Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Paskai László: A magyar egyház és a magyar millennium
püspökök között tiszteljük Szent Gellért vértanút, az első Csanádi, és Boldog Mórt, az első pécsi püspököt. Szent István megkoronázásának sajátos történelmi helyzete volt, amelynek két adottságára érdemes felfigyelni. II. Szilveszter 999-ben lett pápa, és csak rövid ideig, négy éven keresztül vezette az egyházat. Egykori tanítványával, III. Ottóval, akit egészen fiatalon, 16 évesen koronázott császárrá V. Gergely, közösen akart munkálkodni a „renovatio imperii" (a német-római császárság) felújításán. A nagyra törekvő császár viszont fiatalon, 22 éves korában, 1002. január 24-én meghalt. II. Szilveszter pápa rövidesen, 1003. május 12-én követte a császárt a sírba. Mindössze három éven keresztül működhetett együtt a császár és a pápa. Ez a rövid idő volt az a kedvező történelmi helyzet, amikor István a koronát kérhette és elnyerhette a pápától. Nem valószínű, hogy II. Szilvesztert megelőző vagy követő pápák idejében - egyéniségeik és a fennálló körülmények miatt - a korona iránti kérelme meghallgattatásra talált volna. István felismerte ezt a lehetőséget, és felhasználta arra, hogy az ország és az Egyház szervezéséhez szükséges tekintélyt a korona elnyerésével megszerezze, és ennek birtokában munkálkodhatott négy évtizeden keresztül az ország javára. A koronázás időpontjának is sajátos jelentése volt. Az ezredfordulón a Szentírás helytelen értelmezése alapján sokakat elfogott a világ végének a várása, amely bennük a belső energiák csökkenését eredményezte. István viszont az ezredik évben fordult a pápához a királyi cím elnyeréséért, és koronáztatta meg magát. Nem fogta el a világvég alaptalan várásának az alkotóerőt bénító láza. A Gondviselésbe vetett feltétlen bizalmával és új tekintélyének elnyerésével fokozta országa megszervezését, és népe megtérítését, mert hitte, hogy ennek a népnek és országnak jövője van. 2. Szent István műve polgári és egyházi vonalon új korszak kezdetét jelentette. A koronázással a keresztény magyar államiság kezdődött el, amely meghatározta az ország jövőjének az alakulását. A keresztény magyar államiság a keresztény életszemlélet alapján formálta az állam közösségi életét is. A keresztény életszemlélet lényeges adottságához tartozik a transzcendens gondolkodásmód, vagyis az életnek a földi kereteken túlmutató értelmezése. Ezért a keresztény cselekvésmód meghatározója többek közt az Isten előtti felelősségtudat, a keresztény erkölcsi értékek elfogadása és lelkiismeretben kötelező megtartása; a keresztény életszemlélet tulajdonsága az a lelki fegyelmezettség is, hogy a vezetők a közjót, a polgárok boldogulását, és nem saját egyéni hasznukat, érdekeiket szolgálják. Bibliai kifejezéssel élve: megadják Istennek, ami az Istené, és a császárnak, ami a császáré. Ilyen alapokon indult el ezer évvel ezelőtt hazánk közösségi élete. Nem mondhatjuk, hogy a kezdeti eszmény mindig érvényesült volna, de erre az időszakra való emlékezés mindig adott útmutatást és indítást a későbbi nemzedékeknek a kezdeti eszmények megvalósítására. Az újkorban viszont kezdett előtérbe kerülni a szekularizált emberkép és gondolkodásmód. Ez elvetette a transzcendencia igényét, immanens beállítottságú lett, vagyis csak a földi életre korlátozta az emberi élet értelmezését, csak az evilági érvényesülést kereste; a természettörvény és a keresztény erkölcsi értékek helyébe az ember által hozott pozitív törvények kerültek, amelyeket ugyanazok a törvényhozók meg is változtathatnak saját elgondolásaik, vagy a közvélemény hatására. Ez a szekuláris gondolkodás- mód rányomta a bélyegét az állami életre is. A szekuláris gondolkodásmódból alakult ki a laikus állam eszméje, amely arra törekedett, hogy kirekessze a közéletből Istent, a vallást. A szabadság eszméjének hangoz3
