Teológia - Hittudományi Folyóirat 35. (2001)
2001 / 3-4. szám - Budaházy Gábor: A keresztény bölcselet kezdeteinek filozófia háttere: a középplatonizmus
A keresztény bölcselet kezdeteinek filozófia háttere: a középplatonizmus Ennek a cikknek célja áttekintő képet nyújtani arról a bölcseleti kontextusról, melytől övezve az Egyház a Kr. u. II. században az első lépéseket a filozófia terén megtette. A kérdéses tárgy jelentőségét aligha kell bizonygatni, hiszen a kellő háttér ismerete nélkül nem érthetjük meg teljesen az olyan nagy fontosságú egyházi írók és gondolkodók írásait, mint Szent Jusztinosz, Alexandriai Kelemen, vagy akár Origenész; nélkülük pedig bizonytalanul fogunk tájékozódni a patrisztika aranykorának egyházatyái között. A platonizmus ezen korai szakasza, annak ellenére, hogy bölcselettörténeti szempontból semmiképp sem tekinthető elsődlegesnek, számunkra éppen a fentiek miatt lényeges. Ismeretes ugyanis - és erre a megfelelő helyeken igyekszem is ráirányítani a figyelmet -, hogy a fent említett korai szerzők, közülük is talán a legközvetlenebb módon a vértanú filozófus, Jusztinosz, igen szoros kapcsolatban állt a középplatonikus iskolával, sőt, megalapozottan élhetünk azzal a gyanúval, hogy ő, tanulmányai során, éppen az iskolát előttünk immár szinte megtestesítő Alkinoosz-féle Didaszkalikosz (vagy egy ahhoz nagyon hasonló) tankönyv kalauzolásával ismerkedett meg a platóni tanokkal. Munkám kizárólag a filozófiai háttér bemutatására összpontosít, ez magyarázza azt a tényt, hogy a keresztény szerzők munkássága nem nyer e helyt még vázlatos kifejtést sem - az ismeretek ez utóbbi téren a teológia művelői között amúgy is feltételezendő- ek, míg a középplatonizmussal jobbára csak a filozófiatörténészek, patrológusok foglalkoznak. A KÖZÉPPLATONIZMUS KIALAKULÁSÁNAK TÖRTÉNETE A középplatonizmus fogalma - ahogyan a neve is utal rá - Platón iskolájához kapcsolódott, mert a platóni hagyaték már közvetlenül a mester halálát követő időkben is jelentős átalakuláson ment keresztül. Közvetlen utódainak: Szpeuszipposznak, Xenokratésznak, Polemónnak és Kratésznak munkája először is a hagyaték rendezése volt, azaz a kissé kusza megjegyzések, elszórt kijelentések egységes tanná rendezése. Meg kell azonban jegyezni, hogy az iskola létrejöttét követő első két évszázadban a platonizmus nem volt igazán jelentős, meglehetősen beárnyékolták a görög filozófia újabb vívmányai1, ellenItt elsősorban a sztoára, epikureizmusra, neopüthagoreizmusra gondolok; mindezek az eszmerendszerek a középplatonizmus esetében is nagy szerepet játszanak, de jelen keretek között nincs rá mód, hogy akár csak egy futólagos áttekintés erejéig is kitérjek rá. Részletesebb tanulmányozásukhoz lásd pl.: LONG, A. A., Hellenistic Philosophy, Oxford, 1974. BUDAHÁZY GÁBOR
