Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A lelkiismeret az újszövetségi írásokban
korabeli latin írók a „jó lelkiismeret" (conscientia bona, illetve conscientia optima) fogalmát is ismerik.15 Ami a hellenista zsidóság irodalmát illeti, legelőször a Bölcsesség könyvét kell megemlíteni, amely - bár csak egyetlen helyen - egyértelműen erkölcsi értelemben használja a ouvetSriais főnevet: „Mivel ugyanis a gonoszság gyáva, tanúsítja azt is, hogy elítélik, és kegyetlen dolgokat vár mindig a zaklatott lelkiismeret" (Bölcs 17,10).16 A témakörben bővebb tanítást Alexandriai Philón írásaiban találunk. Philón többnyire a CTuveiSós formát használja a lelkiismeretre,17 amelynek feladatát az éXéyxw (elenkhó; rábizonyítani) igével fejezi ki. A gonoszságai miatt vádlottá vált személyre a lelkiismeret kérlelhetetlen határozottsággal bizonyítja rá bűnösségét. Ennek folyamatát Philón bírósági eljárás formájában írja le: először a vádemelésre, illetve a vád tanúsítására kerül sor, amit a bíró figyelmeztetése, fenyegetése és ítélete követ. Az eljárás folyamán mindvégig a lelkiismeret cselekszik, amelyet mint az egyetlen megvesztegethetetlen vádlót és tévedhetetlen bírót semmiféle fondorlattal sem lehet félrevezetni.18 Bár a lelkiismeret ítélő szerepet tölt be, végső célja mégis a megtérés előmozdítása. Amikor tudatosítja az elkövetett bűnöket, egyben a jövőbeli eltévelyedéstől is óv.19 Kiemelendő, hogy a lelkiismeret Philónnál is utólagos reflexiókban és ítéletekben mutatkozik meg. A tetteket megelőző, helyes irányt mutató szerepre csak közvetett utalás történik, éspedig azokon a helyeken, ahol Philón a lelkiismeretet a lélekben levő „igazi embernek" tekinti, amely féken tartja a lelket, és megőrzi az eltévelyedéstől.20 Mindenesetre azt is figyelembe vehetjük, hogy a lelkiismeret szoros kapcsolatban áll az „értelemmel" (uoüg), illetve a „Logosszal", melyeknek az erkölcsi döntésekben közvetlen és meghatározó szerepük van.21 A CTuveí8r]ais és a auvetSós főnevek a görögül író zsidó történész, Josephus Flavius műveiben is előfordulnak. Az mindenesetre kérdéses, hogy a aumSTiais ténylegesen a lelkiismeretet jelöli-e, vagy pedig egyszerűen az öntudatot, illetve valaminek az ismeretét.22 Ám a crumSós többször is szerepel a lelkiismeret értelmében. Például József történetének felidézésében Rúben arra figyelmezteti testvéreit, hogy öccsük meggyilkolása esetén a lelkiismeretük lesz az ellenségük.23 Josephus ugyanakkor nemcsak a rossz, ha15 Vö. Quintilianus, Institutio oratoria VI, 1,33; Seneca, Epistulae morales XLVII, 11; De beneficiis IV, 12,4; De tranquillitate animi III, 4. A conscientia fogalma főképp Ciceró és Seneca írásaiban gyakori. A lelkiismeret elsősorban a tanú (testis) szerepét tölti be ott is, ahol a tettek nem nyilvánosak (Ciceró, Tusculanae disputationes II, 26,63; Seneca, Epistulae moralis V, 43,4). Seneca az új-püthagóreusokhoz hasonlóan (s talán az ő hatásukra) az esténkénti önvizsgálat szükségességét is hangsúlyozza (De ira III, 36). 16 Hasonló alkalmazás figyelhető meg a Rúben végrendelete elnevezésű apokrif iratban: „Lelkiismeretemben mindmáig megmaradt a bűnömből valami" (RúbVégr 4,3). 17 A cjuveíSriats mindössze három helyen fordul elő, s mindig birtokos szerkezetben: oweí8r|CRs dSuoipd- Tcoi/, illetve á(j.apTT}gáTiov: helytelen cselekedetek tudata (Vö. De virtutibus 124; De specialibus legibus II, 49; Quod deterius potiori insidiari soleat 146.) 18 Vö. De specialibus legibus l, 235; IV, 6; Defuga et inventione 118; De virtutibus 206; De decalogo 87. 19 Vö. De praemiis et poenis 163-164; De opificio mundi 128; Quod deterius potiori insidiari soleat 145-146. 20 Quod deterius potiori insidiari soleat 23-24; Defuga et inventione 130-131. 21 Vö. Quaestiones in Exodum II, 13; Quod Deus sit immutabilis 134-135. 22 Vö. Maurer, C, owoiSa, 909; Kránitz M., Lelkiismeret, 30. 23 Antiquitates 2,25. 104
