Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 1-2. szám - Tarjányi Zoltán: A bérmálás kateketikai szempontjai
Λ) Λ bérmálkozók életkora Attól fogva, hogy a bérmálás, mint láttuk, önálló rítusú szentség lett, az értelem használatára eljutás (aetas disrectionis) lett a bérmálás felvételének az életkora. Ez nagyjából a 7 esztendős kort jelentette, mely VI. Pál említett apostoli konstitúciójában is szerepel (megengedve, hogy a püspöki konferenciák magasabb életkort is megállapíthatnak), de már az 1983-as új Kódex az életév számát nem szerepelteti.22 A középkorban ez annyit jelentett, hogy - mivel a bérmálás összekapcsolódott a püspök ötévenkénti visitatio canonicajával - gyakran megőrizték az ősegyházi iniciációs szentségi gyakorlatot, s voltak olyanok, akik a gyermekkori keresztség után 7 éves kor környékén megbérmálkoztak, s csak utána lettek elsőáldozók. Ehhez persze a középkor emberének a gondolkodásmódja is hozzájárult, aki méltatlannak tartotta magát a szentáldozásra, s igen ritkán járult az Úr asztalához: ezért kellett az 1215-ös IV. Lateráni zsinatnak kötelezővé tennie, hogy évente egyszer kötelező Húsvét környékén a szentgyónás és a szentáldozás. A jelenlegi lelkipásztori gyakorlatot e század elején X. Pius pápa honosította meg, aki a minél hamarabbi szentáldozást szorgalmazta, s így az iniciációs szentségek sorrendje végképp megváltozott, a modern lelkipásztorkodásban pedig egyre inkább magától értetődő tétel lett a bérmálás életkorának minél fentebbre való vitele. Mindenesetre olasz és spanyol nyelvterületeken ma is a korai bérmálás van gyakorlatban, Afrikában a 10-14 éveseket bérmálják meg, mert ez könnyedén illeszthető az ottani nagykorúvá avatási, erős hagyományú társadalmi szertartásokhoz. Németországban és Eszak-Európában inkább a 16-18-20 évesek bérmálását tartják kívánatosnak. 1985-ben a francia püspöki konferencia így döntött: „a bérmálás életkora 12-18 év között lehet", s az egyes egyházmegyékben vagy a 12-13 év dominál, vagy a 14-15, vagy pedig a 16-18.23 Ha a bérmálás a nagykorúság szentsége, a személyes elkötelezés pecsétje, akkor az Egyház meggyőződése és a statisztikailag mérhető valóság között valóban nagy szakadék tátong. Magyarországon 1985-ben 100 katolikusnak keresztelt gyermek közül csak 43 jutott el az elsőáldozáshoz, csak kerekítve 30 bérmálkozott meg, de a felső tagozatosok közül már csak 10% járt hittanra, a 14 éven felüli középiskolásoknak pedig csak mindössze 2-3%.24 Az igazi probléma azonban a nagykorúság fogalmának értelmezése körül mutatkozik, s ezzel kapcsolatban akörül, hogy a bérmálás kegyelmének kell-e segítenie a serdülőkorba belépő fiatalt, avagy a kamaszkor tisztultabb végén kell-e a kegyelemnek mintegy megpecsételnie az ifjú Krisztus Ш. Egyház melletti döntését? Ugyanis az alacsonyabb életkor melletti érvek legfontosabbja az, hogy maga a szentségi készület, majd a szentségi kegyelem segít a hitben való felnőtté érlelődésben, tehát nem azoké a szentség, akik a felnőttséget természetes síkon már elérték. 22 CIC 801. 23 THABOR, L'Encyclopédie des catéchistes, Paris, DDB, 1993, 503. 24 TOMKA Miklós: A magyarországi katolicizmus statisztikája és szociológiája, in Magyar Katolikus Almanach, II, Bp, SzIT, 1988, 543-545. 49 —
