Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Kiss Imre: Lehet-e a Szentháromság modell a társadalom számára?
ugyanígy viselkedik irányunkban, ez lehetővé teszi a szentháromságos gondolkodást, ahol ״én tebenned vagyok, s te énbennem vagy” (G. M. Zanghi). S ez egy másik alapvető mód- ja annak, hogy leíijuk, mit is jelentenek a szentháromságos kapcsolatok. Híressé vált Dante kifejezése az Isteni színjátékban, ahol - új szavakat alkotva - si- kerül elmondania ezt a valóságot: ״ha elmerülnél bennem, ahogy én tebenned”.15 Mégis az előző kifejezés még inkább ״szentháromságos”, mint Dantéé. Ténylegesen az evangélium kifejezése ״én az Atyában vagyok és az Atya énbennem” (Jn 14,11; vő. 17,21) nem azt mondja, hogy én ״eltűnök”, ״megsemmisülök” az Atyában... A szentháromságos életben a saját azonosság szimultán a másikban való jelenléttel, a legteljesebb egység egybeesik a kü- lönbözőséggel: ״én benned vagyok és te énbennem”. Ez nem csak a személyek közötti kapcsolatban döntő. Egy ilyen ״szentháromságos metodológia” - elveszíteni magamat a másikra való legteljesebb odahallgatásban - új lehe- tőségeket nyit egymás kölcsönös megértésében és a minden szinten jelentkező konkrét problémák megoldásának keresésében. így a politikai pártok közti kapcsolatban a Paria- mentben, vagy az érdekek ütközésében lévő különböző társadalmi csoportok közt; abban, ahogy az orvos hallgatja betegét, vagy az ügyvéd vagy a kereskedő a kliensét; ez segíti az építészeket vagy a várostervezőket, akik keresik, hogy fölismerjék azoknak a családoknak vagy intézményeknek mélyebb igényeit, amelyek számára terveznek, vagy a diplomaták fel- adatát a nemzetközi vitákon; ez lehetővé teszi a termékenyebb tapasztalatcserét különbö- ző művészeti iskolák vagy különböző kultúrák között stb. Számos tapasztalatra lehetne hivatkozni, amelyek ezt igazolják, és amelyek egy új vi- lág igazi magjai. Azok az emberek, akik tudnak szentháromságosan meghallgatni, párbe- szédet folytatni, a társadalmi élet mély átalakulásának alapjait rakják le. A gondolat egysége? Ebben az összefüggésben a keresztények gyakran felteszik a kérdést: mint jelenthet- nek Pálnak ezek a kérései, hogy ״mindnyájan egy lélek legyenek... tökéletesen egyet gon- doljanak” (vö. lKor 1,10; Fii 2,2). És ez nem csak a hit síkján, hanem a mi esetünkben kü- lönösen társadalmi szinten. Emlékszem, egyszer hallottam, hogy Chiara Lubich hogyan írja le a gondolat egysé- gét: az nem azt jelenti, hogy mindnyájan ugyanazon a módon gondolkodunk - ez unifor- mizálás lenne - hanem mindegyikünket az a bölcsesség világosít meg, amely Istentől jön; tehát én értem a másikat, mert benne ott van a bölcsesség, és viszont: azonban nem szűk- ségszerűen alkotunk a két gondolatból szintézist, és nem ugyanolyan módon fejezzük ki magunkat. Ezért azt mondjuk, hogy az igazság ״szimfonikus”, abban az értelemben, mint a zenében, ahol az összhang a különböző, egymás közt jól összehangolt hangszerek által fe- jeződik ki. Ez Istent dicsőíti, aki éppen azáltal, hogy Egy és Három, képes arra, hogy min- den egyes emberben másként de nem ellenkezően fejezze ki magát. 15 Mennyország, IX. 81. (Az eredeti olasz: ״S’io m’intuassi come tu t’immii”. Az Európa Kiadónál megjelent tor- dítás szerint: ״Ha bennem volnál, ahogy cn tebenned...” /1971. 301. o./) 33
