Teológia - Hittudományi Folyóirat 34. (2000)
2000 / 1-2. szám - Kovács Dániel: A személy megismeréséről
önmaga megmutatását, így alkalmasint visszatartja azt is, amit pedig javára szolgá- ló, üdvét jelentő kritikával illethetnénk. A szeretet ״tárgya" nem a másik személlyel kapcsolatos adat, hanem maga a má- sik személy. Ezt fejezi ki az önközlés fogalma. A személy nem adatokat, ismereteket, technikai értelemben vett információkat közöl önmagáról, hanem önmaga létét közli. Remény Mivel a hit ״tárgy "-a a »személy«, soha nem ismerhető meg kimerítően - hiszen soha nem birtokolja önmagát ״kész" »egész«-ként -, ezért a vele kapcsolatos tapasz- tálatok sem alkotnak soha egyetlen lezárt egészt. így kimerítő tudás formájában sem rögzíthető soha a róla nyert információk sorozata Mivel a vele kapcsolatos tapaszta- lat mindig csak hírt ad róla, de soha sem teljes önmagát, ezért a megismerés eredmé- nye soha nem szervezhető egyetlen összefüggő, végső azonosságot megjelenítő rend- szerré, hanem a »személy« mint folytonosan úton lévő valóság létmódjához illeszke- dően maga is folyamatosan változik. A »személy«-t érintő ״tudás" folyton úton van. Ennélfogva a »személy«-re vonatkozó, tőle nyert egyes információkat egy sajátos köztes várakozó állapottal kell kitölteni, hogy összességük, lezáratlansága ellenére, operatív tudásként funkcionáljon. Ez a már nyert tapasztalatokra támaszkodó, azaz értelmes, de a jövő alakulásra nyitott, azaz szabad várakozó állapot a remény. Ezáltal válik az ismeretek halmaza opcionálisan tudássá. Olyan megismerő pozíció, amely konkrét tapasztalatokra támaszkodik, de nem azokban végződik, vagyis nem lezárt, hanem nyitott. Teljes értelmében a remény az a megismerő diszpozíció, amely akkor is teljes kapcsolatban képes maradni a másik szabad valóságával, ha nem ismeri a má- sik valóságát teljes mértékben. A remény igazi ״tárgya" a másik teljes lényege, önma- ga, személyes ki-volta, amely csak ebben a megismerő-várakozó móduszban válik adottsággá. Nyilvánvaló, hogy a remény ״tárgy"-a csakis szabad »személy« lehet, hi- szén csak ez az entitás igényli a remény megismerő-várakozó viszonyulását. A »SZEMÉLY« MEGISMERÉSE A HIT-SZERETET-REMÉNY ÁLTAL A hit, a szeretet és a remény nem olyan alanyi aktivitás, amely csupán az alanyon belül fejti ki hatását, létrehozva a befogadás és várakozás diszpozícióját, hanem kilép, kifelé hat, sőt, létgyarapító hatással van tárgyára, a másik személyre. Mivel tárgyi te- repe, amire irányul, a másik »személy« önrendelkezése, az pedig nem más, mint a sza- bad személy ama képessége, hogy a külvilág késztetéseire, kihívásaira reagálva, dön- téssel állást foglalva önmagát alakítsa, ezért a személy irányában táplált hit, szeretet és remény maga is közegszerű alkotó eleme a személyt körülvevő és aktivitásra kész- tető környezetnek. Ilyenformán felszólításként és biztatásként hat rá, olyan áramlás- ként, amelynek felhajtóereje önteremtő aktivitásra készteti. A »személy« megismerése sohasem valamiféle önmagában létező ״An sich" semle- ges megismerése. A természettudományos értelemben vett objektív megismerés a »személy« esetében nem azért lehetetlen, mert a megismerő mint megfigyelő jelenléte befolyásolja a megismerendőt (miként a kvantummechanikában), hanem azért, mert a szeretet, a hit és a remény dimenziója nélkül a »személy« eleve nem is mutatkozik be, nem észlelhető, vagyis - fenomenológiailag szólva - a megismerés tárgya nem ״je19
