Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Erdő Péter: Schlauch Lőrinc bíboros jogtörténeti és egyházjogi munkássága
Schlauch jogi okfejtéseiben a történelmi érvelés szerepe leginkább a főkegyúri jog, illetve az állam és Egyház összefonódása melletti állásfoglalásokban jelentkezett. Ez volt a korabeli szisztémának az az eleme, amely a szekularizálódó társadalom és a katolikus vallás jogos függetlenségi igénye közti feszültséget feloldhatatlanná tette. A katolikus autonómia kérdéskörében tartott, 1888. február 11-én elhangzott főrendiházi beszédében határozottan történelmi érvelést használ a főkegyúri jog léte mellett és tartalmának megvilágítására: „Szent István - mondja - püspökségeket, apátságokat, prépostságokat, plébániákat alapítván és javadalmazván ezen tette által kegyúri jogokat szerzett, és erre, az akkor egyházjogilag már kifejlett kegyúri rendszer szerint, teljesen jogosítva is volt"12. Ezt a történeti megállapítást a korabeli, főként pedig a későbbi kutatás nem igazolta13. A „ius patronatus" klasszikus kánoni jogintézménye a XII. század előtt aligha tekinthető kialakultnak. Szent István, aki valóban a kor felfogása és egyetemes egyházjoga szerint járt el, még a késői karoling típusú magánegyháziság intézményének keretében intézkedett14, nem pedig a precíz, kánonjogi értelemben vett kegyuraság logikája szerint. Ugyanezért nem is szükséges egyházmegye-alapításaihoz külön pápai kiváltságlevélben adott felhatalmazást keresni. Ezt a lehetőséget számára a koronázás és a pápai legátus szereplése a kor felfogása szerint megadta. Ezért amikor Schlauch megállapítja, hogy „Szent István és utódai nemcsak egyszerű kegyúri jogot gyakoroltak, hanem a Magyar Katolikus Egyházban oly terjedelmű intézkedéseket is tettek, amelyek az egyszerű kegyúri jogrendszerből ki nem magyarázhatók"15, akkor helytálló kijelentést tesz. Csakhogy ő e messzemenő királyi intézkedéseket nem az akkori archaikus egyetemes egyházjogra, hanem a II. Szilveszter pápának tulajdonított hamis bullára hivatkozva alapozza meg. Eszerint ugyanis Szent István és utódai, a magyar királyok, azzal a kiváltsággal bírtak, hogy »... amiképpen őt és őket isteni kegyelem oktatni fogja, országunknak jelen és jövendő egyházait helyette és utódai helyett intézhessék és rendelhessék"*16. Csakhogy a Szilveszter-bulla hitelességét Gottfried Schwartz már 1740-ben kétségbe vonta, majd röviddel Schlauch beszédének elhangzása után, 1891-ben Karácsonyi 12 PÁLKOVÁCS, Schlauch Lőrinc 45. 13 Ezt a jogtörténeti igazságot Schlauch is ismerte, hiszen 1871. március 16-án mondott beszédében még így nyilatkozott: „A középkor elején - a germánoknál - a földesurak a birtokukon épített templomot sajátjuknak tekintették. A XII. században sikerült a templomokra vonatkozó tulajdonjogot megszüntetni, és az új egyházi törvénykönyv még jobban igyekszik megszorítani a kegyúri jogot, hogy a püspökök minél szabadabbak legyenek az egyházi hivatalok betöltésében, vagyis felszólították a kegyurakat, hogy a bemutatási jogról (a lelkészek személyének ajánlása a püspöknek) is mondjanak le. Magyarországon eleinte királyaink és a mágnások is sajátjuknak tekintették a birtokaikon emelt templomokat. A XII. században ez a gyakorlat itt is - mint Európa országaiban - megszűnt, de királyaink egyházvédői tisztjüknél fogva továbbra is felügyeletet gyakoroltak, ellenőrizték a kegyúri kötelességek teljesítését". (PÁLKOVÁCS, Schlauch Lőrinc 41). A kegyuraság kialakulásához lásd pl. LANDAU, E, Ius Patronatus. Studien zűr Entwicklung des Patronats im Dekretalenrecht und dér Kanonistik des 12. und 13. ]ahrhunderts (Forschungen zűr kirchlichen Rechtsgeschichte und zum Kirchenrecht 12), Köln - Wien 1975. 14 Vö. pl. ERDŐ E, A Szent István-i egyházszervezés és Európa, in HAMZA G., (szerk.), Szent István és Európa Budapest 2001,43-53, különösen 46-47. 15 PÁLKOVÁCS, Schlauch Lőrinc 45. 16 Uo. 165
