Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Veres András: Többféle igazság, avagy az igazság relatív?
A gyakori visszalépések ellenére, az emberiség erkölcsi rendje és gondolkodása, minden kétséget kizáróan, egyfajta haladást mutat. Már a fejlődés puszta ténye is azt mutatja, hogy van az emberben valami, ami fölötte áll koroknak, kultúráknak, ideológiáknak és hatalmi érdekeknek, ami transzcendens irányultságú, ami az egyetemes felé mutat. Az emberi egzisztencia igazságának, amely túlmutat az egyén életének és gondolatvilágának szűk határain, magának az emberi lét értelmének a keresése ez. Ennek keresésében azonban az ember sohasem elégszik meg a résszel, ő a teljességre vágyik. A teljes igazság Jézus Krisztusban minden ember számára felragyogott (vö. Jn 1. fejezet). A teológia állítása szerint, ennek az igazságnak a felismeréséhez természetfölötti kegyelem szükséges. Jézus mondja Pilátusnak: „Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról" (Jn 18,37). De búcsúbeszédében Jézus afelől sem hagy kétséget, hogy ő csak annak nyilatkoztatja ki magát, aki teljesíti parancsait, aki szereti őt (vö. Jn 14,21), aki az igazságból való, aki hallgat az ő szavára (vö. Jn 18,37). Aki kitart Jézus tanításában, az megismeri az igazságot (vö. Jn 8,32). Péter apostol arra is figyelmeztet bennünket, hogy Isten „a kevélyeknek ellenáll" (lPét 5,5). Nem csodálkozunk tehát azon, ha akadnak bőven ma is, akik hatalmi gőggel, pilátusi vállvonogató,4 cinikus, igazságot megvető magatartással, önmagukat az igazság fölé emelik. Az igazság következetes keresését a lenézett gyengék, a hatalommal nem bírók görcsös magatartásának tekintik csupán. Senkitől sem kérhetjük számon azt, amivel nem rendelkezik. A legnagyobb tragédia viszont egy közösség számára az, ha körükben azok gyakorolják az igazság feletti őrködést, akik maguk nem az igazságból valók, akik nem az igazság fiai. Mindenkinek igaza van? Igaza lehet mindenkinek, hiszen láttuk az imént, hogy bár az igazság az ember számára megismerhető, mégis az gyakran csak részigazságokban mutatkozik meg előtte. De ha a részigazságok valóban igazak, akkor nem lehetnek ellentmondásban egymással, s a legkevésbé sem mondhatnak ellen az abszolút igazságnak, amelyet Jézus Krisztusban, az ő tanításában ismertünk meg. A gyakorlatban gyakran mégis azt tapasztaljuk, jó néhányan úgy élnek közöttünk, hogy bár tetteik merőben ellentmondanak az alapvető erkölcsi normáknak, próbálják azokat mégis jónak, igaznak feltüntetni, mintha azok jó és igaz volta pusztán az ő ítéletük, múltbeli vagy jelen helyzetük, érdekük függvénye lenne. Megvan ennek a magatartásnak elméleti, teoretikus megfelelője is, a szituációs etika, amely ellen II. 4 Békés-Dalos szentírásfordítás: „Pilátus vállat vont: 'Mi az igazság?'" (Jn 18,38). Bár a Szentírás eredeti szövegében nincs szó vállvonogatásról, mégsem tekinthető hibásnak ez az értelmező fordítás. Pilátus kérdéséből ugyanis, tekintettel az ő hatalmi helyzetére és ahogyan ő értelmezi a főpapok és Jézus szembenállását (csak vallási vita, amely az igazság elvont kategóriái körül forog, amelybe neki rangon aluli volna beleszólnia), valóban izzik egyfajta cinizmus, megvetés, őt az igazság transzcendentális vonatkozásaiban nem érdekli. Szerinte az igazság a hatalom függvénye. Vagyis azé az igazság, akié a hatalom. —------- 57
