Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 1-2. szám - Erdő Péter: Az Egyház és az anyagi javak: A II. Vatikáni Zsinat tanítóhivatalának alapelvei az egyházi törvénykönyvben

ez az alapvető kánonja milyen mértékben veszi tekintetbe a II. Vatikánum egyházképét? Ezzel kapcsolatban már Eugenio Corecco világosan kifejezte negatív ítéletét a szövegről, hiszen úgy minősítette, hogy az „kulturálisan idejétmúlt kérdésfelvetés", ami inkább magát az Egyházat mint közjogi személyt tekinti aktív cselekvő alanynak, mint a híveket. E tény szerinte arra vezetne, hogy az Egyházat úgy fogjuk fel mint societas perfectá-t (tökéletes társaságot), és adóügyi kapcsolatát a hívekkel ugyanúgy, mint az állam és a polgárok közötti kapcsolatot3.

Ám ez a következtetés nem tűnik szükségszerűnek csupán annak alapján, hogy a törvény szövege egybeesik az 1917-es CIC szövegével. Egyrészt azért nem, mert az utolsó egyetemes zsinat egyházképe nem jár azzal, hogy teljesen és alapvetően szakítsunk az egész előzetes egyháztani hagyománnyal, hanem ezzel bensőséges folytonosságban új mozzanatokat is hangsúlyoz. Másrészt fel kell tételeznünk, hogy a CIC szövege a törvényhozó szándékaival - ha nem is mindig tökéletes - összhangban van. A legfőbb egyházi törvényhozó - mint ez magából a Sacrae disciplinae leges kezdetű apostoli konstitú- cióból is kitűnik4 - a zsinati egyháztan újdonságát úgy igyekezett kifejezni, hogy az Egyház törvényhozói hagyományával való folytonosság vonalán megmaradjon. Valójában ez a hagyomány az irányelve az olyan kánonok magyarázatának is, amelyek a régi jogot tartalmazzák (6. k. 2. §).

A szöveg forrásainak5 vizsgálata világosan mutatja, hogy a paragrafus szövege, éppen mivel szinte egybeesik az 1917-es CIC vonatkozó szövegrészével, teljesen megfelel mind az Egyház ősi hagyományának, mind az utolsó egyetemes zsinat elveinek. Egyfelől az 1917-es CIC 1495. kánonja 1. §-ának forrásai között nemcsak olyan szövegek találhatók, amelyek az ezernyolcszázas évekből származnak, abból a korszakból, amelyben az egyházi közjog tudományát leginkább művelték, hanem a késői ókorból való fontos szövegrészek is (D 96 c. 1; X 3. 13. 12 stb.). Másfelől a régebbi források éppen azokat a teológiai elveket hangsúlyozzák, amelyek modern alakban visszatérnek a II. Vatikánu- mon is. Már az 502-es Római Zsinat megállapítja ugyanis, hogy a világi hívek, még ha vallásosak vagy hatalmasak is (világi*hatalommal felruházottak), nem rendelkezhetnek az egyházi javakkal, amelyek fölött a rendelkezést Isten a papokra6 bízta, akik - amint ezt manapság a hatályos 129. kánon szavaival mondanánk - egyedül képesek az egyházkormányzati hatalomra.

3 E. CORECCO, I presupposti culturali ed ecclesiologici del nuovo „Codex", in II nuovo Codice di diritto canonico. Aspetti fondamentali della codificazione postconciliare, a cura di S. FERRARI, Bologna, 1983, 52-53.

4 AAS 75 (1983) II. rész, XII („ciò che costituisce la 'novità' fondamentale del Concilio Vaticano II, in linea di continuità con la tradizione legislativa delle Chiesa... costituisce altresì la 'novità' del nuovo Codice" - olasz szöveg: Enchiridion Vaticanum Vili, n. 631. vö. V De Paolìs, 1 beni temporali della Chiesa. Canoni preliminari (cairn. 1254-1258) e due questioni fondamentali, in I beni temporali della Chiesa. XXII Incontro di Studio Passo della Mandola - Trento 3 luglio - 7 luglio 1995, a cura del Gruppo Italiano Docenti di Diritto Canonico (Quaderni della Mendola 4), Milano 1997,18.

5 Vö. Codex hiris Canonici auctoritate loannis Pauli PP. II promulgatus, fontium annotatione et indice analytico- alphabetico auctus, Città del Vaticano 1989,341; Codex luris Canonici Pii X Pontificis Maximi iussu digestus, Benedicti Papae XV auctoritate promulgatus, praefatione et indice analytico-alphabetico ab E.mo Petro Card. Casparri auctus, Città del Vaticano 1974, 511.

6 D.96 c.l: "... ne in exemplo remanere presumendi quibus libet laicis, quamuis religiosis, uel potentibus, in quacumque quolibet modo aliquid decernere de ecclesiasticis facultatibus, quarum solis sacerdotibus disponendi indiscusse a Deo cura commissa docetur" (Corpus luris Canonici, ed. AE. FRIEDBERG, I, Lipsiae 1879, 338).

25