Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)

2000 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Szuromi Szabolcs Anzelm: Erdő Péter: Storia della scienza del diritto canonico

Ezzel nagyon fontos szerepet kap maga az iskola is, amit egy mester tanítvány! köre képez, illetve az azon belül létező vé- lemények elfogadása vagy éppen elutasí- tása egy-egy interpretációs megoldással kapcsolatban. Erdő professzor a római jognak a ká- nonjogi kultúrára gyakorolt hatásával foglalkozó szakaszt (35-36) is újrafogal- mazta az utóbbi évek tudományos ered- ményei alapján, amelynek homlokterében leginkább a római jog egyetemi oktatása, különösképpen pedig Irnerius személye és a jusztiniánuszi Digesta kommentálásá- nak Bolognában történő megindulása áll, külön felhívva a figyelmet Andres Win- roth, svéd professzor véleményére. Nagyon modern és az általános ká- nonjogi kultúrát előmozdító a VII. fejezet, amely a kortárs kánonjogi tudományt, annak műhelyeit, publikációs és más, tu- dományos eszmecserére alkalmas fóru- mait veszi górcső alá, így az olvasó átfo- gó képet kaphat a kánonjogi diszciplína helyzetéről és lehetőségeiről az egész vilá- gon. Ritka, hogy egy kézikönyv kapcsán el- ismerőén lehetne szólni a benne való tájé- kozódást elősegítő mutatókról. Ez a kötet azonban, annak ellenére, hogy mindössze egy egyszerű betűrendes indexet tártál- máz, ebben a tekintetben is kiválónak mondható, mert e mutató (237-248) alapján mind a szerzők, mind a témák, mind pedig a források pontosan visszake- reshetőek, köszönhetően többek között a jó nyomdatechnikai elkülönítésnek. Ugyanilyen unikum a könyv elején ta- lálható naprakész bibliográfia (XIII-XXI), amely a szótárak, lexikonok, kéziköny- vek, forráskiadványok és folyóiratokon kívül a legfontosabb internet helyeket és microfiche-en lévő könyvtárat is tártál- máz. Összegzésül elmondhatjuk, hogy az Erdő Péter tollából származó új kánonjo- gi tudománytörténet nemcsak, hogy az egyetlen modern kézikönyv erről a tudó- mányterületről, hanem mind szerkezeté- ben, és tartalmában, mind pedig módsze- rében követésre méltó, nagyon jól hasz- nálható segédeszköz. Valójában az egész műből sugárzik az az oktatói és kutatói gyakorlat amelyet a szerző az elmúlt év- tizedekben a különböző (elsősorban olasz és magyar) egyetemeken szerzett, és amelynek eredményeként teljesen ottho- nosan mozog a kánonjog minden egyes korszakának tudományos légkörében. Remélhető, hogy az új évezredre megje- lent kötet még hosszú évtizedekig alap- műként fog szolgálni mindazok számára, akik a kánonjoggal vagy általában a jogi kultúrával szeretnének foglalkozni. Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem. 189

Next

/
Thumbnails
Contents