Teológia - Hittudományi Folyóirat 36. (2002)
2002 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Vocabularium eucharisticum az évközi idő könyörgéseiben
emlegetett kettős cél: az Istennel való kiengesztelődés103 és az Isten-dicsőítés.104 Az évközi idő 12. vasárnapján, bár nem a hostia, hanem a sacrificium szóval ezt imádkozzuk: „Istenünk, fogadd el szent Fiad engesztelő és dicsérő áldozatát, hogy annak erejéből megtisztulva szívünk odaadása is kedves áldozattá legyen előtted". Több alkalommal105 is szerepel a könyörgésekben a preces et hostias kifejezés, de ez az összekapcsolás nem változtat a szó alapvető értelmén. A szó eredetileg az áldozatot jelentette, de nyilvánvaló, hogy a szentmisében ez a szó Krisztusra vonatkozik, akit mint Isten bárányát megöltek, aki tökéletes áldozatul adta oda magát minden emberért. A Római Misekönyv megfogalmazása szerint is ő mint élő,106 szeplőtlen107 és kiengesztelődést teremtő áldozat ajánlotta fel magát megváltásunkért. Tehát a hostia nemcsak az, amit a hívek felajánlanak, hanem számunkra elsősorban az Eucharisztia megünneplése, ill. Krisztus áldozata, amely a szentmisében jelenvalóvá lesz számunkra. Amikor a super oblata az „una semel hostia" kifejezést108 használja, s arról beszél, hogy Krisztus egyetlen áldozatával új választott népet szerzett magának, akkor a hostia Krisztusra vonatkozik, aki egyedüli, végső és tökéletes áldozat.109 A keresztény szóhasználatban a szó nem ugyanazt jelenti, mint a klasszikus latinban, vagyis a keresztények nem áldozati állatokat ajánlanak fel Istennek. Az euchológia kifejezetten is utal erre a hostia spiritalis (lelki áldozat) fogalmával, amelynek felajánlásáról és elfogadásáról szólnak a felajánlási könyörgések. Az általunk elemzendő könyörgések közül a 18. vasárnap super oblatája is igazolja állításunkat. Az orációban így imádkozunk: „Istenünk, szenteld meg ezeket az adományokat, és elfogadva lelki áldozatunkat, tégy minket neked szentelt örök áldozattá."110 Az új misekönyv két új kompo- zíciójú orációja111 is arra figyelmeztet bennünket, hogy önmagunkat lelki áldozatul kell felajánlani (in spiritalem hostiam). Ez azt jelenti, hogy saját áldozatunkat a szentmise megünneplése közben Krisztus jelenvalóvá váló áldozatához kapcsoljuk,112 s ez tesz bennünket Istennek szentelt örök áldozattá.113 A liturgia lényegének és az Eucharisztia teológiájának megértéséhez ismételten és szívesen hivatkozunk a Sacramentarium Veronense egyik ősi felajánlási könyörgésére, amit a Missale Romanum 1562, Missale Romanum 1962 könyörgéseiben a Pünkösd utáni 9. vasárnapon imádkozta az Egyház, a jelenlegi misekönyvben pedig ismételten talál103 Vö. Fer. VI hebd. I. Quadr, super oblata? Suscipe, Domine, propitiatus hostias, quibus et te placari voluisti... 104 S. Marci, ev., super oblata: hostias laudis offerimus... 105 Vő. : évk. 28. vas., super oblata: Suscipe, Domine, fidelium preces cum oblationibus hostiarum. 106 Pro pluribus deff. C., super oblata: Domine Deus, cuius Filius se tibi obtulit hostiam vivam 107 Krisztus Király ünnepén, saját prefáció: seipsum in ara crucis hostiam immaculatam et pacificam offerens. i°8 pvk. 2i, vas., super oblata: Qui una semel hostia, Domine, adoptionis tibi populum acquisti... 109 Vö. a Zsidókhoz írt levélben a semel szó teológiai-szoteriológiai jelentősége (9,12.26.28; 10,10). 110 Latinul: hostiae spiritalis oblatione suscepta; Egyértelmű, hogy a hostia spiritalis a kereszténység előtti anyagi jellegű, állat-áldozat ellentéte akar lenni. 111 In bened. abbatis vel abbatissae, super oblata: seipsos in spiritalem hostiam offerentes; Pro minn. Eccl., super oblata: nosmetipsos in spiritalem hostiam offerentes. 112 Vö. IV kánon: „Fölséged dicséretére Krisztusban élő áldozattá váljanak." 113 Vö. III. kánon közbenjáró imádságában: „O tegyen minket neked szentelt örök áldozattá". 159
