Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Vanyó László: Üdvtörténet, egyháztörténet, politikai teológia
Bibliai alapon két - részben - ellentétes elmélet bontakozott ki, amelyek kiegészítik egymást: az egyik az apokalüpsziszek és a hellénizált mágusok hatására hisznek a messiási millenniumban, illetve hét ezer évben határozták meg a világ tartamát; a má- sik felfogás szerint szó sincs hét, csupán két korszakról, a jelenről és a jövőről, a hat évezredről és a hetedikről. Néhány szerzőnél mindkettő egyformán megtalálható. Bibliai vagy egészen egyszerűen emberi eszme, hogy a történelem több korszakban halad a kibontakozás felé. A papi hagyomány négy korszakot- teremtés, Noé, a kö- rülmetélés, Mózes szövetsége- különböztetett meg. A jahvista felfogása ehhez hason- ló, csak nem utal a szövetségre és Noé korára. Az elohista egyszerűen Ábrahámmal kezdte az Istennel kötött szövetség történetét. A Pentateuchus végső redakciójában négy korszakot különböztetett meg: Ádám-, Noé, Ábrahám-, Mózes korát. A profé- ta-király, Dávid, alakja igen jelentős a történeti és a prófétai könyvekben is, de vele nem jeleznek új korszakot, beillesztik Izrael történetének keretébe. A nép hűtlenségé- nek közepette azonban Dávid alakja kivételes jelentőséget nyert, jelentette a Dávidi di- nasztia restaurálását, új Dávid eljövetelét, a régi törvénnyel való folyamatosság fel- adása nélkül megjelenik az új ״berith" és az új ״tórah" ígérete. Az Újszövetség folytatja ezt a vonalat, amennyiben Jézus az ígéretek és a törvény beteljesedését hirdette. Az új messiási korszakon belül is két szakaszt különböztettek meg, a kezdetet és a beteljesedést. Az újszövetségi szerzők átvették az ószövetségi ih- letésű négy korszakos felosztást, amelyet a Szent Pál által módosított formában örö- kőitek az egyházatyák: a természet-, a mózesi törvény-, a kegyelem-, a dicsőség kor- szaka. A hetes beosztást nem, ez utóbbi négyes felosztást azonban minden egyházatya magáévá tette. 6. AZ APOKALIPTIKA ÉS PHILÓN Az apokaliptikának csekély befolyása volt, mert bár ismerte a történelem különbö- ző korszakait, de nem négy- vagy hét-, hanem tíz-, tizenkét korszakkal számolt. Az Ószövetség történeti könyvei sem tettek mást, mint megénekelték Isten dicső- ségét, bemutatták, hogy az üdvösség a nép hűségétől függ. A próféták is igen határo- zottan a jelen történelmére alapoztak, és nem léptek le soha a történelem talajáról. A jelen eseményeit és tényeit Izrael rendeltetése még nagyobb eseményeinek szemlélteié- sére használták messiási eszkhatológiával. Az Ószövetségben még a Bölcsesség is a történelemre való hivatkozás segítségével énekelte meg Isten gondolatának mélysége- it (Bölcs 10-19). Az Újszövetség felfogására ugyanezek a jellegzetességek álltak. A múlt, jelen és jö- vő ugyanúgy viszonyultak egymáshoz, mint az ószövetségi felfogásban: a múlttal igazolta a jelent, az Ószövetség próféciáival igazolta Krisztus messiási mivoltát, mi- közben a jelent az eszkhatonra, Krisztus második, dicsőséges eljövetelére nyitotta. Sajátos, mi több, rendkívül tanúságos a zsidó vallású és görög műveltségű Philón viszonya a históriához. Hitt a Szentírásban, amelyet azonban filozófusként időtlen séservitude d'Égypte et l'introduit en Chanaan. D'oü le caractére historique des professions de fői Israelite, oil le fidele, avant de présenter son offrande, ne rappelle pás les merveilles de la création, mais les mirabilia Dei". L'histoire de Salut chez les Peres de l'Eglise, La doctrine des áges du Monde, Théologie Historique, 2. Beauchesne, Paris, 1964, 53. old.) 67 =
