Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 1-2. szám - Puskás Attila: A Hittani Kongregáció "Dominus Jesus" kezdetű nyilatkozatának értelmezése

a nem keresztények üdvösségének módja és az Egyház ebben betöltött szerepe vö.: 21. p.) s végül (3) elutasít téves vagy kétértelmű álláspontokat. A szöveg a következőkép­pen határozza meg saját hármas célkitűzését: „Sokkal inkább újra elő akarja adni a katolikus hit ide vonatkozó (Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő volta) tanítá­sát, ugyanakkor megemlít néhány lényeges, további kutatásra váró problémát, és elutasít bizo­nyos téves vagy kétértelmű álláspontokat. Ezért a nyilatkozat fölidézi a Tanítóhivatal korábbi do­kumentumait, azzal a szándékkal, hogy megerősítse az Egyház hitletéteményéhez tartozó igazsá­gokat" (3. p.). A nyilatkozat voltaképpen a keresztény (1-3. fejezet) és egyházi (4-6. feje­zet) identitást akarja megfogalmazni és megerősíteni, melyre az ismeretelméleti relati­vizmusnak a krisztológiában, szótériológiában és ekkleziológiában lecsapódó téves vagy kétértelmű nézeteivel való kritikus számvetés készteti (vö.: 4. pont a dokumentum kiadásának kiváltó okairól). 1.3. A dokumentum látásmódjában az identitásmegőrzés nem egyenlő az elszigete­lődéssel, „fedezékekbe való visszavonulással", a rossz értelemben vett tradicionalizmus- sal, hanem dialógusban és misszióban megvalósuló, kommunikatív identitásról van szó. A keresztény és az egyházi lét önazonosságához lényegileg hozzátartozik a kom­munikáció: a Krisztustól kapott küldetés teljesítése és ennek szerves részeként a nem keresztény vallásokkal folytatott párbeszéd, mely „magában foglalja a megértés, a kölcsönös megismerés és egymás gazdagításának - az igazság iránti engedelmes és a szabadságot tisztelő- magatartását" (2. p.). Amint fordítva is igaz: a párbeszéd nem vezethet konformizmus­hoz, a saját értékeink feladásához, a teljes igazság féligazságokra történő redukciójához. Ez legalább olyan veszélyes szélsőség lenne, mint a merev elzárkózás, visszavonulás a kommunikációból. Úgy tűnik, hogy a nyilatkozat a tradicionalizmus és a konformizmus szélsőségeit kikerülve a kommunikatív identitás eszméjét szem előtt tartva igyekszik megfogalmazni és megerősíteni a keresztény és egyházi identitást. Olyan célkitűzés ez, melyet nem egy - a dokumentumot egyébként kritikával illető - protestáns teológus is egyetértőleg fogadott és példaértékűnek tartott a saját felekezete számára is. 2. Szempontok a IV. fejezet olvasásához 2.1. A Katolikus Egyház önértelmezése a dokumentumban csak kivonatol tan, né­hány szempont hangsúlyozásával és a tágabb-mélyebb teológiai háttér felmutatása nél­kül jelenik meg. A 21 oldalból összesen mintegy 1,5 oldal szól kifejezetten a Katolikus Egyház és más keresztény egyházak, egyházi közösségek kapcsolatáról („IV. Az Egyház egyetlensége és egysége"). Ezenkívül további, megközelítőleg 3,5 oldalnyi terjedelem­ben van szó általában az Egyház valóságáról, az üdvösségközvetítésben betöltött szere­péről (1,5 oldal „V. Egyház, Isten Országa, Krisztus Országa"; 2 oldal „VI. Az Egyház és a vallások kapcsolata az üdvösséggel"). Ez a (végletes) rövidség egyrészt adódik magá­nak a nyilatkozatnak a műfajából (Hittani kongregáció nyilatkozata, nem enciklika), címzettjeinek köréből (katolikus püspökök, teológusok, összes katolikus hívő, azaz sok előzetes ismeretet feltételez a szöveg) és szándékából, „miszerint nem rendszerezve akarja tárgyalni Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítő voltának problematiká­ját" (3. p.); egyszersmind azonban mutatja azt is, hogy a dokumentum fő témája való­ban nem az Egyház, hanem Krisztus egyetlensége és megváltói művének egyetemessé­----SSEEE 55 E==-----

Next

/
Thumbnails
Contents