Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 1-2. szám - Kocsis Imre: Krisztológiai fenségcímek a szinoptikus evangéliumokban
aki által Isten jelenléte tapasztalható meg (1,23). Az Egyiptomból való hazatéréssel kapcsolatban az evangélista olyan prófétai kijelentést idéz és alkalmaz Jézusra, amely eredetileg Izraelre vonatkozott: ״Egyiptomból hívtam az én fiamat" (2,15; vö. Óz 11,1). A megkeresztelkedés jelenetében elhangzó szózat (3,17) hasonló tartalmú, mint Márknál. A szózatban rejtetten meglevő utalás az Úr Szolgájára az evangélium későb- bi részében egy hosszabb ószövetségi idézettel válik egészen nyilvánvalóvá. A fél keze- re béna ember meggyógyításának elbeszélése után az evangélista arról ír, hogy Jézus, a farizeusok ellenséges szándékának tudatában, félrevonul, s mintegy elrejtőzve foly- tatja gyógyító tevékenységét: ״...de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találja. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A meg- roppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek" (12,16-21; vö. íz 42,1 - 4). Az idézet némely ponton eltér mind a maszoréta héber szövegtől, mind a Széptuagintátói. Ilyen pl. a ״szeretettem" (agapétos mu) megnevezés, amely által a ke- resztelés jelenetére történik visszautalás. Érdekes az idézet elején található megszólítás görög formája: ho pais mu. A pais ugyanis jelenthet ״szolgá״-t és ״gyermek"-et egy- aránt. Ez a kifejezés olvasható mindenesetre a Szeptuagintában is mint a héber ebed (szolga) megfelelője. Mégis komolyan fontolóra vehetjük, hogy Máté már a másik le- hetőséget tartotta elsődlegesnek. A mondatot ezért így is lehetne fordítani: ״íme a fi- am..." 33 Az istenfiúság vonatkozásában Máténál az engedelmesség gondolata is igen jelen- tős. Mind a kísértés-elbeszélésben (4,1-13), mind pedig a Jézus kigúnyolásáról szóló jelenetben (27,39-44) Jézus istenfiúságára történik hivatkozás: Jézus mint Isten Fia használja fel a különleges helyzetét és hatalmát önmaga előnyére: tegyen csodát saját éhségének csillapítására (4,3), látványos tettel szerezzen magának elismerést (4,6), tö- rekedjék politikai hatalomra (4,9),34 illetve szálljon le a keresztről, ahová felszegezték (27,39.42). Jézus mindvégig ellenáll a kísértő sugallatoknak és szavaknak. Az Atya akarata iránti elkötelezettsége jól kifejezésre jut a Getszemáni kerti imában, amelyben a Miatyánk harmadik kérésével szó szerint megegyező módon fogadja el a rá váró sorsot: ״...legyen meg a te akaratod" (26,42). Jézus istenfiúságának témakörében igen nagyjelentőségű Jézus magasztaló imája (11,25-30), amely a Beszédgyűjteményből való. Az Atyához intézett magasztaló sza- vak után a következő kijelentés olvasható: ״Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és aki33 Megjegyezzük, hogy Jézus beteggyógyításainak összefüggésében Máté az Úr Szolgájáról szóló negyedik énekből is idéz egy mondatot: ״Kiűzte szavával a lelkeket, azokat pedig, akik rosszul voltak, meggyógyította, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: Ő a mi gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket hordozta" (8,16-17). Az idézet érdekessége, hogy az evangélista Jézus gyógyító tevékenységére alkalmazza azt, ami eredetileg a Szolga szenvedésére vonatkozott (vö. íz 53,4). 34 A kísértések tipológiai kapcsolatban állnak Izraelnek a pusztai vándorlás folyamán átélt próbatétele- . ivei. ״Miként Izrael a pusztában kísértést szenvedett, úgy most Izrael képviselője, aki azonban minden kísértésben helytáll." SCHNACKENBURG, R., Die Person Jesu, 116. A tipológiai kapcsolatot rész- letesen tárgyalja: DUPONT, J., Die Versuchungen Jesu in der Wüste, Stuttgart, 1969. 24
