Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Rózsa Huba: "Igaz Szolgám sokakat megigazulttá tesz, és ő hordozta bűneiket" (Iz 53,11)
remiás, Ezekiel és Deuteroizajás esetében új vonás jelentkezik, amennyiben a küldetés teljesen lefoglalja a próféta egész személyes világát akárcsak Ebed JHWH esetében. A Szolga szenvedésének bemutatásában pedig különösen Jeremiás könyvével, a próféta vallomásaival találunk feltűnően azonos vonásokat (Jer 11,19; 17,14 köv.; 20,11 köv. stb.). A deuteronomiumi Mózes alakjában szintén hasonló vonások találhatók27. 1° Jeremiás Jeremiás egész személyében átéli a küldetés terhét, így nála a megtapasztalt szenvedés eddig ismeretlen távlatot ölt. Egyrészt átéli Isten bánatát a népére kimondott ítélet felett, másrészt végtelenül szenved az ítélettől sújtott népe miatt. E kettősséget a próféta egész személyében átéli. Míg a korábbi prófétaságot tartózkodás jellemzi, addig Jeremiás együttérzésével és szeretetével Isten ítéletét kiérdemlő népe mellett áll. Küldetésének terhét vallomásaiban juttatja kifejezésre. Egész szívvel népe megtérésén dolgozik, s mégis, a megtérés visszautasítása miatt Isten büntető ítéletét kell hirdetnie. Mindezek egészen az Istentől való elhagyatottság érzéséig fokozták szenvedéseit. 2° Ezekiel Ezekielt Isten a nép felelősségteljes őrévé tette. Hivatását személye egész bevetésével kell gyakorolnia (Ez 33,1 köv.), a szimbolikus cselekedetekben pedig népének bűneit, Izrael házának vétkeit kell hordoznia (Ez 4,4-8). Isten parancsára végrehajtott jelképes cselekedetei a próféta személyes világát érintik, és helyettesítő szenvedéssé válnak számára. A jelképes cselekedetek itt már nemcsak a bűnök bemutatását jelentik, hanem azt is, hogy azokat megbízott prófétai mivoltában hordozza. Maga is jelképpé válik (Ez 12,6), és a jelképes cselekedetek által Isten a prófétát is bevonja az ítélet elszenvedésébe (Ez 21,11). 3° A deuteronomisztikus Mózes alakja A deuteronomisztikus teológia Mózest prófétaként rajzolja meg, aki közbenjáróként könyörög bűnös népéért: „Már arra gondolt (Isten), hogy eltörli őket (a népet), ha nem lett volna Mózes, akit kiválasztott. Az eléje lépett, hogy fékezze haragját, és ne hozzon rájuk pusztulást" (Zsolt 106,23 vö. Kiv 32,9 köv.). Ez a közbenjárás azonban személyében érinti Mózest. Könyörög a népért, a bűnös Izraelért, miközben maga is retteg az isteni haragtól, ám éppen ennek a haragnak’rettenetes volta indítja, hogy közbenjárásával elhárítsa azt a nép és Áron felől. Mindennek következménye, hogy Isten Izrael elleni haragját Mózesre fordítja. Azzal bünteti, hogy nem jut el az ígéret földjére, előbb kell meghalnia, s ezt Mózes többszöri kérése sem változtatja meg: „Az Úr megneheztelt rám miattatok, és meges- küldött, hogy ...nem jutok el arra a földre" (MTörv 3,23-28; 4,21-27). A Deuteronomium olyan ember vonásait rajzolja az olvasó elé, aki félelme ellenére a nép helyett magára vette Isten haragját, és helyettük halt meg a megígért földön kívül. Mindez már utal JHWH Szolgájának sorsára, aki „sokak vétkét hordozta és közben imádkozott a bűnösökért" (íz 53,12). Deutero-Izajás a felvázolt előzményekhez képest azonban messzemenően új vonásokkal rajzolja meg az üdvösségközvetítő alakját és az üdvösség megvalósulását. A A hagyomány ilyen irányú részletesebb kidolgozását Ezekiel, Jeremiás és a deuteronomisztikus Mózes alakjában G. von RAD-nál találjuk meg (Theologie des Alten Testaments II., 283-288 old.), és a téma bemutatásánál is az ő megállapításaira támaszkodunk. = 55
