Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: Az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége
me: irgalmas szeretete úgy nyilvánul meg először, hogy a bűnös rádöbben bűnei súlyos következményeire, és vágyakozik a tisztulás után. A szentgyónásban kiengesztelődik Istennel. A megszentelő kegyelem növeli a már bocsánatot nyert emberben a bűntől való tisztulás folyamatát, segíti őt a bűn elleni küzdelemben. Ha aztán megáldozik, a szentáldozás elmélyíti benne a bűntől való elszakadást, mert megszabadítja őt bocsánatos bűneitől is, amelyeket még nem bánt meg, vagy amelyeket megtérése után követett el, és így egyre csökkenti benne a halálos bűnbe való visszatérés veszélyét. A bűnöktől való szabadulás és a lelki megújulás nem korlátozható a szentgyónás pillanataira. A két szentség összetartozásának tehát nemcsak történeti magyarázata van, e szentségek egymásrautaltsága lényegükből, és a szentségi élet sajátos dinamizmusából is következik. „A folyamatos megtérés egyszerre több szentség kegyelmi ajándéka anélkül, hogy bármelyik is feleslegessé válnék."46 Az új Ordo Poenitentiae szerint „A szentáldozás az Egyházzal és Istennel való kien- gesztelődés csúcspontja" (OR II. Függelék, 33. p.), mert a bűnök bocsánatára kiontott vér misztériuma magában foglalja mindazt, amit a többi szentség jelez és tartalmaz részleges módon. Tehát a szentáldozásban megtörténő kiengesztelődésnek vannak előzményei. Az a Krisztus hív meg bennünket az eucharisztikus lakomára, aki szüntelen megtérésre és bűnbánatra szólít fel mindnyájunkat (Mk 1,15). Az állandó megtérés szándéka nélkül nem részesülhetünk az Eucharisztia kegyelmi hatásaiban. A szentáldozásban az a kiengesztelődés éri el csúcspontját, amely először a keresztségben történt meg velünk, majd pedig az egyéni bűnbánatban, a bűnbánati cselekedetekben, és különösképpen a bűnbánat szentségében ismételten megtörténik. Sőt, az előzmények nélkül nem járulhatunk a kiengesztelődés legtökéletesebb jeléhez: a szentáldozáshoz. A szentáldozás pedig a gyónás után folytatja, és teljessé teszi a megbocsátást és az Istennel való kiengesztelődésünket. A kérdés megválaszolásával a legutóbbi időkben /. M. Tillard foglalkozott.47 Nemcsak történeti módszerrel válaszol a kérdésre, hanem dogmatikus jellegű választ is akar adni. A „votum eucharistiae" fogalmának módosított, életszerűbb változatának nevezhetnénk az o meglátását.48 A gondolatmenet kiindulópontja az a meglátás, hogy az Eucharisztia az egyház szentségi életének központja. Nemcsak a beavató szentségek, hanem minden más szentség felvétele lényegileg az Eucharisztián való részvételre irányul (PO 5). Ebből a II. Vatikáni Zsinat által is hangsúlyozott alapelvből (vö. SC 7; 10) kiindulva beszélhetünk az ún. votum eucharistiae-ről a bűnbánat szentsége és az EUCHARISZTIA viszonylatában. Vagyis nemcsak pszichológiai, hanem ontológiai kapcsolat is létezik a két szentség hatásai között, mégpedig kétféle értelemben: A szentgyónás által nekünk ajándékozott kiengesztelődés tulajdonképpen elővételezése az Eucharisztia szentségi kegyelmének, hiszen Krisztus áldozata által, a Szentlélek erejében és az Egyházban szabadit meg bűneinktől, ami megakadályozza az Istennel és felebarátainkkal való közösségünket. Az Eucharisztia pedig tökéletessé teszi azt az Istennel és keresztény testvéreinkkel létrejött kommuniót, amelyet már megtapasztaltunk és megünnepeltünk a bűnbánat szentségé46 ALSZEGHY Z., Jegyzetek az általános feláldozásról, in Teológia 7 (1973/4) 199. 47 Vö.: L'eucharistie, purification, de l'Eglise pérégrinante, in Nouvell-Revue Theologique 84 (1962) 449- 475; Pénitence et eucharistie, in: La maison-Dieu 90 (1967,2) 103-131. 48 Vö.: Pénitence et euchariste, i. m. 126-1129. 22
