Teológia - Hittudományi Folyóirat 33. (1999)
1999 / 3-4. szám - Rózsa Huba: Az Ószövetség szociális törvénykezése a Deuteronomiumban (I. rész)
színű háttereként, mint már említettük, az egykori északi királyság, Izrael lakósságá- nak Júdába menekülése jelölhető meg. Az asszír hódítás miatt történt elvándorlás nyilván később is, Kr.e. 722 után is folytatódott és méretei miatt Józija király idejében (639-609) a Júda királyságában élő jövevények helyzete különleges figyelmet és ren- dezést igényelt. Az ún. deuteronomikus reform (Kr. e. 622) ragadta meg ezt a problé- mát. A deuteronomiumi törvény ezeknek a földtulajdon és a vérrokonság nyújtotta vé- delem nélkül élő izraelitáknak akar a JHWH közösség keretében emberhez méltó biz- tonságot nyújtani, akik úgy látszik legfeljebb a bérmunkás státuszáig juthattak (Dt 24,14). Anélkül, hogy a részletekbe mennénk, itt csak címszavakban soroljuk fel a törvény rendelkezéseit, amelyek a jövevényeknek a létfenntartáshoz szükséges élelmet ruházatot biztosít a levitával, árvával és özveggyel együtt sorolva a tized bemutatá- sánál (Dt 26,11), a három évenkénti tizednél (14,29; 26,12), a hetek ünnepénél (Dt 16,11), a sátoros ünnepnél (Dt 16,14). Az aratás után, az olajfák leverése és a szüret után a tulajdonos ne keresse tovább az esetleg ott felejtett termény után, hanem hagy- ja azt meg a jövevénynek, az árvának és az özvegynek (Dt 24,19.20.21). A törvény előtt igazságosan kell a jövevény jogát megítélni (Dt 24,17 v.ö. 27,19), és ha napszá- mos a naplemente előtt ki kell a bérét fizetni (Dt 24,14.15). Mindezek azonban teológiailag indokoltak, s nem csak merő humanitárius törvé- nyék. A jövevény védelemre szorul, és maga JHWH lesz a védnöke, aki nem személy- válogató, ezért az jövevénynek kenyeret és ruhát ad. A legfőbb indok védelmükre az, hogy JHWH szereti a jövevényt, tehát Izraelnek is szeretnie kell, és gondolnia kell ar- ra, hogy maga is jövevény volt Egyiptomban, egykor osztozott a jövevények keserű sorsában (Dt 10,17-19)23. Az özvegy (הנמלא ejtsd 'almana) olyan asszony, aki férjének halála következtében el- veszítette szociális és gazdasági támaszát. Nem tud visszatérni eredeti családi kötélé- kébe, nincs felnőtt férfi védelmezője (felnőtt fia, családjának férfi tagja). Férje halála után gyermeke(i) árva(k) (םותי ejtsd jatom) lett(ek). Ha az özvegynek kiskorú fiúgyer- meke volt és a férje vagyonnal rendelkezett, akkor ő vette át a gyermek és elhunyt fér- je vagyonának gondozását. Amikor a fiúgyermek nagykorú lett, reá szállt a vagyon és özvegy anyja gondozásának kötelessége. Ezért annak a lehetősége, hogy fiát v. fia- it elveszítheti az özvegy számára különösen keserű kilátás volt (1 Sám 14,5; 1 Kir 17,20). Az elmondottak alapján az 'almana szó elsősorban egy személy helyzetét, és nem ״polgári állapotát", - egy elhunyt férj felesége - jelöli meg. Az özvegy sorsa a közösségen belül, (férfi)rokonok, anyagi támasz és védelem nél- kül rendkívül nehéz volt, s ezért a bibliai hagyomány gyakran együtt említi a kora- beli társadalom más szociálisan problémás csoportjaival, a jövevénnyel, az árvával, és a levitával (Dt 14,29 stb.), a napszámossal (ריכט ejtsd szakir: Mai 3,5) vagy a szegény- nyel (לד ejtsd dal: íz 10,2; (ינע ejtsd 'ani: íz 10,2; (ןויבא ejtsd 'ebjon: Jób 24,4). Mindez nem jelenti, hogy az özvegynek nem lehetett vagyona ill. birtoka. A Deuteronomium intése, hogy ne forgassák ki jogaiból az özvegyet és az árvát burkoltan erre a lehető- ségre utal (Dt 27,19 vö. íz 1,17 stb.). 23 Lásd ACHARD, R. M., Art. ״דע gur als Fremdling weilen", THAT I., kol 409-412; KELLERMANN, D., Art ״דע guF', ThWAT I., kol. 979-991. 141 =
