kialakult állapot átvételére és végső formálására szorítkozott. A szerzők tulajdonképpeni munkája abban állt, hogy a hagyomány anyagát meghatározott teológiai vonatkozásba állították. 7 Noth, M., Überlieferungsgeschichte des Pentateuch, Stuttgart 1948,19663,2003. 152
