Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)

2001 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Tekintély és ész

gely ( 1073-1085). Az 1054-es tours-i szinóduson Hildebrand, a későbbi VII. Gergely elnökölt, mint IX. Leó legátusa8.

Ez az invesztitúraharc kora, IV. Henrik császár uralkodásának ideje (1056-1106). A végleges keleti szakadásé (1054). A konstantinápolyi eseményekben9, a szimoniákus püspökök szentelése érvényességének vitájában10, ugyanaz a Humbertus da Silva Candida bíboros játszik döntő szerepet, aki az 1059-es Berengár-féle római hitvallás értelmi szerzője11.

Dogmatörténeti háttér

A nyugati egyház eukarisztia-tana fokozatosan fogalmazódott meg. A 11. századi eukarisztikus vita12 előzményének kell tekintenünk a két corbiéi, Paschasius Radbertus és Ratramnus eukarisztikus traktátusát13. Mindketten a karoling műveltség emlőin nevelkedtek14. Ám amíg az előbbi szélsőséges realista felfogást képvisel15, az utóbbi a szimbolizmus felé hajlik16. Ez utóbbi művét Scotus Eriugenának tulajdonították és a vercelli (1050) és római (1059) szinóduson elítélték17.

A VITA RÉSZTVEVŐINEK ÁLLÁSPONTJA

Petrus Damiani nem vett részt személyesen az eukarisztikus vitában. Csak feltételezhetjük, hogy még Lanfrancus álláspontját sem tartotta kielégítőnek18. Eukarisztikus realizmusa mellett tanúskodnak a különböző csodák elbeszélései a De variis miraculosis narrationibus19 gyűjteményében. (A csodák és kuriózum iránti vonzalma a De divina omnipotentiában is megmutatkozik - ld. alább.) Ami őt az eukarisztikus vita közelébe hozza, az auctoritas és dialectica kérdése, amely viszont szóba kerül az eukarisztikus vita kapcsán. A dialektikával szemben elfoglalt álláspontját a De divina omnipotentia (Is8 Montclos 2, 325.

9 Vö. ANTON MICHAEL, Humbert und Kerullarios, Paderborn, 1924.

10 JEDIN, Handbuch der Kirchengeschichte III/l. 407 köv.

11 Hödl 2, 71; Montclos 1,179 és köv.

12 Vö. L. SCHWABE: Studien zur Geschichte des Zweiten Abendmahlstreits, Leipzig, 1887.; Ch. E. Sheedy: The Eucharistie Controversy of the 'll11' Century, Washington, 1948.

13 Vö. PASCHASIUS RADBERTUS - RATRAMNUS: Az Úr testéről és véréről. Ford. és bevezetés: Rokay Zoltán, Budapest, 2001.

14 Vö. HEINRICH WEISWEILER: Paschasius Radbertus als Vermittler des Gedankengutes der karolingischen Renaissance... (In: Scholastik 35.1960. 363.) - GIBSON 1, 76 „In effect the Carolingians had posed a new ret of questions, that turned on the meaning of a sacrament."

15 Vö. MONTCLOS 2, 298 „Au symbolisme que Bérengar attribuait a 'Jean Scot' (Ratramne) Lanfranc opposait le réalisme de Pascase, moine, comme Ratramne, de l'abbaye de Corbie au DC-' siede." - Gibson 1, 75.

16 Ld. előző lábjegyzet.

17 Vö. Schulthess 92.; Montdos 2, 298; Chadwick 36; Gibson 1, 79: „John the Scot was always suspect for his incomprehensible cleverness and his commitment to a greek scholarly tradition that was otherwise unknown in the west."

18 Montdos 1, 206. köv.

19 PL 145, 573.

48