Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Vanyó László: Üdvtörténet, egyháztörténet, politikai teológia
ma alapján gondolt át. Tartotta, hogy a világnak van időbeli kezdete, és lesz vége is, Izrael meghatározott időben kapta a törvényt42 43. Szigorúan tartotta magát a részletek- hez is, és kikel azok ellen, akik ebben egyszerűen mítoszt sejtettek az elbeszélések mö- gött. Konkrét történelmi realitásnak fogta fel Izsák feláldozásának történetét, és Ádám és Éva ״bőrruhába" öltöztetését a bűnbeesés után, néhányszor a kísértő kígyót is4;í. Úgy tűnik, hogy Philón a ״két város" összefonódó történeteként fogná fel a törté- nelmet44. A jobbik városban vagy államban a polgárok a res publica törvényei alatt él- nek jogegyenlőségben, a másik államforma olyan mint a hamis pénz, benne a vezetők bűnözők, az egyenlőtlenség uralkodik. Ez azonban nem valós történelem, mert a két várost mindenki önmagában hordja, és Isten városa az a lélek, aki aláveti magát neki45. Philón a bibliai történelmi távlatot behelyettesíti az individuális átéléssel. Ezen felfogása nem inspirálta az egyházatyákat. Ha az egyházatyák a világ korszakairól beszéltek, az annyit jelentett, hogy vallót- ták annak egyetlen rendeltetését különböző korszakokon át. Nemcsak azt vallották, hogy az ember üdvössége a történelemben válik valóra, de azt is, hogy az üdvösség megjellegzi az egyes korszakokat, akkor is, ha erről az ember csak utólag szerez tu- domást. Ha a jahvista vagy elohista beszélt a szövetség előtti korszakról, azzal nem az emberiség haladását óhajtotta kifejezni, csak azt akarta megmutatni, hogy Izrael Iste- ne a világmindenség és minden nép Istene, amivel a népet még nagyobb hálára és még fokozottabb hűségre készteti. A Deuteronomium és a Leviticus egyes részei a megpró- bál tatásokban a tökéletesen igazságos és boldog korszakra való előkészületet láttak46. 7. Az Újszövetség és az apokaliptika Jézus beteljesítője a megelőző korszaknak, ebből a szempontból folytonosságot je- lent az ószövetségi történelemmel, de a végső új korszak és a kereszténység újdonsá- gának nyitányaként feltételezi a szakítást is. Szent Pál minősítette a megelőző korsza- kot, és noha nem tagadta a törvény jó voltát és isteni eredetét, de mégis negatív jelleg- zetességeit emelte ki: hagyta, hogy túltengjen a gonoszság, hogy eláradjon a kegye- lem. Ezért nyer nagy jelentőséget Ábrahám alakja, mert ő még a törvény korszakát megelőző időben élt, és lelkiismeretére hallgatott, így lett a keresztény hit prototípu- sa. Ezt a történelmet lehet úgy szemlélni, mint a tisztulás és Istenben való bizalom nö- vekedésének folyamatát; az emberi nyomorúság és hibázás tudomásul vételének tör- ténete; felfedezhető ennek a történelemnek ״metahistoricus" karaktere, amely a benne immanens Isten transcendentiájának köszönhető. Az első és az utolsó szempont az, amelyek leginkább foglalkoztatták az egyházatyákat. 42 Mózes élete 1,5. Atlantisz, Budapest, 1994, 19-20. old. Fordította: Bollók János. 43 De Abr. 184-200; Quaest. in Gén. 1,53; 1,32; De migr. Abr. 89-90; H. A. WOLFSON: Philo, Harvard, Massch., 4. Ed., 1968, 1,115-137. old. 44 De conf. ling. 107-108. 45 Quis rerum div. haeres sit, 56-57; Quaest. in Gén., 1,4,8. 4ft MTörv 4,29-31; 30,1-10; Lev 26,41-45. 68
