Teológia - Hittudományi Folyóirat 32. (1998)
1998 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: A Szentlélek és a liturgia
igazságban imádják az Atyát" (Jn 4,23). Csak az adott szöveg teljes összefüggésében értelmezhetjük igazán ezt a kijelentést, de az egyház hagyománya szerint a „lélekben és igazságban" kifejezés a keresztény liturgia első és legfontosabb axiómája. Farkas- falvy Dénes szerint „a lélek aligha jelenti pusztán az emberi lelket: Jézus szavai nem a külsőséges liturgiát állítják szembe az ember belső, értelmileg és akaratilag átélt, vallásos cselekedeteivel. A „Lélek" akár nagybetűsen is írható, mivel itt arról az emberi cselekedetről van szó, amit a belsőleg újjászületett ember hitben és szeretetben visz végbe: ez az imádás az emberi lélek és isteni Lélek érintkezésében születik meg".26 A kijelentés a jánosi teológia szerint arra is utal, hogy a keresztény ember a keresztség- ben Isten gyermeke lesz, újjászületik a Szentlélek által (Jn 3,5), s ezért képes megfelelő lelkülettel az Atya felé fordulni az imádságban. Jézus mind az Isten igazi megismerését, mind az Istennek tetsző imádást a Szentlélek által hozza létre bennünk. így értelmezte ezt a kijelentést már Nagy Szent Baszileosz is,27 amikor kijelenti, hogy az Újszövetségben a „szellemi áldozatot", a „dicséret áldozatát" a Szentlélekben kell felajánlanunk. Ő tesz minket „Istennek szentelt örök áldozattá".28 Röviden összefoglalva kijelenthetjük: nincs keresztény ima a Szentlélek nélkül. Az Istennel való közösségünk nem emberi erőfeszítés, nem teljesítmény, hanem Jézus Krisztusban és a Szentlélek által jön létre.29 Ő egyesíti az imádkozó egyházat a hitben, és a Fiú által az Atyához vezeti. AZ EPIKLÉZIS A megdicsőült Krisztus megszentelő tevékenységét a Szentlélek által végzi. Ezért hívjuk segítségül a liturgiában ismételten a Szentlelket. Ezzel kapcsolatban szakkifejezés lett az epiklézis. A szó magyarul lehívást jelent (a görög epi-kaleo igéből); egyházi szóhasználata szerint pedig az olyan imádságot jelenti, amelyben a Szentleiket hívjuk le: a szentmisében az áldozati adományokra (konszekrációs epiklézis) és az áldozatban részesülőkre (áldozási epiklézis), a többi szentségben pedig azért, hogy a szentség kegyelmi hatása megvalósuljon. A szó elsődleges használata szerint elsősorban az Eukarisztiával kapcsolatos epiklézist jelöli, de nyilvánvaló, hogy nemcsak a szentmisében, hanem minden más szentség liturgiájában is jelen van a Lélekhívás, mint lényeges mozzanat. Az epiklézisnek, főként a konszekrációs epiklézisnek konkrét bibliai gyökerei is vannak. P. Ligier szerint a „maranatha" kifejezés - amellyel arám megfogalmazásban az 1 Kor 15,22, görögül a Didachéban (10,6) és Jelenések könyvében (22,20) találkozunk -, az epiklézis legősibb formája. A szerző magyarázatában rámutat arra, hogy a kérésnek van eukarisztikus vonatkozása. A különböző liturgiákban a „jöjj" (veni) formulával mindig az Atyához fordulunk, hogy küldje (mittat) el a Szentlelket. A ké26 Testté vált szó, 1. rész, Prugg Verlag 1986, 129. 27 A Szentlélekről, 26. fej., 62. p. 2* Vö. III. Eucharisztikus imádság (kánon) 29 Vö. SCHNACKENBURG R, Das Johannesevangelium IV/1 (Herders theol. kommentár), Freiburg 1991, 472.---------- 18
