Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Vanyó László: Szent Ágoston krisztológiája és lehetséges forrásai (I. rész)
4. Theophaneia és megtestesülés: Az, hogy az Ige testié lett, és közöttünk lakozott (Jn 1,14), az ószövetségi theophaneiak összegezését és felülmúlását jelenti, amivel az Ige biztosította az embert arról, hogy hosszas keresés nélkül célba érhet, a boldog halhatatlanságban egyesülhet Istennel. Ez a״deificatio”. Mert ha hihető, hogy a testté lett Ige köztünk lakozott, mennyivel hihetőbb, hogy azok, akik születésüknél fogva az ״emberek fiai”, Isten kegyelme által Isten gyermekeivé válnak, és Istenben lakoznak, részesedve az O halhatatlanságában.25 Nem az Atya, nem a Szent Lélek lesz emberré és testesül meg, ennek az az oka, hogy Isten Fia természeténél fogva az Atya tökéletes képe, az a mindent felülmúló minta, amelyet Isten minden örökbe fogadott Fiának utánoznia kell. A Fiú az Atya teremletlen képe, az ember Isten teremtett képmása. A teremtett képmás nem úgy születik az Atyától, mint az örök Kép, a Fiú, aki a megvilágosító fény, hanem nekünk általa és benne kell újjászületni”.26 Az a theophaneia tehát, amelyet az Ige megtestesülése jelent, közvetít az időbeli, változékony, történeti valóság, és az örök változatlan igazság között.27 A halandó élet hite és az örök élet igazsága közötti disszonancia elkerülése végett maga az Atyával együtt örökkévaló Igazság kélt a földről, Isten Fia jött el, hogy az emberek fiait megnyerje a hitnek, amelyet belé vetünk, és hogy minket elvezessen saját igazságára, O, aki felvette a mi halandóságunkat anélkül, hogy elvesztette volna örökkévalóságát.28 A megtestesült Ige az Atyának teljes fiúi engedelmességben alávetett existentiát mutat. A Fiú azonban ezen túl, vére árán kiengeszteli a világot az Atyával, vére árán kiváltja az embereket.29 Ezzel lerombolja a bűn birodalmát, de Ágoston ismerte pogány kortársai ellenvetéseit, akik kifogásolták, hogy miért kellett Istennek a megváltáshoz ilyen ״méltatlan” eszközhöz folyamodnia. Védi Krisztus megváltó művét, mint amely nem mond ellent Isten méltóságának. Valójában számos eszköz állt volna Isten rendelkezésére, az eszközök azonban másodlagosak.30 Isten számára ez nem szükség volt, hanem ״mindegy”, mi több, éppen így mutatta ki még jobban szeretetét irántunk, magára vette vétkeinket, nem vonakodott természetünktől, bűneinktől, noha semmi bűnt nem követett el.31 Krisztusban, a megtestesült Igében az ember Krisztushoz és a kezdetben levő Igéhez jut.32 Amikor Ágoston a krisztológiát a szentháromságtanban gyökereztette, akkor a kereszt scandalumát a megtestesülés fenséges ténye hátterében szemléltette, mert a Gondviselés terve öröktől fogva elhatározta, hogy az Ige meg fog jelenni testben, be fog illeszkedni történelmünkbe, elhozza az embereknek az üdvösséget. Az Ige megtestesülése ellensúlyozza a kereszt történelmi esetlegességét, noha nem állítható, hogy Ágoston szemléleti keretében, a megtestesülés szükségszerű következmény. Ám a Szentháromságon 25 ״Forma porro illa suscepti hominis Filii persona est, non etiam Patris". De Trin. 11,5,9; vö. X 111,9,12. 26 Ezt 13AILLEUX, É., im. 222-23., nem érinti, pedig a keresztségi teológia itt fontos! 27 A gondolat olvasható Nazianzoszi Szent Gergely 1. Kledonioszhoz írt levelében: a Megváltó két természete különbsége a látható és láthatatlan, az időtlen és időnek alávetett különbsége. Sources Chrétiennes 208,44. 20. paragrafus. 28 Karácsonyi beszédeinek állandó visszatérő témája, továbbá: De Trin. IV,18,24. 29 De Trin. IV,2,4. Továbbá: PLAGNIEUX, J., Heil und Heiland, Dogniengeschichtliche Texte und Stadien, Études Augustiniennes Paris 1969, Die Augustinische Soteriologie, 47-70. 20 De Trin XIII,10,13. 31 De Trin. XIII, 10,13: ״Ac sic iám credentibus quantaum non diligat Deus et quod desperabamus iam sperantibus, dona in nos sua sina ullis bonis meritis, imo praecedentibus et malis meritis nostris, indebita lar- gilate conferret". 32 ״Per Christum ad Christum venis. Quomodo per Christum ad Christum? Per Verbum carnem factum ad Verbum quod ad Principio erat apud Deum" Tract, in Joh. Ev. 13,4. PL 35,1494. 58
