Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Erdő Péter: Schlauch Lőrinc bíboros jogtörténeti és egyházjogi munkássága
Mindezekben a munkákban különleges szerep jutott a történeti érvelésnek. Schlauch ugyanis, korának más nagy hazai egyházi személyiségeihez hasonlóan, kompromisszumot kereső reálpolitikus volt. Egyfelől tisztán és világosan igyekezett ragaszkodni a katolikus Egyház hitéhez, másfelől a bécsi udvar és az uralkodó későjozefinista, status quót védő, az uralkodónak és az államnak az Egyház belső ügyeiben nagy befolyást tulajdonító álláspontját is tiszteletben tartotta. Csakhogy időközben megjelent az egyházpolitikai küzdőtéren a harmadik erő, a magyar kormány és a magyar parlament, mely egyes kérdésekben erőteljesen liberális törekvéseket is magáévá tett, és jelentős jogi változtatásokat sürgetett. Bizonyos mértékig ezzel az erővel is keresték a kompromisszumot a kor főpapjai. Erre a politikai és tömegtájékoztatási eszközökben jelentkező nyomásra is igyekeztek reagálni. Schlauch Lőrinc e tekintetben sokaknál következetesebbnek bizonyult az egyházi álláspont és a teológiailag megalapozott egyházi önállóságigény képviseletében. Ezért nem egyszer a liberális kritikák céltáblája is volt. Halász Imre7 pl. az úgynevezett elkeresztelési vitában Schlauch szerepéről ezt írja: „A katolikusok üldöztetése most már jelszó lett, mely alatt az alsó klérus vezetésével folyt a féktelen izgatás. E hangversenynek a háttérből dirigáló karmestere Schlauch Lőrinc kardinális volt, ki a delegációban is nyíltan lándzsát tört a pápa világi uralmának helyreállítása mellett". - Miről is volt szó pontosan ebben a vitában? II. József kora óta az állami jog előírta, hogy a vegyes házasságokból születő gyermekek vallása az azonos nemen lévő szülők vallását kövesse, tehát a fiúk az apa, a lányok az anya hitvallásához tartozzanak. Csakhogy a katolikus Egyház saját joga a vegyesvallás akkori házassági akadálya alóli felmentéshez és így a katolikus esketéshez megkövetelte, hogy a szülők megígérjék: minden gyermeküket katolikusnak keresztelik és nevelik8. Schlauch korában e témáról a hatályos jogszabályt az 1868. évi Lili. törvénycikk jelentette. De a katolikus papság két problémával került szembe. Egyrészt az esketés, másrészt a keresztelés kérdésével. Mivel polgári házasság még nem volt, az állam kötelezte a papokat olyan eske- tésre és olyan házasságok megkötésénél való közreműködésre, valamint azok egyházi anyakönyvezésére, amelyeket a kánonjog szerint nem lett volna szabad megkötni. Ezt korábban különböző országokban sokan megtagadták, ami állami szankciókat vont maga után. E helyzet megoldására a hazai egyház - pápai engedély alapján - alkalmazta a passzív asszisztencia intézményét, vagyis azt a lehetőséget, hogy a plébános ilyenkor nem esket, de mintegy közhivatalnokként regisztrálja a házassági akaratnyilvánítást. XIV Benedek pápa rendelkezése alapján ugyanis bizonyos országokban az ilyen vegyes házasságok kánoni forma nélkül is érvényesek voltak9. VIII. Piusz pápa pedig 1830. március 25-én kiadott Litteris altero kezdetű rendelkezésében a kölni egyháztartományra nézve kimondta, hogy ha a vegyes házasságkötés esetén az összes gyermekek katolikus nevelésére ígéretet nem tesznek, a katolikus plébános mégis köteles a házasságot előre kihirdetni, a házassági beleegyezést pedig templomon kívül, papi szertartás nél7 Egy letűnt nemzedék (21. Közlemény) Szilágyi Dezső III, in Nyugat 1911,17. szám. 8 A vegyes házasságból született gyermekek kereszteléséről és vallásáról szóló magyarországi viták összefoglalásához lásd: HANUY E, A keresztség kiszolgáltatása az egyházjog és a magyar közjog szempontjából. (A gyermekek vallásáról szóló magyar törvények teljes magyarázatával) (Egyházjogi és egyháztörténeti értekezések 1/1), Pécs 1903. 9 Vö. SZEREDY, Egyházjog II, 1396. 163
