Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)

1998 / 3-4. szám - Fila Béla: Teológus az Egyházban

tárgya Jézus Krisztus személye és üdvözítő kinyilatkoztatása. A kerügmatikus teológiát a lelkipásztorkodás számára dolgozták ki a teológusok, a mai ember számára választ akarnak adni a kételyekre és a kérdésekre. Gál Ferenc mindig ebben a szellemben oktatta a teológiát és ebben a szemléletben dolgozta ki dogmatikus műveit.

Említést kell tenni az üdvtörténeti teológiáról és annak módszeréről. Az üdvtörténet fogalma először azt a tényt jelzi, hogy Isten üdvözítő akarata kegyelme révén az emberi történelem hordozó alapja. Isten a történelemben ajánlotta fel az embernek kegyelmét, és a kegyelem történetileg, konkrétan valósul meg. így aztán az üdvtörténet jelenti az üdvösség konkretizálódását az emberiség történetében. Az üdvösség története kifejezetten megnyilatkozott az Ószövetségben kezdeti formában, és beteljesedett Jézus Krisztusban és az egyházában. Az üdvtörténet fogalma tartalmazza azt az állítást, hogy az ember a saját történelmén belül részesedik Isten üdvözítő kegyelmében, a kegyelem történelmi jellegű, a történelem maga is kegyelem. Az általános üdvtörténeten belül realizálódnak az ember üdvösségének eseményei. Az üdvtörténet egyenlő terjedelmű a profán történelemmel. Sajátos kezdeti üdvtörténeti esemény a sínai szövetség, minden sajátos üdvtörténeti esemény az általános üdvtörténet keretén belül bontakozik ki. A sajátos eseményeken belül különbséget tehetünk a kollektív és az egyéni üdvtörténet között. Minden sajátos esemény Krisztus középpontú és eszkatológikus irányultságú. Egyenlőre még a kezdetén van az üdvtörténeti teológia, legérettebb formája a biblikus teológiában jelentkezett.

Az üdvtörténeti teológia lényegében az üdvtörténetben megjeleni kinyilatkoztatás felé tájékozódik, abból meríti tárgyát, amit hívő megértéssel ragad meg és dolgoz fel. Lényegi feltétel Isten szavának meghallása, ahogyan ez egykor és most is megtörténik. Hogyan viszonyul Isten szava a történelemhez? A szó és a tett egységében jelentkezik Isten szava. Isten önközlése történelmi eseményekben és szóbeli közlésekben jelentkezik, az emberhez szól, hozzá beszél, akinek kötelessége válaszolni a hozzá intézett isteni szóra. Az üdvtörténet önközlés Jézus Krisztusban teljesedett be. A teológia középpontjában így a történetiség, a személyesség, a vonatkozás, az üdvösség szempontjai kerülnek. Kiderül az üdvtörténeti teológiai reflexióban, hogy minden kinyilatkoztatásnak valódi története van, és ennek különféle fázisai vannak, az egyház közvetíti a történeti kinyilatkoztatást. A teológiai kifejtésben a Szentírási helyeket immár nem lehet egyszerűen „dicta probantia"-ként alkalmazni, a biblikus teológiát integrálni lehet és kell a szisztematikus teológiába, minden dogmatikus kijelentésnek történeti együtthatója van, és ezért manapság nem lehet a dogmatikát dogmatörténet nélkül művelni. Igen lényeges, hogy a teológiai reflexióba beemeljük a Szentírás és a szenthagyomány adatait, a kinyilatkoztatott adatokat nem lehet merőben tárgyi adatokként kezelni, mert lényegileg titkot hordoznak, arra utalnak. Igen komoly és mélységes következményei vannak a teológiában annak, ha szüntelenül figyelünk a kinyilatkoztatás konkrét eseményére, és abból merítjük az igazságokat. A teológiai reflexióban aztán feltűnik a kinyilatkoztatás eseményének fázis struktúrája. Az egyes dogmatikai igazságokat (pl. teremtés, megváltás, krisztológia, kegyelem) mindig az üdvtörténet egészében kell értelmezni. Új fogalmiságra, szemléletre tett szert a teológia az üdvtörténeti távlatban. Igen szépen kidomborodnak ebben a szemléletben lényeges szempontok: Krisztus központiság; pneumatikus dimenzió; egyháztani vonatkozás; szentségi jelleg; az eszkatológiai irányultság; az antropológiai megalapozottság és végül a kerügmatikus, lelkipásztori jelleg. Igen nagy feladat elé állította az üdvtörténeti

11 ------