Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Kovács Dániel: A személy megismeréséről
zajlik. A »személy« ismeretlensége nem a megismerő tudatlanságát jelenti mint privá- dót, azaz olyan hiányt, aminek nem kellene fennállnia, hanem »tudós tudatlanság«- ot, vagyis egy eredendő lényegi belátásra épülő kijelentésről van szó. Ahhoz, hogy is- meretlennek mondjuk a személyt, nagyon sokat kell róla tudni. Ahhoz pedig, hogy személy megismerhetetlenségét e kijelentés lényegi értelme szerint állítsuk, még töb- bet: azt is tudni kell, hogy a megismerő folyamat végtelen. A kijelentés inkább intui- tív és heurisztikus, előrefutó, prognosztikus tudást közöl, nem pedig tartalmi megái- lapítást tesz.12 Azt mondja ki, hogy a megismerésre törekvő tudás voltaképpen egy szüntelen alakulásban lévő tartományba nyúl - hiszen a hit tárgya mint szabad léte- ző folyvást úton van önmaga felé, azaz esetében hiányzik a megismerés kész tárgya.11 A létkapcsolat ebben az esetben maradandóan és lényegileg rá van utalva erre a lé- tezőre, illetve - a megismerő számára esetleges, a megismerendő felől: szabad - meg- nyilvánulásaira. Míg a tudás esetében a megismerő alany szuverenitása dominál - amennyiben a tudás teljes értelmében a megismert létező átfogó elsajátítását, szuve- rén birtoklását jelenti, amelynek eredményeképpen a megismert létező feloldódik a ró- la nyert ismeretben, tudásban -, addig a hír esetében a megismerendő ״tárgy", a »személy« szuverenitása érintetlen marad, amennyiben mindig megőrzi belső lénye- gét, önmagát, nem oldódik fel semmiféle ismeretben, mert potenciálisan mindig több, mint ami ténylegesen ismert róla. Annyit lehet róla megismerni, amennyit önmagá- ról a maga elhatározása alapján megmutat, megismerni enged. Belső tere van, ame- lyet elzárhat, illetve ahová visszahúzódhat. A róla/tőle/általa nyert információ soha nem ellenőrizhető, hiszen nincs rögzített és tudásban birtokolt alap, minta vagy nor- ma, amihez mérten eltérések és azonosságok lennének megállapíthatóak, hanem csak a megismerő alany által a remény móduszában tételezett és a megismerés folyamatá- ban aszimptorikusan megközelített ómega, a megismerendő létező dinamikus, azaz lényegalkotó létezésének telosza mint »személy«. A meghatározás néhány elemének magyarázata:- ״létszerű" - létet eredményez, gyarapít; nem csak a megismerő léte gyarapszik, mint a tudományos értelemben vett tudás esetén (ahol is a megismert tárgy léte nem lesz több azáltal, hogy megismerik), hanem a megismerendő személyé is, mert kommunikatív közösségbe kerül (akiben hisznek, az létében gazdagabbnak tapasztalja önmagát, mint akiben nem hisznek);14 גי Hasonló érvényes Isten ismeretlenségére. Gondoljuk csak meg: a bibliai istentapasztalat végeredménye nem a ״megismert" Isten, hanem az Ismeretlen, aki lényegileg kifürkészhetetlen; az Istenre vo- natkozó bibliai és teológiai kijelentések együttesen abban a pozitív kijelentésben foglalhatók össze, hogy Isten titok, misztérium - és minél többet tudunk róla, annál világosabban látjuk titok-voltát. (Istentől való tudásunk nem tudás [Nichtwissen], mindazonáltal Istenről való nem-tudás [ein Nichtwissen von Gott - mondja Franz Rosenzweig.l 11 Isten mint végtelen és abszolút személy esetében, ezt másként kell megfogalmazni: ekkor ugyanis a megismerésre irányuló törekvés azért nem éri el tárgyát, mert a ״végtelenbe" nyúl - a végtelen pe- dig nem ragadható meg, hanem csak valamely mozgás (esetünkben: az Isten irányába tartó mégis- mérés) dimenziójaként tételezhető. 14 Bizonyos, misztikusnak tetsző, de talán nagyon is valóságos értelemben még azt is mondhatjuk, hogy maga Isten is ״megszenvedi" a vele szembeni hitetlenséget; elvégre a bibliai istentapasztalat olyannak mutatja, aki nem közömbös szereplője az üdvösségtörténelemnek; s bár a görög metafizika »isten« fo- galma ezt tiltja, a próféta istenkét szerint Isten és ember viszonyának Isten számára is van tétje, leg- alább is az isteni szeretet sorsát illetően (ez ugyanis a jelek szerint az ember kezébe tétetett). - Mind- ez meg is fordítható: azt is mondhatjuk, hogy az ember is megszenvedi, ha »istcn«-nek nevezett vég- tden személy nélküli létezésre szánja, kényszeríti, vagy ilyen létezésben tapasztalja magát. 17
