Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Kovács Dániel: A személy megismeréséről
érzékelhetőbbé az ember számára, hogy Isten mind kevésbé lokalizálható: nem helyez- hető el sem térben, sem időben, azaz nem kötődik kizárólagosan sem valamely szak- ralis térhez, kultusz-helyhez (templomhoz), sem kizárólagos időhöz és cselekményhez (liturgia) - még ha az ember létalkatához igazodva vannak is kitüntetett szent helyek és idők. Isten mindenütt és mindig ott van, ahol az ember éppen él, vagyis az ember valóságos egzisztenciájában van jelen a legvalóságosabban. Persze: mivel az ember bensejében jelenvaló Isten egyszersmind a legrejtettebb is. - így válik az isten transz- cendencia éppen az emberi személyben megtapasztalhatóvá és éppen Isten transzcen- denciájának az újszövetségi megtapasztalása alapozza meg az emberi »személy« on- tológiai értékét, amely abban áll, hogy az abszolút transzcendens Isten megjelenési he- lye, amelyet mintegy lefoglal magának, azaz megszentel. Ezáltal az emberi személy a ״legszentebb hely" és a személyes egzisztencia megvalósulása a ״legszentebb idő". Mi lenne megfelelőbb Isten transzcendenciájának megtapasztalására, mint az ember sze- mélyes legbenseje, az a hely, amely gondolkodásának is otthona és fészke, és mint ilyen eredendően megelőzi a gondolkodást, bár nem köti meg!? Nyilvánvaló tehát, hogy ez a fordulat és a nyomán támadó transzcendencia-ta- pasztalat alapozza meg az emberi »személy« ontológiái értékét. Ettől fogva maga az egzisztencia illetve annak konkrét, biográfiai megvalósulása az istentalálkozás helye, mert az az egzisztencia-megvalósulás a »személy«, akinek az ítéletkor táblára írva nyakába akasztják történetét (Pilinszky: Trónfosztás). A keresztény ember nem etni- kumának közösségében érintkezik Istennel (mint a választott nép, a zsidóság),7 és el- sősorban nem a ״külső" vagy ״belső" természetben (mint az ún. természeti illetve a kultúrvallások), hanem közvetlenül. Az istentalálkozás kitüntetett helye immár nem valami »természet« mint az emberi önrendelkezéssel szemben álló, objektív, független önléttel bíró entitás8 - például a kozmosz a benne megtapasztalható renddel és szép- séggel, vagy a biológiai ״természet" tagoltsága, felépítettsége, ereje -, hanem a »sze- mély« közvetlensége: egyrészt önmaga »személy«-es sorsában, másrészt mások »sze- mély«-ében, az embertársban, akinek egyszerisége és egyedülvalósága Istennek, az ab- szolút Személynek az egyszeriségét és egyedülvalóságát tükrözi. 7 A kereszténység számára nem a »nemzet«-nek nevezett entitás a letéteményese az isteni ígéreteknek, hanem a keresztény hívők »egyház«-nak nevezett, minden nemzetet magában foglaló közössége. E közösségnek pedig nem születése révén lesz tagjává az ember, miként a nemzetnek, hanem saját ala- nyi döntése nyomán, megtéréssel, amelyet jelek által érzékeltet a közösség többi tagja számára (ke- resztség), vagyis ״...hisz és megkeresztelkedik..." (vö. Mk 16,16). B A »természet« filozófiai fogalma nem azonos a biológiai természettel, hanem valamely létező belső lényegalkotó törvényeinek együttese illetve létezésének, működésének, lényegmegvalósulásának az elve. A »természet« mindig valami objektív ön-valóságot implikál. A biológiai-fizikai természet - a világ, a kozmosz - ennek csupán az ember számára legérzékletesebb megnyilvánulása, az embertől független objektív, önlét roppant megtestesülése. - A gondolatmenet nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a hívő magában az anyagi-élő természetben istentapasztalatra tegyen szert, csupán azt állít- ja, hogy a vallási tapasztalat legfőbb forrása immár nem a külső" világ, hanem a belső, a ״lélek", a személy. 15
