Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)

1996 / 3-4. szám - Nemeshegyi Péter: Krisztus a mi utunk

resztény témájú Nó-színdarabot is szerzett, melyet az állami Nó-színpadon adtak elő. Az út teológiája című könyvét - amint maga bevallja - ellenállhatatlan benső ösztönzésből írta.

A hármas háttér

Ennek a teológiának hármas háttere van. Az első: az út, mint a keleti vallások és lel- kiségek alapvető fogalma. A kínai bölcs, Lao ce nevezte a végső, felfoghatatlan és kife- jezhetetlen Osvalóságot 7ao-nak, vagyis Útnak. Ezért nevezik az őt alapítójának tekintő vallást Taoizmusnak.

Lao ce szerint a Tao minden létező gyökere, nem-szándékos jóság, teremtő spontane- itás. A Tao csendes és alázatos, olyan mint a víz. Keresi a legalacsonyabb helyet, és min- denkinek csak hasznára szolgál. A Tao ereje nőies erő: lágy, képlékeny, és ezért erős. A kemény és merev közel áll a pusztuláshoz. A Tao nem harcol és mégis győz; nem beszél, és mégis válaszol; jó a jókhoz, és jó a gonoszokhoz is.

Érdekes megjegyezni, hogy egy kínai katolikus tudós, Vu, több évtizeddel ezelőtt ké- szített bibliafordításában a jánosi Logoszt a Tao-szóval fordította.

A Taoizmus mint vallás nem terjedt el Japánban, de felfogásmódja mégis nagy hatást gyakorolt a japánok gondolatvilágára, és így Kadovaki gondolkodásmódjára is.

A japán kultúra sajátossága az ott található ״utak” sokasága. A kínai tao szó jövevény- szóként átkerült a japán nyelvbe, ahol dó-nak ejtik. Japánban van dzsúdó (a lágyság út- ja), aikidó (az érzés-egyezés útja), kendó (a kard útja; a fenti hármas Magyarországon az eredeti szándék és értelem félreértésével, ״harcművészetek”-nek szokták nevezni); kadó (a virágdíszítés útja), csadó (a teaceremónia útja), sodó (a szépírás útja) stb. Mind- ezeket azért nevezik ״út”-nak, mert testtel-lélekkel kell azokat gyakorolni. Az utat nem szemlélni, hanem járni kell. Az ilyen eljárásnak a célja a teljes egybeforradás az út lé- nyegével. Nincs idő értelmi megfontolásra a dzsúdó, aikidó, kendó összecsapásoknál: villámgyors akcióval és reakcióval dől el a küzdelem, mely tiszteletteljes mély meghaj- lás rituális keretébe van foglalva. A sodó útját járó szépírók is, hosszú gyakorlás után, vehemens vonásokkal írják le egy pillanat alatt a szebbnél-szebb, lendületes írásjeleket. A csadó is akkor szép, ha művelője teljes benső elcsendesülésben azonosul a ceremónia minden mozdulatával.

Mindezeknél az utaknál lényeges a ״mester” jelenléte. A mesternek engedelmeskedve és őt követve érik a növendék, hosszú-hosszú gyakorlás árán, maga is mesterré.

Nem csoda tehát, hogy Kadovaki, mint japán keresztény, az út és vándorlás élményé- vei igyekszik megközelíteni a kereszténységet.

Kadovaki teológiájának második forrása a Szentírás. Az út-szó igen sokszor fordul elő az ószövetségi Szentírásban. Ugyanígy sokszor fordul elő a vándorolni, járni-ige. Izrael népe az Úr színe előtt jár. Élni annyit jelent, mint járni, vándorolni. Az újszövetségi Szentírásban is lényeges szövegekben fordul elő - amint látni fogjuk - az út-szó és a jár- ni, menni, jönni-ige.

Amint Kadovaki csodálkozva megjegyzi, mégsem fogalmazódott meg az európai ke- reszténységben az út teológiája. Sokat gondolkoztak és írtak teológusaink a Logoszról, az Igazságról, a Létről, de szinte semmit az Útról. Talán azért, mert teológiájukat túlsá