Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban
ben, csak növények fogyasztására érzik magukat felhatalmazva - vagyis vallási indokokból kifolyólag vegetáriánusok emellett a bortól is tartózkodnak. Valószínűleg nemcsak zsidókeresztényekre kell itt gondolnunk, hanem aszketikus életmódra hajló személyekre, akik különféle vallási hagyományok alapján tartották szükségesnek az ételtől és italtól való megtartóztatást.46 Pál ez esetben is ugyanúgy érvel, mint a Korintusi levélben. Alapvetően az erősek nézetét osztja, ám arra buzdítja őket, hogy legyenek tekintettel a gyöngékre, és ne okozzanak bennük megütközést (lelkiismereti konfliktust): „Nekünk azonban, aki erősek vagyunk, kötelességünk elviselni a gyengék gyengeségeit, és ne a magunk kedvét keressük” (Róm 15,1; figyelemre méltó a többes szám első személy használata). Az apostol ugyanakkor a gyengéknek is buzdítást ad, amely sokkal nyíltabb és egyértelműbb, mint az lKor 10- ben. Arra figyelmezteti őket, hogy nincs joguk ítélkezni azok fölött a testvéreik fölött, akik minden ételt elfogyasztanak (14,3-10). Feltűnő, hogy a „lelkiismeret" (ctw6l8ticfi.s) főnév egyszer sem fordul elő a szöveg- egységben. Helyette a „hit" (ttícttls) szó található. „Karoljátok fel szeretettel azt, aki gyönge a hitben, de anélkül, hogy vitatkoznátok az eltérő felfogásokról" (Róm 14,1). „Bűn tehát mindaz, ami nem hitből történik" (Róm 14,23). Az idézett mondatokban szereplő „hit" szót minden nehézség nélkül fel lehetne cserélni a „lelkiismeret" szóval. Hitben gyengének lenni nem más, mint gyenge lelkiismeretűnek lenni (vő. lKor 8,7). A hitből fakadó cselekvés pedig a lelkiismeret által jóváhagyott cselekvést jelöli. Egyesek szerint a Róm 14,23-ban szereplő ttlctti? (pisztisz) általános értelemben vett meggyőződést jelent.47 Am nem feledhetjük, hogy a jelen esetben keresztények meggyőződéséről van szó, amely a legszorosabban összefügg a voltaképpeni (megigazulást eredményező) hittel. A keresztény hit pedig annak belátását is magában foglalja, hogy Krisztussal új üdvtörténeti korszak kezdődött el, amely felszabadít a régi, szolgaságba vető kötöttségektől. Persze azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a „hit" és a „lelkiismeret" nem teljesen ugyanaz, és nem minden esetben felcserélhető. „A hit lelkiismerettel ösz- szefüggő dolog, de a lelkiismeret nem mindig kapcsolatos a hittel."48 Ennek ellenére a „hit" főnév használata a szóban forgó helyen rendkívül sokatmondó Pál apostol lelküs- merettel kapcsolatos felfogását illetően. Azt jelzi, hogy a keresztények lelkiismeretét, a hit, éspedig a Jézus Krisztusba vetett hit kell, hogy meghatározza. Az előzőekből következik, hogy sajátosan keresztény lelkiismeretről beszéljünk. A keresztények esetében a lelkiismeret, mint belső hang már nem csupán a természetes értelemmel adott erkölcsi normákra irányul, hanem a hitből eredő normákra is. Úgy is fogalmazhatnánk: a krisztushívők esetében az értelmet a hit világosítja meg. Erre vo46 Bár a tisztátalanságtól való félelem inkább zsidóságból származó keresztényekre jellemző, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy az ószövetségi törvény tiltása csak tisztátalan állatokra vonatkozik, nem magára a húsevésre, s még kevésbé a bor fogyasztására. Ebből kifolyólag valószínűsíthető, hogy a Római levélben említett „gyengék" nem kizárólag (ószövetségi törvényre hivatkozó) zsidókeresztények. „A hellenista Rómában a legkülönbözőbb vallásos és 'quasi-vallásos' (népi vallásos vagy többé-kevésbé babonás) hagyományok diktálták a különböző csoportok étkezési szabályait, napok és napszakok iránti előítéletét." Farkasfalvy D., Római levél, 180. A „gyengék" kilétének részletesebb tárgyalását nyújtja Schmithals, W., Dér Römerbrief als historisches Problem, Gütersloh 1975,101-107; Wilckens, U., Römer III, 109-115. 47 Vö. Kásemann, E., An die Römer, Tübingen 19804,363; Kránitz M., Lelkiismeret, 50 48 Schlier, H., Römerbrief, 418. 112
