Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 3-4. szám - Rokay Zoltán: Tekintély és ész
All. században új alakot ölt a vita. Igaz, hogy most is konkrét teológiai kérdésekről van szó (elsősorban az eukarisztikus vita újult ki - ld. alább), ám a hangsúly egyre inkább áttevődik magára a tekintély és ész viszonyára, és a teológiai kérdésekben betöltendő szerepükre. Ezt a vitát nevezi a filozófia- és a teológiatörténet a dialektikusok és antidialektikusok vitájának, amelyből az alábbi néhány sor némi tájékoztató jellegű ízelítőt szeretne nyújtani. A VITA LEGISMERTEBB RÉSZTVEVŐI A dialektikusok és antidialektikusok vitájának csak három szereplőjéről teszünk említést. Ezek: Petrus Damiani, Tours-i Berengár és Paviai (Bec-i) Lanfrancus. Petrus Damiani4 1007 körül született Ravennában, ahol műveltségét szerezte, majd maga is alapított ugyanott egy iskolát. Remeteéletre adta magát, 1057-ben Ostia bíborospüspöke lett. Érdeklődése elsősorban a lelkiekre irányul. Innen érthető, hogy írásai elsősorban aszketikai-gyakorlati jellegűek: De sancta simplicitate inflanti opponenda (A szent egyszerűségről a felfüvalkodottsággal szemben), De vera felicitate ac sapientia (Az igazi boldogságról és bölcsességről), De fide catholica (A katolikus hitről). Nemcsak a klerikusok olykor kicsapongó életmódja aggasztotta az életszentség hírében álló művelt főpapot, hanem például a montecassinói látogatásakor szerzett tapasztalata a dialektikával való túlzott foglalkozásról is. Ez utóbbi ihlette a De divina omnipotentia című művét. 1063-ban pápai követként hosszabb utat tesz Franciaországban, ahol tájékozódik az eukarisztikus vita kapcsán 1062-ben tartott angersi zsinatról. Petrus Damiani hozzászólt az időszerű Filioque-kérdéshez is: Contra errorem graecorum de processione Spiritus Sancti. 1072-ben halt meg. Szentként tisztelik. Tours-i Berengár5 1000 körül született. Chartres-ban tanult a híres Fulbertusnál, akit növendékei „a mi Szókratészünk"-nek (Socrates noster) neveztek. A tours-i Szent Márton iskola vezetője és angersi archidiakónus. Ránk maradt „írásai": két római hitvallás (1059 és 1079) mellett a Lessing által Wolfenbüttelben felfedezett „De Sacra Coena" 4 Életéről: UEBERWEG, Geschichte der Philosophie II, Stuttgart - Basel, 1967.187. köv. (további hivatkozás: Ueberweg II.); PETER SCHULTHESS und RUEDI IMBACH, Die Philosophie im lateinischen Mittelalter. Zürich - Düsseldorf, 1966, 547. (Schulthess). Művei: PL 144-145. Irodalom: I. M. RESNICK, Divine Power and Possibility in St. Peter Damian's De Divina Omnipotentia. Leiden, 1992 (Resnick). 5 Életéről: UEBERWEG II, 186; Schulthess, 394. Művei: De sacra coena adversus Lanfrancum (Berenga- rius Turonensis, Rescriptum contra Lanfrannum. CSEL Continuatio Medievalis LXXXIV, Turnholti, 1988. Ed. R.B.C. Huygens) (Bereng. I,.11, III); Confessiones: DS 690 (1059); 700 (1079). Irodalom: JOSEPH RUPERT GEISELMANN, Ein neuentdecktes Werk Berengars von Tours über das Abendmahl? In: Theologische Quartalschrift (Tübingen), 1937 1 és 133. (Geiselmann); LUDWIG HÖDL, Die confessio Berengarii von 1059. (In: Scholastik, 1962. 370) (Hödl 1); JEAN DE MONTCLOS, Lanfrancet Berengar. La Controverse eucharistique de XIC siecle. Leuven, 1971 (Montclos 1); Auctoritas und Ratio. Studien zu Berengar von Tours. Benne: R. B. C. HUYGENS: Einleitung 3 (Huygens); MARGARET T. GIBSON: Letters and Charters Relating to Berengar of Tours 5. (Gibson 2); HENRY CHADWICK: Symbol and Reality. Berengar and the appeal to the Fathers 25. (Chadwick); GARY MACY: Berengars Legacy as Heresiarch 47. (Macy); LUDWIG HÖDL: Die theologische Auseinandersetzungen mit Berengar von Tours im frühscholastischen - Eucharistietraktat: De corpore Domini 69. (Hödl 2); ANDRÉ CANTIN: Berenger, lecteur du De ordine de saint Augustin 89. (Cantin 1); H. E. J. COWDREY: The Papacy and the Berengarian Controversy 109. (Cowdrey). További irodalom Id.: következő lábjegyzet. 46
