Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban
előtt azonban nyíltan állunk. Remélem, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk" (2Kor 5,11). „...Nem hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt" (2Kor 4,2). Figyelemre méltó, hogy ezekben a mondatokban a lelkiismeret nem a saját tettek erkölcsi megítélésével kapcsolatos, hanem általánosabb érvényű ítélőképességet jelent, amely által mindenki meg tud győződni az apostol szándékának őszinteségéről. Am nem kétséges, hogy a minden emberben meglevő lelkiismeret személyes vonatkozásban is fontos szerepet tölt be. Ezt főképp a Róm 2,14-16 tanúsítja, amely a szóban forgó témakört tekintve a legismertebb és legvitatottabb szövegegység: „Amikor tehát pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes módon tartják azt, amit a törvény előír, akkor törvény híján maguk válnak önnön törvényükké. így igazolják, hogy a törvény követelménye a szívükbe van írva. Erről lelkiismeretük tesz tanúságot, és egymást váltó gondolataik, amelyek vádolják vagy védelmükbe veszik őket - azon a napon, amikor Isten ítéletet tart az emberek rejtett dolgai fölött az én evangéliumom szerint Jézus Krisztus által." Ezek a mondatok nem teljesen önállóak, hiszen szorosan kötődnek az előzőekhez (2,12-13), melyekben Isten ítéletén van a hangsúly. Ez az ítélet mindenkire kiterjed, zsidóra és pogányra egyaránt: „Mindazok ugyanis, akik törvény nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el; mindazok pedig, akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján esnek ítélet alá" (2,12). Ezt követően - éppen a bennünket közelebbről érintő versekben - Pál két fontos szempontot tisztáz. Egyrészt azt teszi világossá, mi alapján ítéli meg Isten azokat, akik a mózesi törvényt nem ismerték. Másrészt, a zsidók büszkeségével szemben, arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvény birtoklását nem szabad olyan abszolút kiváltságnak tekinteni, amely alapján az izraeliták korlátlan szabadsággal ítélkezhetnek a Törvény nélkül élő pogányok felett. A törvény alapkövetelményei ugyanis a pogányok számára is adottak. Néhány szempontot érdemes közelebbről is megvizsgálni. A szövegegységben Pál pogányokról beszél, de fontos kiemelni, hogy a görögben az é0vr| (ethné) főnév előtt nincs névelő. Az apostol tehát nem minden pogányra gondol, hanem csupán egyesekre közülük. Kérdés, hogy ténylegesen konkrét példákat tart-e szem előtt, vagy pedig egyszerűen csak az érvelés céljából szól a pogányok alkalmi törvény-megtartásáról. Figyelembe véve, hogy a szövegkörnyezetben (a Római levél 1. és 3. fejezetében) Pál meglehetősen drámai hangnemben és egyetemes érvénnyel mutatja be a pogányok bűnös voltát, a 2,14-ben említett törvényteljesítés csakis kivételes eset lehet.29 írott törvény hiányában a pogányok „természetes módon" (szó szerinti fordításban: „természet szerint"), természetes belső ösztönzés alapján valósítják meg azt, amit a mózesi törvény előír. A görögben szereplő óúaei (phüszei) formának (névelő nélkül) nincs filozófiai értelme, hanem inkább ennyit jelent: „magától", „spontán módon".30 Nem kétséges, hogy Szent Pál itt az ószövetségi törvényt alapvető erkölcsi követelményekre 29 Az a gondolat, hogy nagyritkán pogány származású személyek is teljesítik a törvényt, zsidó iratokban is megjelenik (pl. 4Ezd 3,36), de a hangsúly az engedetlen pogányok és az engedelmes Izrael közötti ellentéten van. Pál viszont a törvényt megtartó pogányokat éppen a törvényszegő izraelitákkal állítja szembe. Vö. Zeller, D., Dér Brief an die Römer, Regensburg 1985, 69. 30 Vö. SCHLIER, H., Dér Römerbrief, Freiburg 1979, 77; Farkasfalvy D., A Római levél, Eisenstadt 1983, 26. Zeller, D., Römer, 69. 106
