Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 3-4. szám - Budaházy Gábor: A keresztény bölcselet kezdeteinek filozófia háttere: a középplatonizmus
ajánl az embernek". Ez a Polemón-féle - némileg evilági - meghatározás például a sztoikus felfogással is egyezik, valamint Antiókhosz is átvette. Amikor azonban a későbbi platonizmus felé fordulunk, konkrétan Eudórosz személye felé, akkor megfigyelhetjük, hogy a sztoikus definíció, amit annak idején Antiókhosz is magáévá tett (xéA,oi; = természet szerinti élet), ekkorra már kiveszett, és átadta helyét egy jóval spirituálisabb, és valószínűleg jóval platónibb tézisnek, az „istenhez való hasonulásnak" (ópoío)oic 0£dj), ami a Theaitétosz híres szakaszából származik79, és ez a formula maradt a jellegzetes platóni meghatározása a te;lov-nak a későbbiekben is80. A második központi téma: vajon az erény elegendő-e a boldogsághoz. Antiókhosz idejére e kérdésben a határvonal élesen kirajzolódott a sztóa és a peripatosz között, a platonisták azonban nem tették le határozottan voksukat egyik oldal mellett sem, lévén hogy voltak igazoló szövegek mindkét oldal mellett. Maga Antiókhosz — ámbátor minden más kérdésben sztoikus volt - e tekintetben a peripatosz és a régi akadémia mellett állt ki, kijelentve, hogy a teljes boldogsághoz szükséges megfelelő mértékben valamennyi mindhárom féle jóból: a testi, külső javakból éppúgy, mint az erényekből81. Itt ellene mondott Eudórosznak, aki szerint a két alsóbbrendű jó nem képezheti szerves részét a -téXoq-nak, és így ő a sztóa mellett foglalt helyet82. Azonban a kérdést nem döntötték el, a középplatonikus korszakon végighúzódott a vita, és mindkét oldalnak voltak képviselői83. Alkinoosz a 27. fejezetben határozottan a sztoikus nézetet fogadja el. Az a kérdés, amelynek figyelemre méltó fontossága volt - ámbár bizonyos értelemben a fizika tárgykörébe is tartozhatna -, a szabad akarat és a szükségszerűség kérdése. A sztóa, és különösen Khrüszipposz előtt a kérdésnek nem volt igazán jelentősége, lévén hogy a determinizmus problémája még meglehetősen kidolgozatlan volt. Platón a kérdést inkább költői szinten kezelte az Állam- és a Phaidrosz-beli mítoszokban, valamint a Törvények 10-ben, de ezzel inkább több kérdést vetett fel, mint amennyit megoldott, mégis - ahogy Arisztotelész megfogalmazta - fenntartotta a személyes döntési szabadságot. Arisztotelész úgy vélte84, a szabad akarat a szofista paradoxon értelmében nem létezik. Az Oakadémián Xenokratész írt a témában egy értekezést De Fato címmel, melynek tartalmát ugyan nem ismerjük, de aligha feltételezhető, hogy komolyan foglalkozott benne a determinizmus problémájával. A középplatonizmus számára azonban a szabad akarat és a determinizmus kérdése, melyet isten gondviselésének témájához kötöttek, nem volt ilyen könnyen túlléphető, csakhogy nem találtak megfelelő segítséget sem Platónnál, sem Arisztotelésznél, annak ellenére, hogy mindkettőnél szorgosan kutattak a megoldás után85. Nem tudunk e téren biztosat mondani Antiókhosz, illetve Eudórosz nézetére vonatkozóan sem. Philón az első, aki bizonyítékot ad nekünk a platóni álláspontról86, és ebben kiáll a szabad akarat valamint az isteni gondviselés való79 Timaiosz 176b. 80 Ahogy például a Didaszkalikosz 28. fejezetében is olvashatjuk. 81 Acad. Post. 22-23. 82 Ap Stob. Anth. 2. 55. 22 kk. 83 Plutarkhosz és Calvenus Taurus a peripatosz véleménye mellett foglalt állást, Atticus pedig a sztóához húzott. 84 Nikonmkhoszi Ethika. 3. könyv. 85 Főleg az Állam 617d-e részben. 86 De Prov. 1. és Deus 47-48. 13
