Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban
natkozik a Róm 12,2-ben olvasható buzdítás: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át értelmetek megújításával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a jó, neki kedves és tökéletes." Olyan metamorfózisról van itt szó, amely az értelem folyamatos megújulásában áll. Nem kétséges, hogy az „értelem" (voüg) itt nemcsak a gondolkodás, hanem a felelős döntés szerve, hiszen általa történik Isten akaratának felismerése. A megújult értelem által a hívő „belehatol Isten szándékaiba, és aszerint látja és ítéli meg élete helyzeteit".49 Ezzel együtt jár a lelkiismeret fokozatos ráhangolódása is a krisztusi kinyilatkoztatásra és a belőle fakadó erkölcsi normákra. Fontos hangsúlyozni, hogy az értelemnek, mint ítélőképességnek a megújítása nem pusztán emberi törekvés eredménye, hanem a Szentlélek által valósul meg, aki a ke- resztségben lakást vesz a hívőben, s Isten akaratának felismerésére és megvalósítására képesíti őt (vö. Róm 8,2.4). A Lélektől vezetett ember képessé válik arra, hogy mindent, amivel csak találkozik a Krisztusban kinyilvánult isteni üdvözítő tevékenység alapján ítéljen meg, s egész magatartását ahhoz igazítsa (vö. lKor 2,14-16). Ilyen értelemben a Szentlélek benső jelenléte a lelkiismeretre is kihat, hiszen a Lélek hangja kiegészítő nyomatékot ad a lelkiismeret hangjának. A Róm 9,1-ben Pál az Izraellel kapcsolatos reflexióit vezeti be igen ünnepélyes formában: „Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom, a lelkiismeretem mellettem tesz tanúságot a Szentlélekben." Arról, hogy a régi választott nép sorsa nem közömbös az apostol számára, a végső bizonyosságot nem az önmagában álló lelkiismeret, hanem a Szentlélek adja. A Szentlélek persze nem veszi át a lelkiismeret iránymutató és tanúskodó szerepét, hanem alátámasztja, megerősíti, illetve felerősíti azt. 3. A LELKIISMERET AZ ÚJSZÖVETSÉG EGYÉB IRATAIBAN A páli főleveleken kívül a suneivdhsi" főnév a pasztorális levelekben, a Zsidóknak írt levélben, Péter első levelében, valamint az Apostolok Cselekedeteiben fordul elő. Közös vonás, hogy a főnévhez szinte mindig jelzők kötődnek: „jó", „tiszta", „feddhetetlen", illetve „rossz", „tisztátalan", „megbélyegzett" lelkiismeret. Már ez a tény is azt mutatja, hogy a lelkiismeret immáron nem annyira spontán reakció egy-egy tervbe vett vagy megvalósított cselekedettel szemben, hanem egy olyan belső tudatállapot, amely a keresztény normáknak megfelelő, vagy ezekkel ellentétes életmód következménye. A jó lelkiismeret megőrzése (pasztorális levelek; ApCsel) A pasztorális levelek voltaképpen a Corpus Paulinum részei. Ma a biblikusok nagyobb része úgy véli, hogy nem közvetlenül Pál apostoltól, hanem a tanítványi körétől származnak. Szerzőjük a páli örökségre támaszkodva ír, hogy saját korára vonatkozólag (az 1. század utolsó évtizedei) eligazítást adjon az egyház szervezetéről, s egyúttal felemelje szavát az egyre erősödő gnosztikus tévtanokkal szemben.50 Ezek a levelek gyakorlati vonatkozásúak. A helyes keresztény magatartás szükségességét hangsúlyozzák 49 Farkasfalvy D., Római levél, 156. 50 A szerzőség kérdéséről a bibliai bevezetőkben és a kommentárokban található részletesebb ismertetés.
