Teológia - Hittudományi Folyóirat 31. (1997)
1997 / 1-2. szám - Kiss Imre: Lehet-e a Szentháromság modell a társadalom számára?
Kezdeményezés, befogadás, nyitott kölcsönösség 1. Az emberi lény istenképisége mindenekelőtt abban a tényben áll, hogy az Atya tükörképe. Amint az Atya a szentháromságos életben maga a forrás, azaz a kezdetek nél- küli kezdet, az isteni élet eredet nélküli eredete, a Szeretet örök forrása, úgy az emberi teremtménynek az a hivatása, hogy a szeretet forrása legyen a történelemben. Az emberi lény a szeretetre lett teremtve, arra hivatott, hogy szeretetet ajándékozzon, ingyenesen. Itt a gyökere annak a ténynek, hogy az igazi keresztény másokért akar élni, mindig kész, hogy ő kezdeményezze mások javának keresését, anélkül, hogy érdek fűzné hozzá, vagy viszonzást várna. Az isteni Szeretet Teremtő, és az ember arra hivatott, hogy ״együtt-teremtő” legyen, azaz folytatója, befejezője a teremtésnek, nemcsak a természet vonatkozásában, hanem a társadalmi kapcsolatok területén is. Isten, amikor teremt a jóságot adja a létezőknek: ״Is- ten látta, mindaz, amit alkotott, nagyon jó” (Tér 1,31). így a mi szeretetünk is, ha hiteles, képes mindenben a pozitívat felfedezni és értékelni. Ily módon, megtisztított tekintetünk, pozitív magatartásunk ״teremt”: abban az értelemben, hogy másokat éltet, új életlehetősé- geknek ad helyet bennük. Amikor sikerül úgy szeretni az embereket, ahogy nekik szüksé- gük van a szeretetre, látjuk, hogy kivirágoznak, megvilágosodnak, előmozdítjuk növekedé- süket, megvalósulásukat, lehetővé tesszük a képességeik kifejlődését, amelyek egyébként soha nem jöttek volna felszínre. A szeretet megérezteti a másikkal, hogy jó az, hogy léte- zik. ״Szeretni annyi, mint azt mondani a másiknak: nem halsz meg” (G. Marcel). ״A sze- retet az, ami létet ad!” (M. Blondel) 2. Azután, amint a Fiú tiszta befogadás (elfogadás), úgy az ember azon az alapon él a Szentháromság képére, hogy képes a szeretet elfogadására. A Fiú kinyilatkoztatja nekünk, hogy az isteni nemcsak a szeretésben áll, hanem abban is, hogy hagyja magát szeretni, nem- csak ajándékozás, hanem elfogadás is. Az is szeretet - gyakran nagyobb szeretet -, amikor hagyjuk, hogy szeressenek. A szegénység, amely elfogad, a szeretetnek a föltétele, tehát a létezésnek. Azonban, míg a Fiúban az elfogadás abszolút módon tiszta, a teremtményben birtoklássá és egoizmussá válhat, a szeretet lerombolásává. Ez (a Fiú-i aspektus) megerő- siti a szeretni hagyás alapvető fontosságát, hogy ne mindig és csak ״főszereplői” legyünk a szeretetnek, akik mindig adnak, anélkül, hogy elfogadnánk. 3. Végül erre a szeretetre való eredeti hivatásnak a kölcsönös megvalósulásában az emberek fölfedezik a Szentlélek jelenlétét. Amint a Szentháromságban, aközött AKI SZE- RET és aközött, aki SZERETETT, a Lélek az egység örök köteléke, úgy Ő a társadalmi egység alapja. A kölcsönösség az, amiben teljesen megvalósul az emberi személy. A Lélek a Szentháromságban megalapozza a Személyek kölcsönös szeretetének vég- télén nyitottságát is. Amint ismeretes, Keleten és Nyugaton a kereszténység két hagyó- mányt fejlesztett ki saját és egymást kiegészítő jellemzőkkel. Ténylegesen, míg a latin teo- lógia azt húzta alá, hogy a Lélek az Atya és a Fiú közötti Szeretet, a keleti teológia azt eme- li ki, hogy Istennek ez a Szeretete, éppen mert ilyen, nem maradhat önmagába ״zárt”, ha- nem túlmegy, kiárad a Teremtésben és a történelemben. Ebben a perspektívában a Lélek Isten extázisa (kilépése) a teremtmény felé, Isten életének a közlése ״kifelé, ״az isteni kö- zösség kitárulkozása afelé, ami nem isteni” (C. Duquoc). zzz; 24
