Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Csikós Csaba: A kozmosz megőrzésének végső reménye
Schelerhez hasonlóan - az azonosság elvére hivatkozva nem húz merev határvonalat szellem és lélek között de ebben az analízisben látszólagos elkülönítésük mégis célszerűnek ígérkezik. A lelket itt még az animális létezés szférájához rendeljük („vitális lélek"), s ide soroljuk mindazokat a funkciókat, amelyek az emberi testet élővé és érzékelővé teszik. Bolberitz Pál - valószínűleg a skolasztikus hagyomány alapján az emberi testet éltető kettős „életről" beszél: az átfogóbb szellemi és a tudatos megismerésre késztető értelmi, ész-életről. (Terminológiánk szerint a lélek ill. a szellem között különböztetünk, ismét kiemelve, hogy az elhatárolás önkényes és pusztán gondolati absztrakcióban lehetséges.) Vitális vagy animális vonásokkal a magasabbrendű állatok is rendelkeznek, tehát a lélek ebben az értelmezésben az ember „állatiságához", „testiségéhez" tartozik. Ennek feladata a vegetatív, organikus folyamatok irányítása és szinkronizálása - ami képes a többre, az képes a kevesebbre is elv alapján az érzékelés (mint a világban való tájékozódás), valamennyi ösztön- és ösztöntörekvés, valamint az „asszociatív emlékezet" és a „praktikus intelligencia" (M. Scheler), amelyek nem kizárólagosan az ember sajátjai. A lelki tevékenységek vizsgálata tehát nem filozófiai, hanem résztudományos antropológiai feladat, s mivel ezeknél az ember, mint a természet része szerepel, ennek vizsgálatára különféle szaktudományok - elsősorban a pszichológia - specializálódtak. Szellem (pneuma) Itt elsősorban nem a hétköznapi szóhasználatban szokásos szellemiségről, mint gondolkodásról van szó, hanem olyan „volitív és emocionális aktusokról" (Max Scheler),13 mint jóság, szeretet, tisztelet, szellemi csodálat, boldogság, szabad akarat. Az ember tehát nemcsak „állatközeiben", hanem - a Teremtés könyvének értelmében „istenközeiben" is él, animális lelke és szelleme folytán „két világ polgára" (Kant), a legigazibb „coincidentia oppositorum", két ellentétes pólus egymásnak feszülése és egybeolvadása (mint determináltság és szabadság; időbeliség és végesség, ugyanakkor örökkévalóság és végtelenség). Az ember összes többi jellegzetes vonása (világra való nyitottság, objektivációs képesség, intellektus, öntudat, én-tudat, szabadság, transzcendentális nyitottság a maga természetes és természet-fölötti dimenziójában) szellem voltából eredeztethető. Az ember szellem-voltából fakadnak olyan döntő irányultságok, mint pl. az, hogy az ember történelmi lény, társadalmi lény, nyelvet használó és így kommunikatív cselekvésre képes lény stb., melyek - jóllehet nem teljes mélységükben - csak a transzcendentális elemzés módszerével dolgozó filozófiai reflexióban tárulnak fel. Értelem és akarat Ez az embernek, mint organikus szellemi létezőnek szubjektumszerűségéből fakadó képessége, amellyel a létezők világát átfogja, környezetét birtokba veszi, tudományt, művészetet, kultúrát teremt s ebben felismeri hallatlan lehetőségeit és képességeit, sajnos olykor korlátlannak is tekintve azokat. Az értelem, mint transzcendens aktivitás, olyan szellemi tevékenység, amellyel az ember gondolatilag képes megragadni környezetét és a képszerűségtől elvonatkoztatva megalkotja a fogalmak abszt66 13 SCHILER, M, i.m., 45
