Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban
Arról, hogy a pogányok is ismerik a törvény alapvető követelményeit, a lelkiismeretük (nueeíSriCTis) tanúskodik, ami konkrétan a tettekkel kapcsolatos gondolatokban, reflexiókban és erkölcsi ítéletekben nyilvánul meg.35 Ezek a gondolatok részben vádolnak és bűntudatot ébresztenek, részben védenek és jóváhagynak. Az emberi bensőben tehát egy folyamatos „per" zajlik, amelyben az ember erkölcsi felelőssége jut kifejezésre. Ez a „szívbe írt törvénnyel" szembesítő felelősségre vonás, amelyet egyelőre a lelkiismeret végez, a végítéletkor válik nyilvánossá és következményeiben végérvényessé* amikor Isten Jézus Krisztus által az emberek „minden rejtett dolgát" (2,16) feltárja. Figyelemre méltó, hogy Alexandriai Philónhoz hasonlóan Szent Pál is bírósági eljáráshoz hasonlítja a lelkiismeret működését. Ám itt egy jelentős különbségre is felfigyelhetünk. Pálnál a lelkiismeret nemcsak vádol, hanem véd is, nemcsak a bűnt tudatosítja, hanem az ártatlanságot is, nyilván attól függően, hogy az ember cselekedete megfelelt- e vagy sem a „szívbe írt törvénynek". Szoros értelemben vett ítélőbírói szerepet viszont nem tölt be. A végső ítéletet, illetve felmentést Isten mondja majd ki Jézus Krisztus által az utolsó napon. Arra is rákérdezhetünk, hogy a vizsgált szövegben a lelkiismeretnek csak utólagos tevékenységéről van-e szó, vagy esetleg a tetteket megelőző tevékenységről is. A tömör megfogalmazás miatt erre a kérdésre nehéz egyértelmű választ adni. A hangsúly kétségtelenül az utólagos reflexiókon van. Am más szövegeket figyelembe véve határozottan állíthatjuk, hogy Pál az előzetesen mérlegelő, figyelmeztető és ösztönző lelkiismeret fogalmát is ismeri. Főképp a Róm 13,5-re lehet utalni, amelyben az apostol kijelenti, hogy az államhatalomnak mint Isten szolgájának való engedelmesség „nemcsak a büntető harag, hanem a lelkiismeret miatt" is szükséges. Ugyanis Isten rendelte az államhatalmat, hogy őrködjék a jó felett és büntesse a rosszat, s ugyanez az Isten látta el az embert lelkiismerettel, s ezáltal a jó és a rossz megkülönböztetésének képességével.36 Az előzőeket összegezve elmondhatjuk: a lelkiismeret Pál számára olyan „instancia az emberi bensőben, amely megalapozza s időről időre kimutatja az ember erkölcsi felelősségét".37 Olyan hang ez, amely felett az ember nem rendelkezik szabadon. Egy értékrendet tudatosít, illetve állít az ember elé, szembesítve azokat az egyéni döntésekkel és ítéletekkel. A lelkiismeret ugyanakkor nem maga szabja meg a normákat, hanem azok ismeretét feltételezve ösztönző, megfigyelő, ellenőrző és felelősségre vonó tevékenységet végez.38 35 A „lelkiismeret'' és az „egymás váltó gondolatok'' szorosan összetartozó kifejezések. A közöttük levő kaiv („és") kötőszó értelmező szerepet tölt be (kai explicativum): a lelkiismeret vádló és védő gondolatokban nyilvánul meg. Vö. Schlier, H., Römerbrief, 79; Farkasfalvy D., Római levél, 27; Zeller, D., Römer, 70. Megemlítendő, hogy a szentírás-magyarázók egy része mind a „lelkiismeretet", mind a „gondolatokat" önálló tanúkként fogja fel: a lelkiismeret mellett az egymással vitatkozó gondolatok is arról tesznek tanúságot, hogy a törvény a pogányok szívébe van írva. Vö. Eckstein, H. J., Syneidesis, 164-168; Wilckens, U., Römer, 136-137; Schnackenburg, R., Sittliche Botschaft, 54. 36 A Róm 13,5-tel kapcsolatos kérdések részletesebb kifejtését Id. Maurer, C., aúvoifia, 914; Wilckens , U., Dér Brief an die Römer III, Zürich 1989, 36-37. 37 Wilckens, U., Römer l, 138. 38 „...A aweíSriais a saját magatartás ismerete, tekintettel egy e magatartással szemben fennálló követelményre." Bultmann, R., Az Újszövetség teológiája, 180. 108
