Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Pápai Lajos: Az Egyház az ökumenikus párbeszédben
mondani, hogy Krisztus egyháza ״est Ecclesia catholica”, ez leszűkítené az Egyház szó ér- telmét, s nem lenne összhangban az egyházi gyakorlattal. Hogyan is lehetne leszakítani az Egyházról - anélkül, hogy szakítanánk e szó hagyományos értelmével olyan közösségeket, amelyek valódi Euchkarisztia által gyűlnek össze, és direkt módon gyökereznek az aposto- li közösségben. Ott, ahol valódi Euchkarisztia van, nem lenne valódi kommunió Krisztussal? Itt is az eukarisztikus doktrína elmélyítése segítette a ״Mystici Corporis” kiszélesítését. A Lumen Gentium 15. pontja így szól a nem katolikus Egyházakról és egyházi kö- zösségekről: ״Az Egyház tudja, hogy a kapcsolatoknak sok szála köti össze azokkal, akik megkeresztelkedtek ugyan, keresztények, de nem vallják a teljes hitet, vagy nem tartják fenn az egységet, a közösséget Péter utódával. Vannak ugyanis sokan, akik tisztelik a szentírást, mint a hit és az élet szabályát, és őszinte vallásos buzgóságot tanúsítanak, akik szerető szívvel hisznek Istenben, a minden- ható Atyában és Krisztusban, Isten üdvözítő Fiában, meg is keresztelkednek - és ez össze- köti őket Krisztussal - sőt elismernek és elfogadnak más szentségeket is a maguk egyháza- iban vagy egyházi közösségeiben. Sokan közülük püspökök, és ünnepük az Eucharisztiát, s ápolják a tiszteletet az Istenszülő Szűz iránt. Mindezekhez járul az imádság és más lelki ja- vak közössége, sőt egy valódi összeköttetés a Szentlélekben; Ő ugyanis adományai és ke- gyeiméi által bennük is munkálkodik megszentelő erejével, és többeket közülük vérük on- tásáig megerősített. így a Lélek Krisztusnak valamennyi tanítványában felkelti azt a tévé- kény vágyat, hogy - a Krisztus által megállapított módon - mindnyájan békességben egye- süljenek egy nyájban, egy pásztor alatt. Ennek elnyeréséért szüntelenül imádkozik, re- ménykedik és dolgozik az Anyaszentegyház, gyermekeit pedig megtisztulásra és megújho- dásra buzdítja, hogy Krisztus jele egyre tündöklőbben ragyogjon fel az egyház arcán.” Az ״Unitatis Redintegratio” zsinati határozat részletesebben tárgyal mindezekről. Először is külön szól: ״A keleti egyházak sajátos helyzetéről”. Csak egy rövid idézet: ״... köztudomású, hogy mily nagy szeretettel végzik a keleti keresztények a szent liturgiát, hogyan ünnepük főleg az Eucharisztiát, amely az Egyház életének forrása és a jövendő di- csőség záloga; ezzel járulnak a hívek püspökükkel egységben az Atyaistenhez a Fiú, az Ige által, aki megtestesült, kínhalált szenvedett és megdicsőült a Szentlélek kiáradásában. És ezáltal érik el a közösséget a Szentháromsággal s így válnak ״az isteni természet részesei- vé.” Egy-egy ilyen Egyházban tehát Isten Egyháza épül és növekszik az Úr vacsorájának ünneplése által, a koncelebráció pedig szemmel láthatóvá teszi közösségi kapcsolatukat.” (15. p.) Ez sok gyakorlati következménnyel járt az első és második Ökumenikus Direktóri- umban. Az ״Ut unum sint” pedig kijelenti: ״A II. Vatikáni Zsinat után (e hagyományhoz visszatérve) újra használatba jött a ״nővér egyházak” megszólítás e részegyházak, vagy más szóval a püspökök körül egységet alkotó helyi egyházak számára. A kiközösítések kölcsö- nős eltörlése, mely elmozdított az útból egy fájdalmas kánonjogi és pszichológiai akadályt, nagyon jelentős lépés volt a teljes közösség felé vezető úton.” (56. p.) Az ún. ״régi keleti egyházakkal” (״pré-kalkedoni”) való kapcsolatok is szépen alakul- nak. Sorra írják alá a közös hitvallásokat, amelyekből kitetszik, hogy Róma és a ״nesztoriánus” vagy ״monofízita” egyházak között a szakadást kiváltó okok jórészt megszűn- tek, helyzetük a keleti egyházakéhoz hasonló a katolikus Egyházzal való kapcsolatukban. Az ״Ut unum sint” írja: ״Különösen a krisztológia témakörében tudtunk közös hit- vallást tenni ezen egyházak némelyikének pátriárkájával Jézus Krisztusról, az igaz Istenről 49
