Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Kovács Dániel: A személy megismeréséről
Összefoglalva: a »személy« a megtérésre hívó közvetlen felszólítás közvetlen cím- zettje.9 ״A személyes lét tehát a szubjektumnak mint szubjektumnak szellemi önbirtoklá- sa a szubjektum tudatos és szabad, a valóság egészére és annak végtelen alapjára, Is- tenre való vonatkoztatottsága által."10 Az individuum sajátos és legteljesebb megvalósulási formája a »személy« (perso- na), az ״értelmes individuum". Ontológiai jelentését Boethius ( 524 körül) fogalmaz- ta meg,11 éspedig a krisztológia illetve a szentháromságtan problémáinak fogalmi megragadására tekintettel. Eszerint a »személy« valamely szellemi lényeg oszthatat- lan hordozója: persona est naturae rationalis individua substantia (később hozzáteszik a közölhetetlenséget: incommunicabilitas, és a kimondhatatlanságot: ineffabilitas). A »SZEMÉLY« VALÓSÁGÁT ÉSZLELŐ KÉPESSÉGEK Első megközelítésben: a hit tárgya nem csak Isten, hanem a másik ember is mint »személy«; a hit nem fogyatékos ismeret, hanem perszonális kapcsolódás egy másik »s7.emély«-hez; a szeretet nem érzelem, hanem a másik »személy« megismerő befoga- dásának a feltétele, illetve perszonalitásának eredendő észlelése; végül a remény nem üres vágyakozás és tartalmatlan ábrándozás, hanem az elvileg soha teljesen meg nem ismerhető »személy«-lyel szembeni viszony fenntartására irányuló törekvés. Hit Létszeríí kapcsolat, létközösség olyan valósággal, amelyet - negative - nem hatá- roz meg eleve és más létező által rögzített lényeg, ezért - pozitíve - szavad. Az ilyen létezőt nevezzük »személy«-nek. Szabadsága mértékének ill. minőségének-mélységé- nek megfelelően létének tartalmi gazdasága kimeríthetetlen. Mivel az ilyen létező léte- zésének egyik állapotában sem végleges és kész, ezért nem zárható az értelmi mégis- mérés eszközével tudásba, következésképpen nem birtokolható, vagyis maradandóan ismeretlen. Az »ismeretlenség« nem negativitás, nem a megismerő tevékenység eleve biztos kudarcának sztoikus-szenvtelen kifejezése, nem lemondás vagy belenyugvás, hanem felszólítás, amely arra készít fel, hogy a megismerés vég nélküli folyamatban 9 Mivel a megtérés mint az ember döntése és állásfoglalása az Istennel szemben a zsidó hittapaszta- latnak is az egyik leglényegesebb sajátossága, amely tehát az Ószövetségben is érvényesül, ezért így kell fogalmaznunk: a »személy« valóságának fogantatása az Ószövetségben történik, de meg- születése - kivált a »személy« ama valóságának, amelynek egyik történelmi konkréciója az újkori európai kultúrában áll előttünk - a keresztény kinyilatkoztatásban megy végbe. - Finomításra per- sze ezúttal is szükség van, ám arra a kérdésre, hogy az Ószövetségben megfogant, az Újszövetség- ben megszületett, a kereszténység történelmében felcseperedett, és a ma előttünk álló »személy« ugyanaz-e, nem térünk ki. Többnyire azt figyelhetjük meg, hogy valamely követő szakasz a meg- előző legitim kiteljesedésének tekinti magát, míg az előzmény tagadja ezt. Tény, hogy az egyes sza- kaszok mindegyike, az új megjelenése ellenére, fennáll: a zsidók nem lettek (mind) keresztények, ez utóbbiak nem lettek (mindannyian) újkori (ateista) »személy«-ek. 10 RAHNER, KARL - VORGRIMLER, HERBERT: Teológiai Kisszótár, (ford. Endreffy Zoltán) SZÍT - Bp., 1980., 634. o. 11 Pl. De duabus naturis, nr. 3. 16
