Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Vanyó László: Szent Ágoston krisztológiája és lehetséges forrásai (I. rész)
belül is szó van küldetésről. A Küldő és Küldött különbsége valamilyen idő-mediációt is feltételez? Az Ige, mint Isten Bölcsessége, öröktől fogva magában foglalja theophaneia-ját, amely theophaneia azonban nem a megtestesülés szükségképpen. A megtestesülés tény, ilyenként kell elfogadni.33 A test felvétele, feláldozása történelmi mozzanatainak vállalásában annál inkább megjelenik Isten szeretete. A Bölcsesség örökké az Atyánál volt, ugyanakkor mindig az emberekkel is volt, jelen volt az ószövetségi istenjelenésekben is. Itt is különbséget kellett tennie Ágostonnak: másként kapott küldetést a Bölcsesség abhoz, hogy az emberrel legyen, és másként ahhoz, hogy maga váljon emberré.34 Ez annyit jelent, a két természet nem párhuzamos, egymás melletti működést és nem merő ״additio”־t jelent. Amikor Szent Ágoston persona- fogalmával foglalkozunk, látni fogjuk, mennyire nem görög jellegű persona-fogalma, korántsem olyan merev, mint a ״hüposztaszisz”, attól függetlenül, hogy a görög ״proszopon” és a latin ״persona” egyformán a színházi nyelvből kölcsönzött fogalom volt. 5. Megtestesülés, praedestinatio, kegyelem: Isten Fia testbe küldését Ágoston mint ״felvételt” (assumptio) fogja fel. Ez a felvétel az Ige személyes ״tette”, a testtel személyi egységre lép. Az ״analépszisz” eredete a kortárs görög, főleg antiochiai teológusoknál található, a kifejezés bibliai eredete a Fii 2,7-14-ben, a Krisztus-himnuszban van. A helyet - a Jn 14,28-val együtt idézve - kommentálja is Ágoston.35 Soha nem feledkezhetünk el arról, hogy ezeknek a formuláknak megvan az antiariánus hátterük. Ha Ágoston mélyen a szentháromságtanba gyökereztette krisztológiáját, akkor már okult Athanasziosz megállapításából, hogy akik tévedtek a Fiú örök születése kérdésében, azok tévedni fognak időbeli születését illetően is. A ״felvette ami nem volt, nem vesztette el, ami volt” formula nagy múltra tekint vissza a görög 33 De Trin. 11,5,9: ״Fortasse aliquis cogat ut dicamus etiam a se ipso missum esse Filium: quia ille Mariae conceptus et partus operatio Trinitatis est, qua creante omnia creantur. Et quomodo iam, inquit, Pater eum misit, si ipse se misit?... Credo respondebit, si haec probe sápit, quia una voluntas est Patris et Filii, et inseparabilis operatio. Sic ergo intelligat illam incarnationem et ex Virgine nativitatem, in qua Filius intelligitur missus, una eademque operatione Patris et Filii inseparabiliter esse factam, non utique inde separato Spiritu sancio, de quo aperte dicitur: Inventa est in utero habens de Spiritu sancto (Mt 1,18)... Nam etiam si ita quaeramus, enodatius fortasse quod dicimus apparebit: Quomodo misit Deus Filium suum? Iussit ut veniret atque ille iubenti obtemperans venit; an rogavit, an tantummodo admonuit? Sed quodlibet horum sit, verbo utique facium est. Dei autem Verbum ipse est Dei Filius. Quapropter cum eum Pater verbo misit, a Patre et Verbo eius factum est ut mitteretur....Sed utique in ipso Dei Verbo quod erat in principio apud Deum et Deus erat, in ipsa scilicet Sapientia Dei, sine tempore erat, quo tempore illam in carne apparere oporteret." 34 De Trin. IV,20,27: ״Sed aliter mittitur (Sap.) ut sit cum homine, aliter missa est, ut ipsa sit homo”. 35 De Trin. 1,8,14: ״Et illi quidem dicunt minorem Filium esse quam Pater est, quia scriptum est ipso Domino dicente: Paler maior me est (Jn 14,28). Veritas autem ostendit secundum istum modum etiam se ipso minorem Filium. Quomodo enim non etiam se ipso minor factus est, qui semetipsum exinanivit, formam servi accipiens? Neque enim sic accepit formam servi, ut amitteret formam Dei, in qua erat aequalis Patri. Si ergo ita accepta est forma servi, ut non amitteretur forma Dei, cum et in forma Dei aequalis Patri, in forma servi mediator Dei et hominum homo Christus Iesus; quis nonintelligat quod in forma Dei etiam ipse se ipso maior est, in forma autem servi etiam se ipso minor est? Non itaque immerito Scriptura utrumque dicit, et aeqalem Patri Filium, et Patrem maiorem Filio, llud enim propter formam Dei, hoc autem propter formam servi, sina ulla confusione intelligitur. Et haec nobis regula per omnes sacras Scripturas dissolvendae huius quaestionis, ex uno capitulo Epistolae Pauli apostoli promitur, ubi manifestius ista distinctio commendatur. Ait enim: Qui cum in forma Dei esset, non rapinam arbitratus est esse aequalis Deo; sed semetipsum exinanivit, formam servi accipiens, in similitudinem hominum factus, et habitu inventus ut homo (Fil 2,6-7). Est ergo Dei Filius Deo Patri natura aequalis, habitu minor. In forma enim servi quam accepit, minor est Patre: in forma autem Dei, Verbum per quod facta sunt omnia (J11 1,3); in forma autem servi, factus ex muliere, factus sub Lege, ut eos, qui sub Lege 59
