Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Szuromi Szabolcs Anzelm: Erdő Péter: Storia della scienza del diritto canonico
ERDŐ, PÉTER Storia della scienza del diritto canonico Una introduzione Pontificia Universitá Gregoriana, Roma 1999. XXI+248 pp. A kánonjogtörténet tudományán belül három nagy területet különböztethetünk meg: a forrástörténetet, az intézménytör- ténetet és a tudománytörténetet. Erdő Pé- tér professzor, aki jelenleg a Pázmány Pé- tér Katolikus Egyetem rektora, a legutób- bi területről már 1990-ben kézikönyvet adott közre latinul (Intruductio in historiam scientiae canonicae. Praenotan- da ad Codicem, Roma 1990.). Az eltelt év- tized kutatási eredményei, illetve sző- vegkidásai és publikációi szükségessé tét- ték a kötet lényeges bővítését, amely most már az oktatás nyelvének megvál- tozását és a szélesebb körű érdeklődést szem előtt tartva olasz nyelven látott napvilágot a Pápai Gergely Egyetem ki- adásában. Szerkezetét tekintve a könyv a kánon- jogi tudománytörténet mibenlétét és he- lyét tisztázó bevezető után (1-9) a kiasz- szikus kánonjogtörténeti korszakbeosz- tást követve tárgyalja az egyes időszakok kánonjogászainak tudományos metódu- sát, interpretációját és eredményeit, hét fejezetben. Először a patrisztikus kortól a gregoriánus reform végéig terjedő kor- szakot vázolja (11-36), majd áttér a klasszikus kánonjog idejére a Decretum Gratiani és a hozzákapcsolódó irodalom bemutatásával (37-82), ami az egyik legnagyobb értéke a kötetnek. Általános- ságban is elmondható, hogy a szerző, nem véletlenül, különösen is hangsúlyt helyez a kánonjog ״arany korának" az elemzésére, amely a legnagyobb befolyást gyakorolta mind a késő középkori, mind pedig az újkori kánonjogi gondolkodásra, gondoljunk csak Joannes Teutonicus, Paucapalea, Stephanus Tornacensis, Huguccio, Bartholomeus Brixiensis, Bér- nardus Parmensis, Bernardus Papiensis vagy éppen Peniaforti Szent Raimund munkájára. Ide sorolható a III. fejezet is, ami a Liber extra-tói az 1348-ig terjedő időszakkal foglalkozik (83-107). Ezt kö- veti a posztklasszikus (109-135) és a Trentói Zsinat periódusa (137-156), majd a francia forradalomtól a Codex iuris canonici-ig tartó tudománytörténeti átte- kintés (157-174), végül pedig a kodifikált kánonjog kora (175-202). A kötet a ká- nonjogtudomány egyes területeiről és különböző korszakaiból kiválasztott for- rás szemelvényeket, illetve a középkori kánonjogi irodalom idézési módját tártál- mazó tizennégy appendixszel zárul (203- 236). Külön méltatást érdemel a Decretum Gratianus-szal (37-40), a dekretisztika (40-44, 63-78), a glossza apparátusok (44-49) és a summák kialakulásával fog- lalkozó szakasz (49-58), továbbá a poszt- klasszikus időszak joggyakorlatában használt segédkönyvek bemutatása (124- 135). A szerző a legújabb szövegkritikai publikációk alapján vizsgálja a különböző auktorok által használt tárgyalási és in- terpretációs metódust, illetve külön kitér az egyes iskolák (bolognai, párizsi és az angol-normann) karakterisztikumaira. Ezt már csak azért is fontosnak kell tar- tanunk, mivel a jelenlegi ius commune kutatásban egyre erőteljesebb az a hagyó- mányos német kutatási felfogástól gyö- kérésén eltérő szemlélet, amely az egyete- mi oktatásban használt műveket folya- matosan bővülő, a változó oktatói hang- súlyokat lépésről-lépésre beépítő szöveg- ként tartja számon (work in progress). = 188
