Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Tekintély és ész
tartana sokáig, Berengár ki tudná mutatni, hogy Paschasius nemcsak az igazsággal, hanem önmagával is ellentmondásba került. Ezt leginkább Plegidus (Peswil) papról szóló „minden katolikus fül számára méltatlan" történet bizonyítja48. Lanfrancusnak azon megállapítása, hogy a tekintélyeket elhagyva a dialektikához menekül („ad dialecticam confugere"), Berengár Szent Ágostonra hivatkozva válaszol: „A szív legkiválóbb sajátossága, hogy a dialektikához folyamodjon, mert őhozzá folyamodni annyi, mint az észhez folyamodni, és aki nem folyamodik az észhez, mivel az ész révén teremtetett Isten képére és hasonlatosságára, a saját méltóságát hagyja el, és nem újulhat meg egyre inkább Isten képére. Szent Ágoston olyan méltóságos definícióját adja a dialektikának, hogy így szól róla: a dialektika a művészetek művészete, a disciplinák disciplinája; tud tanulni, tud tanítani, nemcsak tudóssá akar tenni, hanem azzá is tesz."49 Mindmáig vitatott, honnan idéz itt és általában Szent Ágostont, miután több esetben florilégiumokból, a Pseudo - Augustinus-ból - és saját emlékezetéből idéz50. Magát Lanfrancus-t lekezelő szellemeskedéssel fizeti ki, amikor a „tantum" értelmezéséről beszél az átváltoztatásnál. Egy iskolai életből vett példát tart erre legalkalmasabbnak (ugyanis arra, hogy a kenyér és a bor „csak" szentség, „sacramentum tantum"): Diákkorában az egyik tanuló késve érkezett a grammatika órára, ahol Donatus Ars minorját elemezték, különös tekintettel arra a kérdésre, milyen mondatrész a „tantum" adverbium. Amíg a tanulók a különböző megoldásokról vitatkoztak, a késve érkezett diák elbizakodva vállalkozott rá, hogy a kérdést kapásból megoldja. A többiek örömest beleegyeztek az ajánlatba, és a helyes megoldásért még jutalmat is kitűztek. És mit tesz az elbizakodott tanuló? Felüti a tankönyvet a leckénél, amelyet aznap magyarázott a mester, ti. „Mi történik egy indulatszónál?" A válasz: csak megjelölés (significatio tantum). A „tantum" tehát nem más, mint indulatszó. Győzelemittasan hirdeti a tanuló társainak ezt a bölcsességet51. Az 1079-es hitvallásból ugyan kimaradt az 1059-es hitvallásban szereplő, Paschasius realizmusára emlékeztető, és Humbertus rámenős realizmusa által sugallt „manibus sacerdotum tractari et frangi, et fidelium dentibus atteri" (amit a papok kezükkel érinHeriger, lobbes-i apát (990-1007) „mérsékelten dicséri" (moderato con elogio) Paschasius-t: „Séd iám Paschasium Radbertum sufficiat excusatum... librumque eius plurimorum utilitati defensum, qui in hoc tantum peccavit, quia de sententia beati Ambrosii non verbum de verbo sed sensum de sensu expressit." (Id. Christiani 334.) 48 Bereng 1,43 „Quantumque ineptierit de mensa dominica monachus ille Corbiensis sola poterat satisfacere quam inducit de Peswil presbitero fabula, omni catholico auditu ipso indignissima." - (Mise közben az ostya kisgyermekké változott, majd visszaváltozott ostyává: PL 120, 1319. köv.) - „Quod Paschasius narrat contigisse Alamaniae: presbyterum Plegildum visibiliter speciem pueri in altare contrectasse, et, post libata oscula in panis similitudinem conversum ecclesiastico more sumpsisse: quod arroganti cavillatione ferunt Berengarium carpere solitum, et dicere: Speciosa certe pax nebulonis ut cui oris prebuerat basium dentibus inferret exitium." (Akit szájával puszilt, azt széttépi fogaival.) /Guillaume de Malmesbury, Gesta regum Anglorum, PL 179,1259./ 49 Bereng I, 85-86. „Maxime plane cordis est per omnia ad dialecticam confugere, quia confugere ad eam ad rationem est confugere, quia qui non confugit cum secundum rationem sit factus ad imaginem dei, suum honorem reliquit nec potest renovari de die in diem ad imaginem dei. Dialecticam beatus Augustinus tanta diffinitione dignatur, ut dicat: 'dialectica ars est artium, disciplina disciplinarum, novit discere novit docere, scientes facere non solum vult, sed etiam facit'". 50 Vö. Christiani 348.köv., valamint Cantin 93. köv 51 Vö. Bereng III, 191. köv. 52
