Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 1-2. szám - Erdő Péter: Az Egyház és az anyagi javak: A II. Vatikáni Zsinat tanítóhivatalának alapelvei az egyházi törvénykönyvben

A jelenlegi 1254. k. 1. §-a forrásainak felsorolásában szerepel XV. Benedek 1919. március 12-i levele Csernoch János bíboros, esztergomi érsekhez7. Ebben erőteljesen visszautasítja néhány magyar pap kísérletét, akik az Osztrák-Magyar Birodalom felbomlása idején és az első magyarországi kommunista rendszer hajnalán kijelentették, hogy az Egyház minden java az ország valamennyi katolikusának a tulajdona, s a katolikusoknak szabadon kell rendelkezniük azzal gyülekezeteik útján.

Ugyanannak a paragrafusnak zsinati forrásai azonban, úgy tűnik, még alapvetőbbek. A Lumen Gentium 8. pontja, miközben azt tanítja, hogy a látható Egyház elválaszthatatlan Krisztus titokzatos testétől, megerősíti, hogy az Egyháznak bármennyire „szüksége van is küldetése teljesítéséhez emberi eszközökre, nem arra létesült, hogy a földi dicsőséget keresse, hanem hogy megismertesse saját példájával is az alázatosságot és az önmegtagadást".

A Christus Dominus kezdetű határozat 28. pontja azt állítja, hogy azok az anyagi javak, amelyeket a papok szolgálatuk gyakorlása közben szereznek, szent szolgálatukhoz kötődnek. A Dignitatis Humanae 13. és 14. pontja kiemeli, hogy az Egyháznak akkora szabadságot kell élveznie tevékenysége terén, amekkorát az emberek üdvösségének szolgálata megkíván, és hogy az Egyház és a polgári hatalmak közötti kapcsolat alapelve az Egyház szabadsága. Ennélfogva e szabadságnak a célja az Egyház isteni küldetésének teljesítése. A Gaudium et Spes 76. pontja kitér az Egyház függetlenségére és autonómiájára a politikai közösséggel szemben, valamint egészséges együttműködésükre.

A zsinati szövegek szerint tehát a II. Vatikánum megerősíti az Egyház vagyonszerzési képességét, ezt azonban viszonylagossá teszi, s erősebben összekapcsolja sajátos szerepével. Az Egyház csak olyan eszközöket használ, amelyek megfelelnek az evangéliumnak (GS 76. vö. LG)8.

2. A Katolikus Egyház - közjogi személy?

E zsinati tanítás alapozza meg tehát az 1254. k. 1. §-a állítását arról, hogy az Egyháznak született joga anyagi javakat szerezni, birtokolni, igazgatni és elidegeníteni a világi hatalomtól függetlenül. Mindenesetre korlátozza e függetlenségét, hogy az említett jogot az Egyház saját céljainak érdekében kell gyakorolni. Veleszületett jogról van szó, azaz olyan jogról, amelyet nem az emberi jog engedélyez az Egyháznak, hanem a saját jogrendje keretében csupán elismerésre vagy kinyilvánításra kerül9. E jognak az alanya a Katolikus Egyház, amelyet a 204. k. 2. §-a szerint kell értenünk, vagyis mint Krisztus Egyházát. Ez a Katolikus Egyházban mint olyan társaságban áll fenn (subsistit), amelyet Péter utóda és a vele egységben lévő püspökök szerveznek és kormányoznak10. Itt az egész Egyházról van szó, mint ez az 1255. kánonból is követkei AAS 11 (1919) 122-123.

8 Vö. H. HEIMERL - H. PREE, Handbuch des Vermögensrechts der katholischen Kirche, Regensburg 1993,54, n. 1/9.

9 Vö. J.-C. PÉRISSET, Les biens temporeis de l'Église. Commentaire des Canons 1254-1310 (Le nouveau droit ecclesial), h. n. 1996, 32.

10 Vö. DE PAOLIS, I beni temporali della Chiesa. Canoni preliminari 19.

26