Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A vallási pluralizmus
sa előtt történt, jóllehet az isteni tervben az emberi faj számára már benne volt, azt „pre- historikus"-nak nevezhetjük. Ugyanez a kifejezés alkalmazható a többi vallási tapasztalatra, mellyel a zsidó-keresztény hagyományon kívül találkozunk, a világ vallásaiban. De ebben az esetben mi a világ vallásainak pontos értéke? Milyen értelemben jelentenek „előkészületet az evangéliumra"? Daniélou különbséget tesz természetes és természetfölötti között, valamint vallás és kinyilatkoztatás között. A „nem keresztény vallások" a természetes értelem rendjéhez tartoznak, a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás a természetfeletti hit rendjéhez. A világ vallásaiban, ahogy ma ismerjük őket, keveredik az igazság és a hazugság, a fény és a sötétség, a helyes és helytelen cselekedetek. A három monoteista vallás - zsidóság, kereszténység, iszlám - kivételével, a többi vallás a természet rendjében az Istenről elnyert emberi kidolgozások. Mint ilyenek, képtelenek, hogy az üdvözítő hitre elvezessenek, ami egyedül Isten ingyenes ajándéka az emberi lények életében. A vallásoknak tehát nincs üdvözítő erejük. Az emberi személy abszolút Lét felé törekvésének különböző kifejeződései láthatók az egyes kultúrákban, s ezek az üdvösség történetének összefüggésében „kétszeresen is anakronisztikusnak" látszanak, mivel egyszer meghaladta őket a zsidóság, majd még inkább végérvényes módon a Krisztus-esemény és a kereszténység. A másik jelentős teológus Henri de Lubac (1896-1991), aki főleg a kereszténység és a buddhizmus összehasonlítása során foglalkozott a nagy világvallásokkal. Különböző világlátásban az emberi személy megszabadulásának kétféle látszólag kibékíthetetlen szemléletét ismerteti.3 Először a természetfeletti titkáról értekezett, majd egy hagyománytörténeti művet írt, és végül egy szisztematikus tanulmányt.4 A kereszténységet a többi vallással szembesítette, és kimutatta ez utóbbi páratlanságát és egyedülálló jellegét az előzőekkel szemben, mind a tanítás, mind a misztika területén. Klasszikus művétől a Catholicisme-től kezdve Szent Iraeneus alapján arról az „abszolút újdonságról" ír, melyet a kereszténység az emberiség vallástörténetében jelentett.5 Mint Daniélou, úgy Lubac számára is a világ vallásai és a kereszténység közötti kapcsolat megfelel a természetes és a természetfölötti struktúrának. De mindkettő belsőleg egyesül Jézus Krisztusban. Krisztus nem rivalizál az emberi természettel, mert Krisztus és az ő kegyelme nem is az emberi természetből származik.6 Ugyanígy a vallások és a kereszténység között sincs viszálykodás. A kereszténység, mint Istennek Jézus Krisztusban megtestesült kegyelme a természetfölötti vallás. Ebből azonban nem következik, hogy ami igaz és jó a vallásokban, az hamis lenne, mivel „a kegyelem nem rombolja le a természetest." Ám ahogy az emberi természet is egyszerre teremtett és bűnös, úgy a világ vallásai az „Ige magvait", de ellentmondó elemeket is tartalmaznak: Isten nyomait, de egyúttal a bűn nyomait is. Anélkül, hogy velük szembeszállna, a kereszténység feltárja pozitív értékeiket, s azokat átvéve, megtisztítja és átalakítja őket. Krisztus misztériuma eléri a más vallási hagyományok tagjait is, mint az Istennel való egyesülés utáni emberi vágyakozásra adott isteni válasz, de maguk a vallási hagyományok az üdvösség misztériumában nem játszanak szerepet. Lubac megjegyzi, hogy ha a vallási hagyományoknak po3 LUBAC, H. DE, Aspects de bouddhisme, 1-0., Seuil, Paris, 1951-1955; La rencontre du bouddhisme et de l'Occident, Aubier, Paris, 1952. 4 LUBAC, H. DE, Surnaturel. Études historiques, Aubier, Paris, 1946. 5 LUBAC, H. DE, Catholicisme. Les aspects sociaux du dogme, Cerf, Paris, 1952. ‘ LUBAC, H. DE, Catholicisme, 107-110. 40
