Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban
mind az egyházi közösségben, mind pedig társadalmi szinten. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy - még ha nem is túl gyakran - a lelkiismeretről is említést tesznek51 Nagyon érdekes az, ahogyan a szerző az lTim elején a keresztény élet lényegét ösz- szefoglalja: „A tanítás célja a tiszta szívből, a jó lelkiismeretből és a képmutatás nélküli hitből származó szeretet" (lTim 1,5). Témánk szempontjából főleg a „szív", a „lelkiismeret" és a „hit" párhuzama mondható figyelemre méltónak. Az egyes kifejezéseknél különböző hagyomány- és kultúrkörök befolyásával számolhatunk. A „tiszta" szív egyértelműen ószövetségi eredetű. A háttérben minden bizonnyal a Zsolt 51,12 áll: „Tiszta szívet teremts bennem, Isten." Ezen kérés fényében persze a „tiszta szív" a keresztények számára nem magától értetődő adottság, hanem annak a radikális megújulásnak (újjáteremtésnek) az eredménye, amely a keresztségben valósul meg (vö. Tit 3,5). A „jó lelkiismeret" kifejezésben inkább a hellenista etika hatását láthatjuk, bár egyesek a zsidó hagyománnyal való kapcsolatot sem zárják ki (főleg a „jó" jelzőre vonatkozólag).52 Ez a kifejezés gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mint az előző, hiszen itt is a „Krisztusban való új lét" gondolata fogalmazódik meg. Talán árnyalatnyi különbséget mégis megláthatunk. A „tiszta szív" a minden önzéstől és gonosz vágytól mentes emberi bensőt, s ennélfogva az Istenre és Isten akaratára való feltétlen ráhangoltságot jelöli. A „jó lelkiismeret" pedig az ebből természetszerűleg következő öntudat, amikor az ember mind belső, mind pedig külső megnyilvánulásaiban egységben tudja magát Istennel. A harmadik kifejezés a „hit". A „képmutatás nélküli" jelzőben bizonyára rejtett polémia van a tévtanítókkal szemben, akiket a szerző később éppen képmutatással és az egyenesség hiányával vádol (vö. lTim 4,2). A „hit" (ttícttis) szó jelentését tekintve hangsúlyeltolódás figyelhető meg a korábbi páli levelekhez képest. Ezekben ugyanis a hit inkább személyes, egzisztenciális aktus: a Krisztusba és a Krisztus általi megváltás hatékonyságába vetett személyes bizalmat jelöli. A pasztorális levelekben viszont a hittartalom, vagyis az apostoli hagyománynak megfelelő tan kerül előtérbe. A hit immáron főképpen (bár nem kizárólagosan) igazhitűséget jelent. Az lTim 1,5-ben megjelenő párhuzamból sejthető, hogy a „jó lelkiismeret" és a „hit" között is kapcsolat van. Ez a sejtés más helyek alapján bizonyossággá válik. Az lTim 1,19-ben Timóteus ezt a felszólítást kapja: „tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet." A 3,9- ben pedig a diakónusokra vonatkozólag olvassuk: „olyanok (legyenek), akik tiszta lelkiismerettel őrzik magukban a hit titkát." Hogyan függ össze a lelkiismeret és a hit? A hit egyfelől nemcsak hitvallásformulák elfogadását és megvallását jelenti, hanem olyan alapvető erkölcsi normák fakadnak belőle, amelyekhez mindenképpen igazodni kell ahhoz, hogy a megváltás gyümölcseként elnyert „jó lelkiismeretet" megőrizzük. „Az igazhitű- ség kérdése egyszersmind az igaz életvitel kérdése is."53 Másfelől, aki nem törekszik arra, hogy gondolataiban, döntéseiben és tetteiben Istennel egységben maradjon, előbb- utóbb a hit egészében „hajótörést szenved" (lTim 2,20). A jó lelkiismeret nem követése tévútra térés, s ezért egyben a hittől való eltérés is. 51 A pasztorális levelek lelkiismerettel kapcsolatos sajátos szemléletéhez a 4. jegyzetben említett műveken kívül vö. még Dibelius, M. - Conzelmann, H., Die Pastoralbriefe, Tübingen 19553, 16-18; Spicq, C., Les Epitres Pastorales I, Paris 19694,29-38; Roloff, ]., Dér erste Brief an Timotheus, Zürich 1988, 68-70. 52 Vö. Roloff, J., Timotheus, 68; Oberlinner, L., Die Pastoralbriefe I: Erster Timotheusbrief, Freiburg 1994,17. 53 Oberlinner, L., Erster Timotheusbrief, 55. 114
