Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Hegyi Márton: Mi a teológia?
csegést. Mintha e tapasztalat kizárólag azt kívánná meg, hogy őt befogadják. Ebben az esetben egyedül a hallgatás lehetősége adódik. Ilyenkor a hallgatás tud a legbeszédesebb lenni. Ez a hallgatás az adott pillanatban a legbeszédesebb lehetőség. Másodsorban azért kell e hallgatásnak hangtalan hallgatásnak maradnia, hogy amikor elérkezik az idő, hangos hallgatásba léphessen. Ez a lehetőség akkorra érik meg és akkor nyílik meg, amikorra a várakozás kivárva végigvitte saját hallgatását. Ekkor a hallgatás megszűnik beszédes hallgatagságnak lenni, s tulajdonképpeni módon és valóságosan „beszélni" kezd. Ez a beszéd megőrzi a hallgatás lényegét, hiszen „csak az igazi beszélésben lehetséges a tulajdonképpeni hallgatás."11 Olyan beszéd ez, amely nem űzi ki a misztériumot, nem űzi ki önmagát a Misztérium közegéből. Ezt a beszédet attól a Mestertől lehet eltanulni, aki „úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók". E hatalom, a szó ereje nem szavak hajhászásá- ból és kombinálásából, hanem a dolgoknál való szótalan ott-tartózkodásból és elidőzés- ből fakad. A jelenlétet a dolgoktól való magával ragadottság viszi a maga gazdag tágasságába. Csak az tudott hasonlatokat mondani búzaszemről és mustármagról, aki időtlenül, a szemlélés céltalanságával időzött kalászmezők mellett, s nap mint nap megpihent a legmagasabbra növő fa lombkoronájának enyhet adó árnyékában. Ebből a jelenlétből forrásozik olyan beszéd, „amely a legörömtelibbhez való közelség titkát megóvja a szóban"12. Az ilyen beszédhez azonban meg kell tanulnunk előbb hallgatni. Akkor vagyunk jogosultak bármiféle beszédre, ha beszédünk egyben a legmélyebb hallgatás. Ez a hallgatás nem „hallgatásba burkolózás", nem is valamiféle süketnémaság. E hallgatás lényege az oda-hallgatás. Oda-hallgatás arra, ami egyedül e hallgatás előtt képes megnyílni. A hallgatásnak azért figyelmes oda-hallgatásnak kell lennie, mert annak a hangja, ami megszólal ennek a hallgatásnak, a leghalkabb. Ahhoz, hogy igazán beszélni tudjunk, teljes valónkkal be kellene lépnünk a hallgatás dimenziójába. Ez persze nem történhetik meg csak úgy. Szükséges hozzá, hogy engedjük közel magunkhoz a dolgokat, hogy engedjük magunkat egyáltalán a dolgok mélyére kerülni: engedjük magunkat tapasztalni. Egyedül ez az átengedés szülhet tulajdonképpeni hallgatást. Erre a hallgatásra azonban alkalmasnak kell lennünk. Annak érdekében, hogy erre az alkalmasságra szert tehessünk, föl kellene hozzá nőnünk. Fölmerül azonban a kérdés: tudunk-e még elhallgatni, képesek vagyunk-e egyáltalán a hallgatásra? 11 HEIDEGGER, Lét és idő, Osiris, Budapest 2001.195. 12 HEIDEGGER, Magyarázatok Hölderlin költészetéhez, 28. 174
