Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Erdő Péter: Az Egyház és az anyagi javak: A II. Vatikáni Zsinat tanítóhivatalának alapelvei az egyházi törvénykönyvben
zik, amely az egyetemes Egyházról éppen ebben az értelemben beszél11. Ez az a valóság, amelynek a kánon szerint veleszületett joga van. A jogalanyiság magával hozza vagy nyilvánvalóvá teszi a személyiséget. A Katolikus Egyházat mint személyek együttesét ennélfogva isteni jogú erkölcsi személynek kell tekintenünk, amint ezt a 113. k. 1. §-a állítja. E személyiség csakugyan nem valamely emberi jogi rendelkezésből ered, hanem az Egyháznak mint az üdvösség látható és hathatós jelének teológiai természetéből (LG l)12. Az Egyház ugyanis titokzatos test, egyben személyek szerves összessége, azaz1' universitas personarum. JÉ személyről a kánoni jogrend a vizsgált kánonban azt állítja, hogy jogképességgel rendelkezik, tehát elismeri jogi személyiségét. így érthető Jean-Claude Périsset álláspontja, aki az 1257. k. 1. §-ának szövegével - ahol az egyetemes Egyházról, a Szentszékről és más (!) közjogi személyekről van szó -, egybehangzóan hangsúlyozza, hogy a Katolikus Egyház közjogi személy, akit a saját jogrendje ismer el annak13. E ponton viszont eltér a véleménye Velasio De Paolis-nak, aki a 113. kánonra hivatkozik, s azt tartja, hogy "a Katolikus Egyház valójában nem illeszthető a közjogi személy kategóriájába, mivel maga a törvényhozó kizárja azt"14. Pedig az a szerkezeti megkülönböztetés, amit a 113. k. két paragrafusa között tesz, első tekintetre nem látszik magában foglalni a Katolikus Egyház és a Szentszék jogi személyiségének a tagadását, hanem inkább annak állítását, hogy e valóságoknak teológiai indokok miatt olyan személyiségük van, ami megelőzi az emberi jogi rendelkezést15. Kétségtelen, hogy a CIC felülvizsgálatára irányuló munkálatok során tudatosan kutatták az erkölcsi személy és a jogi személy közötti különbség- tétel jelentőségét. Az Isten népéről szóló II. könyv szövegtervezete bevezetőjében (Schema canonum libri II De Populo Dei, Praenotanda), ahol akkor még a személyekről szóló szabályok elhelyezkedtek, csakugyan a következőket olvassuk: „A Katolikus Egyház személyi volta nem jogi jellegű, kivéve az Egyház nemzetközi jogi személyiségét, hanem erkölcsi jellegű, s ezért azt a jogi Kódexben nem kell állítanunk, hanem feltételezzük. Hasonlóképpen az államok jogrendjében magának a polgári társaságnak az erkölcsi személyiségét nem állítják, hanem feltételezik. Az Egyháznak, akár csak a polgári társaságnak a személyisége nem sajátosan jogi, mivel ezek maguknak nem képesek megadni olyan minőséget, amelyet maga ez a megadási cselekmény feltételez". így nem zárhatjuk ki, hogy a hatályos CIC-ben a „jogi személy'' kifejezésnek szélsőségesen pozitivista értelme van, és csupán azokra a jogi személyekre vonatkozik, amelyeket az emberi hatóság alkotott akár törvény, akár közigazgatási intézkedés által. Mivel ez a kulturális háttér, bizonyos CIC-beli szabályok szerkesztésének alapjául szolgált, nem zárható ki, hogy a 114. k. 1. §-a, amely a jogi személyek létesítéséről szól, amikor azokról a jogi személyekről beszél, amelyek ex ipso hiris praescripto (magából a jognak az előírásából) erednek, csak az emberi kánoni jogról akart beszélni. Maga a szöveg azonban u Vö. PÉRISSET, Les biens 34. 12 Vö. R ERDŐ, Teológia dei diritto canonico. Un npproccio storico-istituzionale (Collana di Studi di diritto canonico ed ecclesiastico, Sezione canonistica 17), Torino 1996,102-104. 13 PÉRISSET, Les biens 32. Hasonlóképpen jogi személynek nevezi az egyetemes Egyházat HEIMERL- PREE, Handbuch des Vermögensrechts, 66, n. 1/60. 14 De Paoiis, I beni temporali della Chiesa. Canoni preliminari 19. 15 Vö. pl. E. Molano, Commento al can. 113, in Code de Droit Canonique. Edition bilingue et annotée sous la responsabilité de Tlnstitut Martin de Azpilcutea, trad, frangaise, dir. E. CAPARROS-M. THÉRIAULT-J. THORN, Montréal 1990, 89-90. 27
